Hírek

Szenttamas.rs

 

200 éves a magyar színjátszás Szabadkán

A rendezvény keretében bemutatták Káich Katalin

A színész és a színjáték dicsérete című kötetét

2016. június 4-én jubileumot ünnepeltek Szabadkán, pontosan 200 évvel ezelőtt jelent meg az első magyar vándortársulat az egykori szabad királyi városban. Láng Ádám János társulatáról volt szó, amely engedélyt kért Goethe Clavigo című művének bemutatására. A színháztörténet úgy tartja, ez jelentette a magyar színjátszás térhódításának kezdetét a városban, amely azóta is meghatározó szerepet játszik mind a mai napig a város kulturális életében. A jubileum két részből állt, a délelőtti konferencián dr. Sirató Ildikó, a budapesti Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár igazgatójának, Turnai Tímea, a budapesti Színházi Intézet szakmunkatársának és dr. Gerold László, egyetemi tanár, kritikus, színháztörténész előadását hallhatta a közönség, majd bemutatták dr. Káich Katalin A színész és a színjáték dicsérete című könyvét, amely a szabadkai Népszínház magyar társulatának első negyven évét dolgozza fel. A kötetről Beszédes Dévavári Valéria, az Életjel Kiadó és Zoran Maksimović, a Vajdasági Színházmúzeum igazgatója beszélt.

Szabadkán van egy haladó történelmi hagyomány, fontos kéziratok az íróasztalok, irattárak mélyére kerülnek, évtizedek, néha évszázadok múlva kerülnek az olvasók kezébe, a beavatottak a miértékre keresik a választ, mások meg a szerkesztőt dicsérik, milyen szerencsés szeme van, hogy ily becse közkincsekre akadt. Halván, hogy Káich Katalin könyvének is ezt a haladó hagyomány lett volna a sorsa, mert a Népszínház ügyét, művészeit, egy picit belülről is ismertem az egyik bemutatón, azt hiszem a Nyolc nőt láttuk akkor: megkötöttük az üzletet a szerzővel, a várossal, hogy ez a munka nem várhatja meg a jobb időket, a megfelelő pillanatot. Káich Katalin munkája nem összegezés a Népszínház mibenlétéről, se nem ajánlás, milyen legyen a kisebbségi színjátszás. Művelődéstörténészként a folyamatot mutatja be, hogyan lehet a semmiből építkezni: társulatot építeni, színházi szakembereket felnevelni, közönség ízlését alakítani. Mi kell ahhoz, hogy esemény legyen egy bemutató. A választ a forrásokban keresi: a Magyar Szó, a Hétnap, a Dolgozó, Híd és az Üzenet egykori beszámolóiból, kritikáiból. Az utóbbiak viszont sokfélék voltak: lesújtóak, fanyalgók, langyosak, ritkán lelkesítőek, tény viszont, hogy a színház ügyét szolgálták. Egy-egy előadás sikere, bukása nem az ítészek véleményétől függött. Káich Katalin monográfiája egy vidéki nemzetiségi színház szárnyalásának vergődésének objektív krónikája. Káich Katalin könyve nem maradhatott az íróasztal fiókjában: mert egy nagyformátumú művelődési intézmény felépítésének, és leépülésének a históriáját követte nyomon. Ahol a vajdasági magyarság művelődés történetének meghatározó eseményei történtek. Tényeknek a halmaza ez a munka, színháztörténészként viszont, ahol fontosnak látja, a bajok eredőire is rámutat. Káich Katalin saját bevallása szerint mutatós szép könyvével a szabadkai Népszínház művészei előtt akart tisztelegni, mert amint a könyv mottójában Asher Tamás gondolatát kiemelve megállapítja: » A színház lelke, lényege a színész.« Emlékezzünk hát tisztelettel a színészekre, rendezőkre, mindazokra a színház teremtőkre, aki 1945 és1985 között azért dolgoztak, hogy megtaláljuk helyünket ebben a bonyolult világban. – mondta Beszédes Dévavári Valéria.

A rendezvény első része a Pataki Lászlóról készült portréfilm vetítésével zárult.

Az esti programban a Goethe Clavigo című drámája nyomán készült előadást mutatták be Hernyák György rendezésében.

Könyvbemutató