Történelem

 

Az 1956-os hősökre emlékezünk

 

A J. J. Zmaj Általános Iskolába látogatott a kunszentmiklósi Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó, aki Diákok voltak! És ők csinálták a dicsőséges forradalmat! című rendhagyó irodalom- és történelemórát mutatta be az iskola diákjainak. Iskolánk egyike azoknak a határon túli és magyarországi  oktatási és művelődési intézményeinek, ahol e pódiumműsorral emlékeznek az 1956-os forradalom hőseire. Az előadás az 1956-os Emlékbizottság támogatásával jött létre.

2016. október 21-én különleges találkozások történtek iskolánk tornatermében. Ötven diák ült a padokon várakozva, 5. osztályosoktól nyolcadikosokig, kicsik és nagyok. Önként jöttek hatodik órán ide, a szabad választás jogát használva, és arra várakozva, hogy az iskolában ezúttal valami újat, valami rendkívülit, valami mást élnek meg, mint a osztályterem padjaiban végighallgatott elméletek, ugyanazokkal a tanárokkal ugyanazokat a szavakat ismételve. A kíváncsiság előbújt belőlük,mint a földből kibúvó zöld csíra, szétnézett, majd friss levegőt észlelve letiporta a mindennapok közönyét, az éhséget és a szabad délutánok hívogató szavát. És érdeklődő szemekkel tekintgettek a tornateremben. Ráadásul ünnepi hangulat lengte körül a termet, mert apró lángok hajlongtak az asztalokon, és a délelőtt folyamán elhangzott már néhányszor az a szó, hogy „ünnep”.

A bólogató gyertyák mögött szempárok néztek farkasszemet a kíváncsiskodókkal. Képek. Ezek más tekintetek. Karcolók, élesek, mint a kard, tettre hívók, mint a dübörgő hang, elszántak és szabadok. Szabadok, mert a szabad választás jogát kiáltották. A háttérben tömeg, lengő zászlók, romok. Egyesek kezében fegyver, pedig ők is gyerekek voltak, egyidősek a kíváncsiskodókkal. („Legjobban a lányt sajnálom... Nyaklövés végzett vele.” – mondta másnap az egyik fiú.) Mit gondolnának ezek az arcok, ha most megelevenednének? Ötven kíváncsiskodó ül velük szemben. Fecsegnek és mosolyognak, zsebükben mobiltelefon, az út hazáig biztonságos, és nem lesnek rájuk besúgók hadai. Az iskolában pedig mily szabadon mondanak véleményt, és nem szól rájuk senki. És szüleiket sem hurcolják el titkos szobákba. És az a lány ott azt a könyvet olvassa, amelyiket akarja! És nem kell ismeretlen portrék előtt dicsérő szavakkal  fohászkodni, és ha akarnak, hihetnek Istenben.Szabadon. Milyen szabadok!

És a termet ünnepélyes szabadság lengi körül. 1956 szelleme.

Aztán egy hang szólalt meg. „Reggel anyuval a temetőbe indultunk. Ezután hazajöttünk, és én megcsináltam a leckét és hegedültem (...) csak tegnap mondta be a rádió, hogy Szegeden a diákok tüntetnek.”A hang békés, azonban olykor érces is, harcias szenvedélyt üzen a teremnek, a szabadságharcának meghitt ünnepét. A hang Tóth PéterLóránté. A kíváncsiskodók felnéznek rá a padokról. Nem idegen már számukra, tavasszal József Attila verseivel ajándékozta meg őket. Küldetése van: a Kárpát-medence minden zugában megkongatni 1956 harangjait. 65 iskolába látogat el, hogy együtt emlékezzenek az 56-os hősökre. Önként vállalkozott az útra. Csoda, hogy rá szegődött minden tekintet? A padokról is, és a háta mögötti képekről is.

„Mikor az utcára mentem, láttam, hogy a „Corvin”-nál három nagy teherautó vitte az egyetemistákat. Az autó tetején egy fiú állt, és ezt kiabálta a többiekkel: Ruszkik haza!” A hang Tóth Péteré, a szavak Csics Gyuláé, a 12 éves kisfiúé, aki naplójában örökítette meg az 56-os eseményeket. Vajon ilyen lenne az emlékező felnőtt Csics Gyula hangja? És gyermekhangja hasonlítana-e az ötven hang egyikére? Ilyen a hősök hangja?

Próza és vers olvad egybe, mesélnek a verssorok, naplójegyzetek, történelemkönyvek, képek, hangok, arcok és tekintetetek, egymást kiegészítve alkotják meg a forradalom egységét.

Iskolánk tornatermében így ünnepeltük az 56-os forradalmat. Köszönet érte Tóth Péter Lórántnak! Noha a forradalom kezdete október 23-a, az események két hétig zajlanak. Így a csendes, ünnepi megemlékezés még tart.

Drobnyik Aranka, a fényképeket Velez Emília készítette