Kiss Tamás költő volt a költészet napi műsor vendége
A szenttamási Gion Nándor Kulturális Központ és a Népkönyvtár szervezésében április 9-én ünnepelték meg a magyar költészet napját. A könyvtár dísztermében tartott rendezvény díszvendége Celler Kiss Tamás költő volt, a szervezők mottója pedig, a ,,Hozd el kedvenc versed, és olvasd fel egy mikrofonnál !” nagy sikert aratott.
A verses est keretében szó volt a fiatal költő pályafutásának előzményeiről, az első versek születéséről, az első kötetről, a magyar költészet és irodalom jelenlegi társadalomban betöltött szerepéről Vajdaságban és Magyarországon. Celler Kiss Tamással Kraszulyák Orsolya és Horváth Márta, az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének hallgatói beszélgettek.
A kezdetekről a szenttamási fiú elmondta, a versek iránt már óvodás korában érdeklődött. Nagyapjának volt egy régi magnója, amelyre felvették ahogyan szavalt, és többször is visszahallgatták: ‒ Általános iskolás koromban már egy külön kis füzetbe jegyeztem fel bizonyos dolgokat, de ezeket nem lehetett verseknek nevezni. Inkább az iskolában tanult versek utánérzéseiről volt szó. Másodikos gimnazista voltam, amikor az első komolyabb szövegem, egy novella megjelent a Képes Ifjúságban. Előtte azonban sokáig nem írtam, az ifjúsági lap hasábjairól pedig visszaköszönt rám az egyik ismerősöm novellája. Ekkor vetődött fel bennem egy bizonyos versengési szellem, mert úgy gondoltam, hogy ilyeNt én is tudok írni. Sőt egyik tanárom felkérésére egy teljesen fiatalos színdarabot is írtam, amelyet a szenttamási diákok adtak elő, és eljutott a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójára is. Viszont úgy éreztem, hogy ez nem igazán az, ami bejön nálam, ugyanis véleményem szerint az érzelem kifejezésére sokkal hatékonyabbak a versek – mesélte Tamás. Mint mondta, elsősorban kortárs költők verseit kedveli, közülük pedig Kemény Istvánt, akinek verseiben jelen van a személyesség, ezzel együtt pedig az izgalom, ami különösen a fiatalok számára lehet vonzó. Nagyon szereti továbbá Oravecz Imre 1972. szeptember című kötetét, amely ugyancsak a fiatal korosztályt célozza meg. Ő megelőlegezi a 80-as években létrejött nyelvet, ami a mostani fiatalok körében kifejezésre jut. A kedvencek közül Peer Krisztiánt említette még, aki három verseskötetet írt, majd egy hosszabb szünet után most jelent meg újabb kötete. A legfiatalabb költőnemzedékről elmondta, hogy főként a nagyarányú alanyiság jellemző rájuk, ez egy letisztult, hétköznapi nyelvvel jut kifejezésre. Úgy véli, a pátosz, a jól ismert, klasszikus költői beszédpozíciók mára már kikoptak a költészetből, ahogyan – bizonyos értelemben – a rímek is. Akik viszont rímekben írnak, azok is a versformák átgondolásával, esetenként megbontásával teszik ezt. A kérdésre, hogyan látja a költészet szerepét, illetve jelenkori alakulását, azt válaszolta, szerinte a költészetnek biztosan nincs gyakorlati haszna, ellenben az embernek, úgy látszik, ösztönös igénye van rá, ezért nem valószínű az eltűnése. Sokkal inkább arról van szó – folytatta ‒ hogy a versnek alkalmazkodnia kellett a megváltozott olvasói szokásokhoz. Összességében pozitívan tekint erre a kérdésre, úgy látja, a műfaj tömörségéből, rövidségéből adódóan, a vers be tudja vonzani a fiatalokat, és érdeklődve fogadják, ha a saját közegükben szólítja meg őket, például a Facebookon. A kortárs költészet azokról a problémákról szól, amelyek a mai embert foglalkoztatják, hiszen a költő is csak arról tud írni, ami körülveszi, amit maga is átélt. Pont ezért nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kortárs irodalom intézményes oktatására. Végezetül elmondta, hogyan születnek az új versei, és hogy a második kötetén dolgozik.
Az est versfelolvasással zárult, amelybe a közönség is bekapcsolódott.
Paraczky László
