Advent, a várakozás ideje
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves jó testvérek! Advent van. Először is a legfontosabb tudnivalók. Advent első vasárnapjával mi keresztények egy új évet kezdünk, mint a keresztények és nem keresztények egyformán január elsején minden évben. Ez az új év számunkra ilyenkor az új egyházi év, ugyanis három nagy ünnep köré, vagyis a karácsony, a húsvét és a pünkösd köré csoportosul az egész év, amit ezzel a vasárnappal kezdünk. Mind a háromnak van egy bevezető időszaka, egy előkészületi idő, azért, hogy amikor hirtelenjében ránk köszönt december 25-e, vagy a húsvét napja, illetve pünkösd ünnepe, akkor készen legyünk − mert itt ez a legfontosabb − hogy ne csöppenjünk bele csak úgy a karácsonyba, hanem már most, pár héttel előtte meggyújtva az első gyertyát az adventi koszorún, érezzük, hogy majd vár ránk egy gyönyörű nap, egy gyönyörű ünnep. Először is tudni kell, hogy, ünnepelni nem azt jelenti, hogy nem csinálok semmit. Nagyon sokan tévednek, és odáig jutnak csak el karácsony megünneplésében, hogy 25-én és 26-án, hogy nem dolgoznak, otthon vannak, tovább alszanak egy kicsit, többet ülnek a televízió előtt, többet esznek, isznak. És ezzel vége mindennek. Jobb esetben elmennek a hegyekbe szánkózni egyet, vagy meglátogatnak egy rokont. De az igazi ünnep ennél sokkal több kell, hogy legyen. Először is, tudni kell, hogy mit ünneplünk. Bár, ha csupán a szomszéd gyerek, vagy az unoka névnapjáról van szó, akkor is attól függ az ünnep minősége és milyensége, hogy kit ünneplek és mit ünneplek.
Az ünnep alkalmával törődjünk Jézussal. Azt mondják még a nem hívő emberek, és a nem keresztények is, hogy Jézushoz hasonló személy nem élt soha a történelem során. Se Krisztus előtt, se azóta. Tehát a legfontosabb személyt ünnepelem, a legfontosabb személyre irányítjuk ilyenkor a figyelmünket, és irányíthatja az is, aki szabad akarattal úgy döntött, hogy számára Jézus egy ember a sok közül. Tehát nem az a véleménye róla, mint nekünk, akik állítjuk, hogy Jézus nem ember, hanem Istenember, megtestesült második isteni személy. Ha pedig Jézus egy ilyen csodálatos ember (és ez a legkevesebb, amit mondhatunk róla), akkor az őt ünneplő ember is valamiféle csodálatos ünnepre számítson, és azt csináljon magának. Ez pedig semmiképpen nem a profán, világi dolgoknak a túlfokozása, hanem a léleknek az átöltöztetése arra az ünnepre. Valóban átöltöztetése, amikor tiszta ruhát, más inget, más ruhát veszünk magunkra egy névnapon, születésnapon, vagy házassági évfordulón stb., akkor itt a lelkünket kell felöltöztetni. Ez a legalapvetőbb dolog. És ezt a célt kell, hogy szolgálja advent első hete. Mert a második héten való kapkodásnak igazából nincs eredménye, ha azt nem előzi meg ez a hét, amikor otthonodból elmész templomba, a vasánapi hajnali misére, és ott látod, hogy már egy gyertya ég az adventi koszorún. Ugyanis azt ünnepeljük karácsonykor, hogy Földünk kapott egy csodálatos fényt. Jézus születésével ragyogóvá lett a föld. A teremtés pillanatától kezdve Isten műve ott volt, és a hatnapos teremtéstörténet részleteit érdemes átgondolnunk: mennyi csoda, mennyi ragyogó dolog minden az emberért, aki ugyancsak megszületik ezen a földön a hatodik napon. Az alkotó, szinte így mondhatjuk, kibújik a bőréből, megtestesül, bevilágítja és megvilágítja isteni fényével az egész földgolyót. Ő az, aki megteremtette a napot, a holdat, a csillagokat. Ez egy másik fény, maga Jézus, a világ világossága, ahogy szoktuk mondani, Ő ragyogja be földünket közel kétezer éve. És ne felejtsük el, nem véletlen, hogy itt gyertyákról van szó. Hogy nem egyszerűen csak egy papír naptárhoz hasonló valamit rakunk magunk elé, amiről minden nap letépünk egy lapot, és kezdjük a visszaszámlálást, valahogy így: karácsonyig már csak 26 nap van hátra, vagy már csak 12.
Gyertya. A világ világosságának egyik, vagy talán legszebb és legbeszédesebb szimbóluma. Mert ez a gyertya, önmagát föláldozza azért a pici fényért, és azért a kicsi melegért, ami tud biztosítani környezetének. Ezt adta Jézus. Tehát amikor a beragyogást említem, a ráragyogást a földre az Isten világából, akkor ez áldozat nélkül még az ő részéről sem ment. Ezért az első feladatunk advent első hetében, első vasárnapjától a másodikig, hogy hálát adunk. Hálát adunk az Istennek, hogy nem tapogatózva járunk-kelünk ezen a földön. Vagyis, hogy nem vagyunk bizonytalanok olyan dolgokban, amiket szeretnénk tudni, és amelyek valóban fontosak. Isten rávilágított a földünkre. Rávilágított, és bevilágította azt. Nem gazdátlan vagyok, nem a levegőben lógok, van Istenem, és ez az Isten szeret annyira, hogy kétezer évvel ezelőtt eljött közénk. Advent első hetében ezzel a gondolattal is foglalkozzunk, a hálaadás gondolatával. Aztán, majd a következő héten folytatjuk, talán aprópénzre váltva ezt a feladatot, miszerint hogyan is kell hálát adnunk?
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Zsúnyi Tibor
szenttamási plébános
