Hírek

Szenttamás.rs

 

Új bejárati ajtót kapott a HÁK

 

Új bejárati ajtót kapott a szenttamási Hagyományápolók Klubjának begluki helyisége. A helyiség a község tulajdonában van, a klub már évtizedek óta használója az épületnek. Az ajtót a mesterek az elmúlt héten be is szerelték.

Forgács Ibolya, a Hagyományápoló Klub elnöke ezzel kapcsolatban portálunknak elmondta, már huzamosabb ideje probléma volt az ajtóval, ugyanis a több mint 50 éves bejárati ajtó nem nyílott rendesen, rossz volt a kilincs, és szinte bezárni sem lehetett már. Emiatt a klub elnöksége egy átirattal fordult az akkori önkormányzathoz, hogy próbáljanak megoldást találni, illetve hogy szeretnék kicserélni az ajtót, mert az már nagyon elhasználódott állapotban van: Többször próbáltuk a klubtagok és ismerősök segítségével megjavítani, de ez csak ideig-óráig tartott, ugyanis mindenkitől azt a választ kaptuk, hogy a fakeret és az ajtó is teljesen tönkrement, nem lehet megjavítani, újat kell venni. Az elnökség akkor megfogalmazott egy kérvényt, amit beadtunk a községházára. Ígéretet kaptunk, hogy intézkednek, de semmi sem történt – magyarázta a klub elnöke.

Bergel Aranka, a VMSZ helyi szervezetének elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, a kérvény annak idején az egyik hivatalban a fiók aljára került, és az egész dolog elfelejtődött: Csak nemrégiben jutott tudomásunkra, hogy a klub milyen problémával szembesült, és a községházán utánajártunk a dolognak. Előkerült a szóban forgó dokumentum, amit azonnal a községi tanács elé terjesztettünk. Ezt követően egy háromtagú bizottság a helyszínre látogatott, és helyénvalónak találta a kérvényben leírtakat, a tanács pedig jóváhagyta az eszközöket az új ajtó beszerzésére és beépítésére – mondta a polgármester segédje.

Bergel Aranka és Szabados Fodor Beáta, a községi tanács tagja pénteken ellátogattak a klubba, ahol megtekintették az új bejárati ajtót, valamint a klub által szervezett téli kézműves táborban szorgalmasan dolgozó gyerekeket. Elbeszélgettek az oktatókkal is. A VMSZ helyi szervezete nevében a táborban lévőknek üdítővel és gyümölcslével kedveskedtek. Szabados Fodor Beáta portálunknak elmondta, mindannyian örülnek annak, hogy a nagy hideg ellenére is sokan összejöttek az immár 20. alkalommal megrendezett téli táborban.

Ajtó

 

P. L.