Művelődés

Szenttamas.rs

 

21. Alkalommal zengett a citera Szenttamáson

Sorrendben XXI. alkalommal kerül megrendezésre szombaton, május 14-én Szenttamáson az Aranycitera, a kisciterások tartományi vetélkedője. Rendezője, mint eddig, a Gion Nándor Kulturális Központ, a helyszín pedig most is a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnoka volt.

Németh Dezső

A Csókáról, Temerinből, Muzslyáról és Torontálváserhelyről érkezett csoportokat, oktatókat és vendégeket a rendezvény főszervezője Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke köszöntötte, aki üdvözlő beszédében kiemelte, a 21 év, a két évtized, amely  alatt a népszerű asztali hangszeren generációk nevelkedtek, lassan igazi mozgalommá nőtte ki magát, s ma is megállja helyét a vajdasági népzenei rendezvények között: − Az első Aranyciterára 1995-ben került sor mint az itt megrendezésre kerülő Durindó és a Gyöngyösbokréta egyik kísérőrendezvényére. Azóta minden évben ismét megrendeztük. A rendezvény az első évtizedben folyamatosan bővült, többször volt nemzetközi is, majd lassú visszaesés jellemezte, főleg a tömegességben. De a mai nap ismét bebizonyította, hogy igenis vannak még citerások és lesznek jövőre is, és azután is – mondta a rendezvény főszervezője.

Borsi Ferenc

Az Aranycitera bíráló bizottsága Borsi Ferenc népzeneoktató, Szabó Gabriella az Újvidéki Rádió műsorszerkesztője és Brasnyó Antal népzenész a verseny után elismerően szólt a bemutatott produkciókról. Borsi Ferenc, a bizottság elnöke kiemelte, a hat műsorszámot követően csak arany és ezüst minősítésű díjakat osztottak, hiszen a gyerekek kimagasló színvonalat produkáltak. A népzeneoktató hozzátette, nagy öröm az, ha egy rendezvénysorozat 21 évfolyamot él meg: − 21 év egy ember életében is tekintélyes idő, így aki 8 évesen itt szerepelt az Aranyciterán, most 29 éves. Egy nagyon szép jövőt és remélem, biztató jövőt tudunk ennek a rendezvénynek, annak ellenére, hogy az idén egy kicsit szerényebb keretek között zajlott a rendezvény, hat műsorszámot láttunk. Egy szólószámot és öt citeraegyüttes játszott. A szólóciterához bizony nagy tudás és elsősorban bátorság kell, hogy egyedül kiálljon az ember, és magabiztosnak kell lenni, hogy jól tudja egyedül is, amit elő kell adnia. Mindennek ellenére nagyon színvonalas volt a műsor, akik eljöttek, azok jól tudták a dolgukat. A zsűri csak arany és ezüst minősítést határozott meg, ami azt jelenti, hogy bronz és azon alul sem volt gyöngébb műsorszám. Egy közép, jó színvonalat értek el a fellépők, és azt gondolom – mivel erre példa is volt − hogy más rendezvényeken is csak ilyen nagyon csillogó eredményekkel vesznek részt ezek a kis citerások – mutatott rá a citera nagymestere.

A XXI. Aranyciterán az alsós szólisták kategóriában arany minősítést kapott Szalma Árpád (Petőfi Sándor MME, Muzslya), az alsós kisegyüttesek kategóriájában a Kisbanda citeraegyüttes (Petőfi Sándor MME, Muzslya), továbbá a felsős kisegyüttesek kategóriájában a Barna gesztenye citeracsoport (Móra Ferenc MME, Csóka). Ezüst minősítést kapott az alsós kisegyüttesek kategóriájában a Trio Citaris citeracsoport (József Attila ME, Torontálvásárhely) és a Jégvirág citerazenekar (Móra ferenc MME, Csóka), a felsős kisegyüttesek kategóriájában pedig a Búzavirág citeraegyüttes (Szirmay Károly MME, Temerin).

XXI. Aranycitera Szenttamáson, 2016. május 14. képek

XXI. Aranycitera Szenttamáson, 2016. május 14. képek

XXI. Aranycitera Szenttamáson, 2016. május 14. képek

XXI. Aranycitera Szenttamáson, 2016. május 14. képek

XXI. Aranycitera Szenttamáson, 2016. május 14. képek

XXI. Aranycitera Szenttamáson, 2016. május 14. képek

P. L.