Rendezvény

Szenttamás.rs

 

Hagyományos aratás lesz Szenttamáson

A szenttamási Hagyományápolók Klubja szervezésében idén 20. alkalommal rendezik meg a Hagyományos aratást. A régi aratási szokások felelevenítésére és az ezt kísérő rendezvényekre június 18-án, szombaton kerül sor a település északi bejáratánál, Füstös Illés tanyáján.

Forgács Ibolya, az egyesület elnöke portálunknak elmondta, a cél ezúttal is a hagyományos aratási szokások felelevenítése, megőrzése és átadása a fiatalabb generációk számára. A gyülekezés reggel 8 órakor a klub előtt lesz (Október 19. utca 68.), ahonnan a csoportok gyalog vonulnak a rendezvény helyszínére. Az ünnepi megnyitót a parcellák kisorsolása és a hagyományos reggeli követi, majd 10 órától kezdődik az aratás.

− Értékelést szeretnénk az idén csinálni, ezért nagyon vigyázzanak, hogy mit hoznak reggelire, hogyan öltöznek fel, és hogyan kaszálják le a parcellákat. Nagyon várjuk a vajdasági csoportokat – mondta a klub elnöke. A kérdésre, hogy mi az, amire a csoportoknak külön oda kell figyelni, elmondta, egy-egy csoportnak legalább háromtagúnak kell lennie, de az aratóreggeli és az öltözék is fontos.

− Legyen kaszásuk, marokverőjük és terigetőjük. A reggelire nagyon vigyázzanak!  Kérdezzék meg a falubeli idős embereket, mit vittek ki enni, hogyan terítettek meg, mibe csomagoltak, mi volt az alapvető szerszám, amit vittek aratáskor, és az öltözékükre nagyon vigyázzanak. Ünneplő ruhába nem mentek ki, a fejükre vigyáztak, hogy napszúrást ne kapjanak. Vannak ilyen dolgok, de ezt mind az idős személyek tudják, tehát kutassanak utána. Mindenki hozza saját faluja szokásait, mert az lesz a szép, ha bemutatjuk, hogy Vajdaság szerte hogy is arattak, milyen eltérések voltak.

A szenttamási rendezvény fő szervezője hozzátette, a kézi, kaszával történő aratással párhuzamosan versenyeket szerveznek gyerekek számára, akik kötélhúzásban, zsákban ugrálásban és tarlófutásban mérhetik össze erejüket és tudásukat. A legkisebbeket is várják, számukra külön játszósarokban hagyományos műhelymunkát és szórakozási lehetőséget kínálnak.

Az aratás után 13 órától kerül sor az új kenyér megszentelésére, amit az ünnepi ebéd és az értékelés követ. A jó hangulatot élőzene biztosítja. A szervezők a Hagyományos Aratóünnepségre a 060/730-67-31-es telefonszámon fogadják a benevezéseket, ugyanakkor minden hagyománykedvelőt szívesen látnak.

Plakát

Paraczky László