Hírek

Szenttamas.rs

 

Idénymegnyitó volt Turián

A Turijska avlija egy magánpanzió, amely a Turja északi bejáratához igen közel található, a DunaTiszaDuna-csatorna partján. A tulajdonos a temerini születésű Djordje Klickov merész fiatalember, aki 1999-ben vásárolta meg a telket és a lereombolt állapotban lévő házat, amelyet teljesen átépített és felújított. Új bútorzatot vásárolt és négy kétágyas kiadó szobát rendezett be, gyümölcsfákat ültetett, parkosította az udvart, így a halászás mellett a bográcsozni és a pihenni vágyók egyik kedvenc helyévé vált. A tulajdonos már nyolcadik éve évi két alkalommal többek között a szenttamási Art Galéria művészeit is vendégül látja, de író-olvasó találkozókat, hagyományos kézműves kiállításokat is rendezett már. A szenttamási művészek teljesen ingyenesen tölthetnek itt két napot, persze közben dolgoznak, közülük pedig már többen ajándékoztak festményeket, rajzokat a panziónak, amelyek a kiadó szobák falát díszítik.

Fuszkó István fafaragó, az Art Galéria elnöke elmondta, májusban az idénymegnyitó, szeptemberben pedig idényzáró műhelymunkát szerveznek a magánpanzió udvarában.

Fuszkó István

A téma nincs megadva, az anyagot elkapjuk, a munkákat itthagyjuk. Nekem mint faragónak sok faragásom van itt az előszobában. Az utcán elkezdtem egy nagy rönköt faragni, az idén sajnos nem tudom folytatni, mert megázott. Valami mást alkotok, az én témáimat, az az utcán megvár őszre is – mondta Fuszkó István. A kérdésre, hogy a szenttamási egyesületen kívül kik jönnek még a művészek közül a műhelymunkára, a szenttamási egyesület elnöke elmondta, hogy ismert festőkkel dogoznak, akik Verbászról, Zomborból, Járekről, Újvidékről érkeznek: Ebéd és vacsora össze van kötve, és egy nagyon szép szórakozás az egész, nagyon jól érezzük magunkat.

Az idei terveket illetően az elnök elmondta: Nyugodtabb tempót terveztem. Van ez az idénymegnyitó, a Gion Nándor Emlékházban tartunk egy gyűlést, ott is egy kicsit dolgozunk, a Péter-Pál napokra kiállítunk a szenttamási községháza előtt, később pedig jön a vajdasági verseny, ide képeket küldünk, és aki továbbjut, megy Palicsra.

Turjai Art idénynyitó 2015. május 23.

P. L.