Sport atlétika

Szenttamas.rs

 

Jól szerepeltek az idei évben is szenttamási atlétázók

A Szenttamási Atlétikai Klub sportolói az idei évben is több rangos versenyen vettek részt, és igen szép eredményeket értek el. Az egyesület tagjai egész év folyamán szorgalmasan járnak edzésre, amelyeket heti négy alkalommal tartanak a rajcsúri pályán, decembertől tavaszig pedig a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola tornatermében heti  két alkalommal.

A hét elején szerkesztőségünk felkereste Paska Imrét, a klub elnökét, akit a klub idei tevékenységről és az elért eredményekről faggatuk. Beszélgetőtársunk egy mondatban összefoglalva elmondta, az eredmények kimagaslóak, és sportolóink az előző évekhez képest sokkal jobb, esetenként pedig kimagasló teljesítményekkel kerültek bele városunk sporttörténelmébe.

Az idei évben az atlétikai klub sportolóival 15 hazai és egy magyarországi (szentesi) rendezvényen vettünk részt. A hazai versenyek többségén egyik legjobb sportolónk Tojzán Béla volt, aki idén kétszeres szerbiai bajnok is lett, ugyanis első helyet ért el kalapács- és diszkoszvetésben is. Magyarországon sem vallottunk szégyent, Szentesről ugyancsak bronzéremmel tértünk haza. A Szenttamási Sportszövetség döntése értelmében Tojzán Béla lesz az idén városunk legjobb ifjúsági sportolója, hiszen eredményeivel messzemenően kiérdemelte ezt az elismerést. A szenttamási fiú a következő évtől már az újvidéki Vojvodina atlétázóival folytatja pályafutását. A fiatalok közül mindenképpen ki kell emelni még Radović Nikolinát, aki az idén kezdett el edzésekre járni, és rövid idő alatt bekerült az élsportolók közé. Több versenyről hozott bronzérmet, tartományi szinten is több harmadik helyezést ért el, ugyanakkor diszkoszvetésben Szentesről is bronzéremmel tért haza fejtette ki a klub elnöke, és egyúttal hozzátette, szinte az összes atléta jól szerepelt, de sajnos nem értek el dobogós helyezést. Áprilisban immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Vajdasági Mezei Futóversenyt, továbbá a klub tagjai és vezetősége is derekasan kivették részüket a nyáron nálunk megtartott Munkásolimpia szervezéséből és annak szinte minden folyamatából. Azokban a városokban ugyanis, ahol eddig megrendezték ezt az egyik legtömegesebb és legrangosabb sportrendezvényt, szinte mindenütt épültek sportpályák és új atlétikai pályák. A tavasz folyamán így jogosan élt bennünk is a remény, hogy 63 év után végre Szenttamás is kap egy igazi, modern és a szabványoknak megfelelő atlétikai pályát, de sajnos, nem lett belőle semmi – fejtette ki Paska Imre. Hozzátette, a nehéz helyzet ellenére is a klubnak sikerül biztosítani némi sportfelszerelést. A fiatal sportolók súlyzókat, gerelyt, futócipőket és sportuházatot kaptak.

A tél folyamán az edzéseket heti két alkalommal az iskola sportcsarnokában tartjuk, ahova minden sportolni vágyó fiatalt szererettel várunk – mondta a Szenttamási Atlétikai Klub elnöke.

Képek az 2015. évből

Képek az 2015. évből

Képek az 2015. évből

Képek az 2015. évből

 

Paraczky László