Ballagás

Szenttamas.rs

 

Hamarosan ballagnak a nyolcadikosok

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola nyolcadikos tanulói hamarosan elbúcsúznak az intézménytől, valamint tanáraiktól, és ezzel lezárul egy szép fejezet az életükben. A 2012/2013-as tanévben az érettségizők számára május 29-ig tart a tanítás,míg a többi diák június 12-ig megy iskolába. Érettségire az idén 85 nyolcadikos készül, ebből 33 magyar és 52 szerb anyanyelvű. Nekik június 17-én és 18-án kell hogy bizonyítaniuk az előző évekhez hasonlóan anyanyelvből és matematikából. A vizsgakérdések az idén első alkalommal 75%-ban ismeretlenek, nem az előkészítő példatárból valók, de az átvett tananyaggal kapcsolatosak, a feladatok 25%-a viszont az előkészítőn megoldott és elmagyarázott példák közül lesz. A sikeres vizsga után, az eredménytől függően, június végén pályázhatnak a diákok a kiválasztott középiskolák egyikébe, a beiratkozásra pedig július elején kerül sor.

Az oktatási minisztérium rendelete alapján az idéntől a ballagási ünnepséget, és az ezzel járó bulit a nyolcadikosok kizárólag az iskolán belül tarthatják. Szenttamáson erre június 8-án kerül sor.

Paraczky László, Szenttamás, 2013-04-18