Hírek

Szenttamas.rs

 

Bánátban jártak a diákok

Október 6-án, az aradi vértanúkra való emlékezés évfordulóján három közép-bácskai településről egy busznyi diák látogat el immár két évtizede a bánáti Elemérre, ahol közösen emlékeznek az itt eltemetett Kiss Ernő honvédtábornokra. Közben a diákok és kísérőik Bánát egy-egy jelentősebb történelmi, kulturális és egyházi épületét is felkeresik.

Sziveri Géza szenttamási nyugalmazott tanár  Kiss Csaba történelem szakos tanárral közösen lassan két évtizede szervezi a bácsfeketehegyi, a kishegyesi és a szenttamási diákok egy-egy csoportjának eleméri látogatását. Eleméren a Szent Ágoston kápolnában a diákok Kiss Ernő sírjánál Vajdaság magyarságával közösen emlékeznek az aradi vértanúkra.

A busznyi diák október 6-án nem csak az aradi vértanú sírját keresi fel, hanem minden évben tanáraik egy egész napos programot szerveznek számukra, amelyeken a magyar jelentőségű történelmi, kulturális, egyházi helyeket tekinthetik meg. A csoport az idén ellátogatott a nagybecskereki székesegyházba, ahol megtekintették az itt megkeresztelt  Lázár Vilmos aradi vértanú emléktábláját, megismerkedtek a székesegyház történetével, és jártak Beodrán is.

− Jóleső érzés volt, hogy mint bánáti megmutathattam a diákoknak, közöttük a 17 szenttamásinak, hogy ebben az elszegényedett világban hogyan él az ottani magyarság, és fennmaradásunk mellett hogyan küzd a nemzetünk szempontjából jelentős történelmi emlékhelyekért. Eleméren nagyon szép szentmisén vettünk részt. Koszorúzáskor mi is lementünk az oltár alatti sírkamrába, és koszorút helyeztünk el Kiss Ernő honvédtábornok sírja előtt – mondta Sziveri Géza. − Miután megtekintettük a nagybecskereki székesegyházat, ellátogattunk az ottani református templomba is, és a gyerekek láthatták a kettő közötti különbséget. Ezt követően egy körsétát tettünk a tartomány harmadik legnagyobb városának központjában. A diákokkal ezután az Aracsi Pusztatemplomhoz látogattunk, amelynek romos falai között feketicsi kolléganőnk tartott történelmi összefoglalót a templomról és annak jelentőségéről. A busz következő állomása Beodrai Traktormúzeum volt, ahol a gyerekeket és kísérőiket Čedomir Žeravica tulajdonos fogadta. Miután megtekintették a több mint 100 kiállított különböző traktort, járművet és régiséget, a tulajdonos elmondta, annak idején édesapja, Milivoj Žeravica kezdte el gyűjteni a régi járműveket, amelyek szanaszét hevertek a tanyák, régi épületek udvarán. Ma már ebben a nemzetközileg is elismert gyűjteményben több, mint 80 traktor és erőgép található, közülük 20 igen értékes. Közöttük van az 1924-ből származó Fordson traktor, amely egyúttal a kiállítás első darabjának is számít. A legrégebbi erőgép, amely egyúttal a legértékesebb is, az amerikai Hard Parr traktor 1920-ból. Tekintettel arra, hogy a családnak 1936 óta működik egy önálló gépjavító műhelye, az összegyűjtött és kiállított traktorok többségét megjavították és a ma is üzemképesek. A múzeumban egyébként még nagyon sok régiség is található, így a diákok ugyancsak megcsodálhatták a régi rádiók, fényképezőgépek, fali és asztali órák, hangszerek stb. Gyűjteményét, és egy-egy ritkaszámba menő példányát. Ezek után a diákokkal ellátogattunk a szebb napokat is megélt és jobb sorsra érdemes Karátsonyi-kastélyba. Nem tudtunk bemenni az épületbe, mert a menyezet szakadozik, viszont az udvaron körüljártuk, lefényképeztük a valamikori kastélyt. Az egyenlőre pusztulásra ítélt  egyemeletes, klasszicista stílusú urasági kastély a szakértők szerint az egyik legszebb ilyen jellegű építmény Bánátban – magyarázta Sziveri tanár úr. Mint mondta, egykoron a Karátsonyi családnak két kastélya volt Beodrán, a most is meglévő a kisebbik, a nagyobbat, amelyet szintén a magyar épített örökség egyik legszebb klasszicista alkotásának tartottak, 1932-ben bontotta le az új tulajdonos, a kisebbet pedig a második világháború után kifosztották, és lassan az idő martalékává válik.

Bánáti látogatásuk következő állomása a beodrai, ugyancsak az egykorori Karátsonyi birtokon, pontosabban annak gabonatárolójában található Kotarka etnomúzeum volt, amely a vidék egyik legszebb és legnagyobb néprajzi gyűjteményének és régiségeinek adott otthont. Ennek jelentősége elsősorban abban van, hogy a több ezer kiállított tárgyból egyetlen darabot sem vásároltak meg, hanem azokat mind az ottlakók és a környékbeliek gyűjtötték össze. A régi bútordarabok között nagyon sok egykoron használt tárgy, szerszám is található, betekintést nyerhetünk az egykori kisiparosok által használt eszközök sokaságába, ugyanakkor a gyerekek azt is megláthatták, hogyan nézett ki valamikor az ún. tisztaszoba, a nyári konyha és az éléskamra. Közben egy húsz perces filmet is láthattunk Beodra történetéről – mondta Sziveri Géza, aki szerint a programmal zsúfolt napon sok-sok élménnyel lettek gazdagabbak a kishegyesi, bácsfekehegyi és szenttamási diákok.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

Bánátban jártak a szenttamási, kishegyesi és bácsfeketehegyi gyerekek képek 2015. okt. 6.

 

Paraczky László