Rendezvény

Szenttamas.rs

Baraparty a baraparton

 

Az adai Baraparty együttes alapító tagjai Virág Imre (gitár, ének, dalszövegek), Illés Ferenc (gitár, ének, szájharmonika) és Balog Tibor (gitár, ének) voltak, akik 1994 őszén határozták el a közös zenélést. A csapat 1995 januárjában alakult, és azóta is folyamatosan működik, mondhatni, azóta létezik hivatalosan a zenekar. Az év áprilisában csatlakozott hozzájuk Antal István dobos, tehát ők négyen számítanak alapító tagoknak. A zenekar tavaly nyáron járt először Szenttamáson, akkor az egyik itteni étterem udvarán arattak nagy sikert, elsősorban a fiatalok körében, de repertoárjuk miatt a középkorosztály egy része is jelen volt a koncerten, hiszen több régi, közismert sláger is elhangzott. A

Baraparty 1


csoport az idén június 14-én a Krivaja folyó partján, a lóversenypálya melletti téren tartott csaknem másfél órás koncertet. A kérdésre, hogy milyen dalok szerepelnek általában az itthoni és külföldi koncertjeik repertoárján az együttes frontembere, Virág Imre hírportálunknak elmondta, hogy kitartanakVirág Imre a rock műfaj mellett, de a közönség igénye szerint játszanak country, blues dalokat is, de a saját dalaikat sem hagyják ki: – A Baraparty együttes jövőre ünnepeli fennálásának 20. évfordulóját, de egyenlőre még nincs kész terv arra, mivel készülünk meglepni a közönséget. Valami olyasmit szeretnénk, hogy egy alkalommal csak saját dalokat játsszuk, ugyanis az eddig megjelent hat albumunkon több mint nyolcvan dal található, amelyek zöme saját szerzeményünk.

A legtöbb zenekar életében ilyen hosszú idő után vannak felemelkedések, de hullámvölgyek is, az együttesek többsége vagy feladja, vagy pedig tagokat cserél. A Baraparty két évtizedét illetően hogyan tekintesz vissza az elmúlt időszakra?

– Az első hét évben a zenekar amatőr csapatként létezett, úgy is játszottunk és koncerteztünk. Amikor volt esélyünk, felléptünk, amikor összejöttünk csaptunk egy bulit, és ennyi volt. Miután 2002-ben megjelent az első lemezünk, a szabadidőnkből már sokkal többet szenteltünk a zenének. A tagcseréket illetően el kell mondanom, hogy az elmúlt 19 év alatt 20 tagcserénk volt, de szerintem ebben nincs semmi különös – mondja a csapat gitárosa.

A kérdésre, hogy magát a zenei stílust az idők folyamán mennyire változtatták beszélgetőtársunk elmondta, hogy a csoport annak idején akusztikus zenekarként indult, viszont a koncertek folyamán sokan mondták nekik, hogy basszusgitárral és dobokkal sokkal jobb hangzást, ütőképsebb ritmust valósíthanának meg, ezáltal pedig nagyobb tömeget vonzó csapat lehetne a Baraparty:

– Évek kellettek, mire rájöttünk, hogy a közönségnek tényleg igaza van és tényleg akkor szól jól egy együttes, ha vannak elektromos és ütős hangszerei is. Sokat „keményedett” a hangzásunk, és ez hozta meg a várva várt sikert – magyarázta Imre.

Mikor és kerültek a kíséről vokálok a csapatba, és miért?

– Ez egy nagyon hosszú történet, de megpróbálok rá röviden válaszolni. Először csak a fiúk

Baraparty 2

énekeltek, majd csatlakozott hozzánk az egyik tagunk lánya, aki néha énekelt egy-egy dalban. Ő volt Meli, aki sokáig velünk énekelt, és aki jelen pillanatban kint tartózkodik Angliában. Így kezdődött, hogy az egyik énekesnő mellé kerestünk egy másikat, harmadikat, most pedig már négy énekesnővel lépünk fel. Néha visszajönnek a régi énekesnőink is, akik beugranak néhány dal erejéig. Nagyon jól esik újra velük játszani, és szerintem ők is jól érzik magukat közöttünk. Felemelő dolog a többszörös vokál, az eltérő hangszínek pedig különleges és egyedi hangzást biztosítanak a dalban – válaszolta a zenekar vezetője. – A Vajdasági fellépéseket illetően ezzel a stílussal 10–15 helyen tudunk fellépni, és ez a maximum, amit ki lehet hozni belőle. Mi nem kizárólag zenélésből élünk, így ha összejön évi 20–25 fellépés, az jónak mondható, hiszen rendes munkahely mellett csináljuk. Külföldre, Magyarországra is eljutottunk, az említettek miatt igaz nem sok alkalommal, de látogatott nagyon jó fellépéseink voltak a különböző rendezvényeken, fesztiválokon.

A zenekar tervei a jövőt illetően?

– Az idén tavasszal fejeztük be a 6. CD-t. A minap egy dal erejéig Szegeden jártunk, ahol egy ottani stúdióban felvételeztünk, ahol lányomat kísértük, aki megnyerte az adai tehetségkutató fesztivál díját, és voltaképen egy közös produkció, közös dal született. Szeretnénk ezzel a szegedi stúdióval továbbra is együttműködni, bár a távolság miatt ez egy kicsit nehézkés lesz. Idén már nem tervezünk több CD-t, bár fél albumra már megvan az anyagunk. Bár szerintem a korongok ideje lassan lejár. A jövő abban van, hogy az ember bevonul a stúdióba, felvesz két három dalt, felteszi az internetre, mellette pedig készít néhány videót és kész. Át kell szoknunk erre a stílusra.

 

Paraczky László