Hírek

Szenttamas.rs

 

Becsengettek

A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában az idén 490 diák számára szólalt meg hétfőn, szeptember 2-án az iskolacsengő. Az elsősök fogadását ugyanezen a napon 12 óra 30 perckor tartották az iskola előcsarnokában, ekkor 61 kisdiák lépte át először az iskola küszöbét. Idén a tavalyihoz hasonlóan egy magyar első osztály indult 21 tanulóval, tanítónőjük Faggyas Klára.

A kis elsősöket és szüleiket hétfőn először az iskola igazgatója, Munjin-Szokola Erika, majd a polgármester, Radivoj Paroški köszöntötte. A tarka műsor után az iskola pszichológusa, Banković Lídia felolvasta a névsort, a kicsik pedig felsorakoztak a tanító nénik mellé, és első ízben ültek be az iskolapadba.

Köszöntőjében a szenttamási polgármester emlékeztette a jelenlévőket, hogy az önkorányzat jelentős támogatásban részesíti az iskolákat, hogy a község mind a négy általános iskolája teljesen felszerelt, és megfelel a modern követelményeknek: − Minden intézményt anyagilag támogattunk, a tantermek korszerűek, világosak, a fűtéssel minden rendben van. Ide tartozik még az egyes diákok különböző módon való támogatása, az ingyenes tanfelszerelés, a tankönyvek, az uzsonna, a diákbusz, az ingyenes kirándulások, a jutalmak és még sok minden. A szenttamási önkormányzat már évek óta biztosítja minden elsős számára az iskolába való induláshoz az alapfelszerelést tartalmazó csomagot is.

Egyúttal nem csak az elsősöknek, hanem minden diáknak eredményes iskolaévet, jó tanulást kívánt.

Szenttamás község területén négy általános iskolában 173 elsős diákot köszöntöttek hétfőn. A már említett 61 diák mellett a Vuk Karadžič iskolában 73, a turiai Petar Drapšin iskolában 17, a nádaljai Žarko Zrenjanin Uča iskolában pedig 22 elsős indult.

A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 26 tagozat kezdte meg a 2019/2020-as tanévet, ebből 10 magyar és 16 szerb osztály. Munjin-Szokola Erika igazgatónő elmondta, az utolsó héten, közvetlen az iskolakezdés előtt sikerült befejezni az internethálózatot, így az összes tanteremben van vezetékes internet, de hamarosan bekapcsolják a vezeték nélkülit is. Kiemelte továbbá, hogy ebben a félévben a diákok számára nem lesz hosszabb szünet egészen decemberig, vagyis a karácsonyi ünnepekig.









Paraczky László