Önök írják

Szenttamas.rs

 

Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,

feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)

naplója a Szenttamás.rs portálon

14. rész

 

Szünet van, tanuljunk!

Mivel Kata csak délelőtt alszik, ezért nem tudunk Ádámmal délutánonként nyugodtan tanulni. Ilyenkor együtt szoktunk olyan programokat csinálni, amelyekben mindkét gyerek részt tud venni. Tornázni tanulunk, mondókázunk, rajzolni és festeni viszont nem tudunk. Marad a hétvége és az óvodai szünetek.

Épp pünkösdi szünet van, úgyhogy minden nap elővehetjük a könyvünket, illetve hamarosan el is tehetjük, mert a 4-5 éveseknek való feladatoknak lassan a végére érünk. A magyar nyelv hangjainak kiejtése sokat javult az otthon töltött két hét alatt, de még van mit tanulnia. A parkovi oldalán található feladatlapokat örömmel tölti ki, nézegeti, a mondókákat pedig egyenesen imádja. Van, hogy lassan, gyorsan, normál tempóban vagy épp dörmögő, majd csipogó hangon kell elmondani. A dörmögő a kedvencünk. Emellett kertészkedni is tanulunk, hiszen el kellett ültetni a növényeket, amelyek a teraszunkat ékesítik majd. Uborkát, paprikát és paradicsomot palántáltunk, és magból is ültettünk uborkát és paradicsomot. Ádám szereti rakni a földet a poharakba, majd pedig nézni, hogyan kerül a mag a földbe. Kis locsolóval öntözte őket. Az epren megnéztük a virágokat, és megszámoltuk a kis földiepreket. Mivel városban élünk, a Vajdaságban töltött idő alatt a nagyszülőkkel kiment a kertbe, és ott még a föld ez a fekete, ami belement a papucsomba volt. Hiába, nem minden nap találkozik vele. Némely kisgyermek számára az ültetés, a kapálás, a gaz kitépése, az állatok etetése, az istálló, a traktor a megszokott a hétköznapokban. Mi városban élünk, úgyhogy a mi gyermekeinek ezekkel a dolgokkal ismerkedniük kell, hiszen tehenet a tejfarmon látunk, a szántóföldek pedig az utak mellett vannak, és nem szoktunk megállni mellettük, hogy megnézzük őket. A teraszon történő kertészkedés az, amivel itt meg tudjuk mutatni, hogyan lesz a magból növény, majd azon termény. És hogy tud egy kisgyermek örülni a zöld epernek!

Kata tornázni tanul. Tanultunk a kezével előre és hátra körözni, majd pedig a feje fölé emelni. Aztán rájött, hogy mit is csinálunk, úgyhogy elkezdett forogni, mint amikor Ádám T25-öt edz, vagg ha táncolnak. Az erkélyen ő is szívesen pakolja a földet, bár ezt nem sokszor szoktuk neki megengedni. Mégis néha nyelek egyet és hagyom, hiszen számára is érdekes, valamint sokat tanul ez által. A mosógép és a felmosóvödör pedig készenlétben áll.

Szórakoztató két hét ez, amelyben megfelelően le kell kötnöm két gyereket különböző feladatokkal. A végén, természetesen, beszámolok az eredményekről.

 

Fitt élet

Amikor külföldre költözöl, és nem vet fel a pénz, nem veszel minőségi élelmiszert. Rengeteg dolgot kell beszerezned, lakást berendezni, ha van gyereked, akkor neki ruhát, cipőt. Amíg nincs függöny az ablakodon, és bútor mindenhol, addig igyekszel, hogy mindezt megteremts.

Ahogy lassan megszerzel mindent, amire szükséged van, lenyugszol, nem kell már sok dolog, egy-két bútordarab, de anélkül is megvagy. Ekkor felébredhet benned az egészséges élelmiszerek iránti igény. Németországban ízletesek a készételek, a félkész dolgok és az olcsóbb szalámik is. De egészséges mindez?

Próbáltunk mi is így spórolni, de nekünk nem vált be. Ismertük már előtte, milyen a teljes kiőrlésű tönkölylisztből készült tészta, a házi fagyi, a sütemény. Megkóstoltuk az itteni cukrászdák ínycsiklandó remekeit, és néha a szemetesben landolt, olyan rossz ízű volt. A házi piskóták és főzött krémek világa után a tejszínhab cukorral és aromával nem ízlett. A kész pizza is jó választásnak tűnt, de mivel mi nem galambnyi falatkákat és mennyiségeket eszünk, nem spóroltunk annyit, mint szerettük volna. A férjem 183 cm magas, tehát nem kis ember. Egy szeletke pizza nem oldotta meg az éhség problémáját nála. Kettő sem. A többi készételt ki sem próbáltuk. Visszatértünk egészségesebb életmódunkhoz, majd lassan elkezdtük a nem előcsomagolt felvágottat és sajtot venni, hanem a kimérőset. Amikor Németországba jöttünk, és még az előrecsomagolt, olcsó szendvicsbe valókat vettük, mindig néztük a pultot, ahol mérték az élelmiszert és arra gondoltunk, hogy mikor tehetjük meg, hogy onnan vásárolunk. Nem olcsó, de finom. Sokkal finomabb, mint az előre csomagolt. Nem is olyan régen ízletes, nem vízzel felpumpált húst kerestünk. A mindenki által favorizált bevásárlóközpont, „olcsó és minden megtalálható” hely nem a kedvencünk. Csak azt vesszük ott, ami máshol nem található meg. Húst egyszer vásároltunk ebben az áruházban: olcsó volt, és híg a leve – nem szavatossági idő lejárta előtti napon vettük, sem két nappal előtte. Szinte frissnek számított. Azóta nem is jutott eszünkbe ott húst venni. Másik üzletekben szereztük be, de az sem igazán minőségi. Sok víz főtt vagy sült ki belőle, néha érződött pl. a stressz okozta bűz a sertéshúson, és természetesen, nem volt olyan, mint otthon. Fasírtot nem is sütöttem, mert nagyon összesült, kemény volt és a mennyiség alapján tett sótól kevesebbel is nagyon sós volt. Majd úgy döntöttünk, kipróbáljuk egy drágább üzletben a húst. Igen, valamivel többet fizetünk érte, mert amíg máshol az olcsó hússal sok vizet vettünk, itt a drága hússal nem veszünk vizet. A fasírt olyan, mint amilyet anyukám készített otthon, a töltött káposzta pedig nem áll össze, mintha tele lenne szójával. A drágább húsból kevesebb is kell, és valójában a minőségi élelmiszerekből is.

A család, amely egy évig nem evett cukrot, azt vette észre, hogy először mintha megnőtt volna a rezsije. Később viszont rájöttek, hogy kevesebbet költenek gyógyszerre és táplálékkiegészítőkre. De nem ez a fontos! Hogy mi a fontos? Az energia, az életkedv, hogy kitárul a világ, eltűnik a fejző, amellyel a sok tartósítószer ellát minket. A cukorról nem is beszélve. Időigényes és lassú folyamat az egészséges élelmiszerek beszerzése, megismerése, kipróbálása. De az orvosnál való üldögélés, a napokig tartó megfázás, az állandó fáradtság, levertség is. Itthon vagy otthon, a pénzért meg kell dolgozni. Nem mindegy, hogy van-e hozzá energiád. Amikor hazaérsz, akkor pedig életkedved, vagy teljesen lecsapolt a munka (és a szénhidrát, tartósítószer stb.).

 

A cukor méreg – 2. rész

Mindent szabad, de mértékkel

Ez rendben is lenne, de tényleg mértékkel eszed? És mit jelent a mértékletesség ebben az esetben? Az én válaszom az, hogy nullát!

A Cukor, az édes gyilkos című filmben (youtube-on megtalálható) a riporter elmondja, hogy nem eszik sok cukrot, a kávéját cukorral issza, és néha elfogyaszt egy teasüteményt, valamint hetente egyszer bűnözik (a film linkjét a cikk végén találjátok). Emellett több kilogramm könyvvel és kővel a hátizsákjában hegyet mászik. Azt gondolta, helyesen táplálkozik, és a vérvizsgálata alkalmával majd megdicsérik, milyen ügyes. Tévedett: a triglicerid szintje sok szénhidrát fogyasztásra utalva magas, ami kockázatot jelent az egészségére nézve. Tényleg ehetünk mindent? Ha igen, akkor miért nem eszünk mérges gombát is? Vagy esetleg iszunk gyomirtót? Igen, túloztam. Túlozni is akartam, hogy megértsd, a cukor mennyire káros. Igaz, nem azonnal öl meg. Elrejtőzik és szépen lassan jelennek meg az általa okozott problémák. El sem tudjuk képzelni, mi mindenért felelős a cukor. Dr. Lustig előadását hallgatva, valamint a ketogén diéta jótékony, gyógyító hatásairól szóló dokumentumfilm megtekintése után azon gondolkodom, hogy miért nem tudnak az emberek mégis nemet mondani a szénhidrátoknak. Egyetlen magyarázat van: hogy tényleg függők. A ketogén diétát nem ismerők azzal próbálják elriasztani az embereket, hogy fejfájás, acetonszagú lehelet, fáradtság, levertség stb. jelentkezHET, ha elhagyják a szénhidrátokat. Ezek, kérem szépen, a cukor elvonási tünetei. A cukor hatásait dr. Lustig az etanol hatásaival egyenlíti ki és az etanol által okozott 12 betegségből a cukor nyolcat okoz.

Tehát ehetjük mértékkel a mérget? Persze nem azonnal öl meg, de erősebbé sem tesz a cukor. Ha pedig eddig mindent ettünk és egészségesek vagyunk, még nem vágott minket fejbe az élet, de ami késik... Viszont, ha elhíztunk, vagy betegek vagyunk, és amikor utánajárunk, rájövünk, hogy a cukornak is köze van a betegségünkhöz, ha mértékkel esszük, mit teszünk. Folytatjuk, amit előtte tettünk és várjuk, hogy meggyógyulunk, vagy lefogyunk. Ha egy életforma megbetegített vagy felhizlalt, hogy várhatjuk el tőle, hogy meggyógyítson vagy lefogyasszon?! Ne áltassuk magunkat. Mindannyian tudjuk, hogy a cukor káros. A csapból is az folyik, hogy igyunk sok folyadékot, lehetőleg vizet, szorítsuk vissza a cukorfogyasztást, na, persze, a zsírt is, mert ugye az ördög kétszer igazat mond, hogy harmadszor becsapjon. Nekünk pedig van a fejünkben egy igazán fontos szerv, amelyet illene használni, lehetőleg gondolkodásra. A fejünk elején egy szempár, amely képes nem csak nézni, de látni is. Nézzünk szét, ki mit vásárol és mennyire néz ki egészségesnek, valóban fittnek, jókedvűnek. A halvány bőr, a ráncok, a kihullott haj, a szem alatti karikák (főleg gyermekek esetében szörnyű ilyet látni), a száraz bőr, gyakori és elhúzódó megfázás – a többi, civilizációs betegségről nem is beszélve, hiszen nem hordja magán mindenki a kórlapját, de ez mind az egészség károsodására utal. Látunk a boltban egy elhízott embert, aki mondjuk kimérős felvágottat vesz? Én is kimérőset veszek. De mi van még az ő kocsijában és mi van az enyémben? Mondjuk ott, ahol a felvágottat veszem, joghurt, sajt és bio almalé, amit a fiam és a férjem iszik. A mások kosarában? Legalább egy készétel, édesség, konzervek. Ha mi megfőzünk valamit, és eltesszük a hűtőbe, meddig áll el fagyasztás nélkül? 5-6 nap után már kidobhatjuk. A boltok polcain meddig állnak el az élelmiszerek, és miért olyan sokáig?

Az instant világ kényelméért drága árat fizetünk, bármennyire is olcsónak és időspórolós megoldásnak tűnik most. Akinek viszont fontos az egészsége, gondolkozzon el azon, mi lehet igaz abból, amit hall és lát. Csak figyeljük meg embertársainkat, ismerőseinket, barátainkat. Mit esznek, isznak és hogy viselkednek, hogy néznek ki. Ma már minden elérhető a világhálón, utánajárhatunk magunk is, természetesen nem a pletykalapok cikkeiben, hanem mondjuk a világ elismert kutatóinak publikációiban. Ajánlom dr. Boros G. László youtube videóit. Nem ma kezdte a szakmát, és komoly kutatásai vannak. Nézzék meg és döntsenek Önök! Mi megnéztük, utánajártunk, és döntöttünk: az egészséges életet választottuk.

https://www.youtube.com/watch?v=FVx6XxkwyEU&t=15s

https://www.youtube.com/user/fumarsavhidratazBGL

 

Túrótorta idénygyümölccsel

A múlt heti 130g szénhidráttartalmú torta újragondolva, mivel a fiam most is tortát szeretett volna. Az egész torta súlya 1321g, összkalória 3447kcal, fehérje 93,428g, zsír 264g, szénhidráttartalma pedig 150,9g. A tésztája piskóteszerű, puha. A gyümölcs igény szerint válogatható, de a szénhidráttartalma a többi összetevővel együtt változni fog.

Hozzávalók:

Piskóta:

4 tojás

30g méz

96g banán

50g kókusz

10g útifűmaghéj

50g darált mandula

5g kakaópor

20g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

Krém:

80g málna

80g áfonya

280g mascarpone

200 altatott túró

60g méz

1 zselatin

A tejetére:

1 tejszín (hűtőben tárolt, tartósítószermentes)

Mivel a német túró közel sem jár az otthoni túróhoz, ezért joghurtkészítés közben jöttem rá, hogyan is kell túrót készíteni. A tej, talán a nagyon steril fejési körülmények miatt, sokáig nem savanyodott meg, aztán pedig, mire megaludt, már keserű volt. Joghurt készítése közben viszont, a beoltáshoz használt joghurt valószínűleg nem volt élőflórás, ezért nem is lett belőle joghurt, de aludt tej igen. Szóval, sikerült! Beoltottam a tejet, betettem 5-6 óra hosszára 30 fokra a sütőbe és megaludt.

A piskótához felverjük a 4 tojást 30g mézzel. Összekeverjük a kókuszt, az útifűmaghéjat, a kakaót, a mandulát és a lisztet, és a kifehéredett tojásokhoz adjuk. Ebbe a masszába keverünk bele egy szétnyomkodott banánt, hogy édesebb legyen. Kizsírozott és kilisztezett tortaformában sütjük hőlégkeverésen 160 fokon (alsó-felső sütés esetén 180 fok), amíg el nem válik a forma szélétől.

A krémhez összeturmixoljuk a málnát és az áfonyát. Összekeverjük a mascarponet, a túrót és a mézet. A zselatint az utasítás szerint készítjük el és hozzáadjuk a túrós masszához a gyümölcsturmixszal együtt. Ezt rákenjük a kihűlt tortára.

Felverjük a tejszín és a krémre kenjük. Gyümölccsel díszítjük.



 

Berta Irma

(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)

 

További írások a szerzőtől

Vissza a főoldalra