Önök írják

Szenttamas.rs

 

Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,

feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)

naplója a Szenttamás.rs portálon

28. rész

 

Kezdd újra az edzést ennek a három tippnek a segítségével!

Ha néhány hétre kiesünk a napi rutinunkból, nincs időnk vagy alkalmunk edzeni, hogyan térjünk vissza? Nem csodaszerekről és kitalált, áltrükkökről van szó, hiszen csak tudatosan érhetünk el bármit. A magazinok csilli-villi trükkjei csak szemfényvesztés kategóriába sorolhatók. Az igazi, eredményeket ígérő trükk maga a tett.

Ha már egy ideje edzünk és csak egy kis noszogatás kell, valamint a kezdő lökés, akkor egyszerű lesz. Próbáljuk megtalálni azt az időpontot, amikor nincs semmi más dolgunk, mindent félre tudunk tenni, vagy már elintéztük, amit kellett, és amint tiszta a terep, lássunk hozzá. Ne várjunk semmit, kapcsoljuk ki a telefont, ha esetleg hívhat valaki, szóljunk neki, hogy nem érünk rá! Ez az a legértékesebb idő a napunk folyamán, amikor azért teszünk meg mindent, hogy a későbbiekben több erőnk legyen, és eredményesebben tudjuk ellátni feladatainkat. Nem kell attól megijedni, hogy az újrakezdés ugyanolyan izomlázzal járhat, mint azelőtt maga a kezdés, hiszen izmaink gyorsan visszakapják erejüket és napról napra könnyebb lesz.

Készítsünk elő mindent, vizet, szőnyeget, törülközőt, ruhát és cipőt. Amikor minden adott, ne üljünk le azon gondolkodni, hogy mi mindent csinálhatnánk e helyett. Mert amikor már leültünk, nehéz lesz felkelni, ráadásul, amíg más teendőinket végezzük el edzés helyett, nem leszünk annyira elégedettek magunkkal, és nem érezzük majd magunkat olyan jól, mint mozgás után. Kellemesen elfáradva, mégis jól, hiszen megcsináltuk, jót tettünk magunkkal.

Kezdjük el! Öltözzünk át és kezdjük! Itt nincs mit magyarázni, csak az első 5 percet éljük túl. Utána már nehezebb feladni is, főleg ha az edzésprogramunk feléhez érünk, hiszen ott már úgy érezzük, egyre csökken az idő.

Jó edzést, kellemes fáradtságot!

 

Nagyszabású ár-összehasonlítás Szerbia kontra Németország – 1. rész

A külfölddel kapcsolatos mesés elképzelések, néha gyűlölködő hangnem, az „én bizony ki nem mennék” állítások a „de jó nektek, hogy már kinn vagytok” kijelentésekkel együtt csak borzolják a kedélyeket. Aztán azt hallja az ember, hogy külföldön minden olcsóbb, többet keresnek az emberek, drága autókkal járnak haza, és nyári szünetben minden vajdasági település forgalmát gazdagítják a külföldi kocsik. Aztán több portál is megjelentetett egy írást, amelyben csak néhány termék árát hasonlították össze. Ezen felbuzdulva arra jutottunk a férjemmel, hogy ez nem reális kép sem a német, sem pedig a szerbiai árupiacról. Az otthon töltött két hétben arra gondoltunk, hogy össze kellene hasonlítani több termék árát, hogy valós képet kapjunk.

Tény, hogy a feldolgozott készételek olcsóbbak és sokak szerint ehetőbbek, mint otthon, de ez még nem magyaráz meg mindent. Ha valaki Vajdaságban konyhakerti növényre vágyik, akkor megveszi a piacon, ahol gazdag választék várja. Néhány hónapon át mi is a heidenheimi piacon szereztük be ezeket, de aztán rájöttünk, hogy az ősz közeledtével a paradicsom csak egy napig tárolható, az uborka ott is elveszti az ízét, és akkor már felesleges 30 eurót otthagyni az egészségesebbnek tartott élelmiszerért, illetve egy kis mennyiségért, ha már a szerdai piactól a szombatiig sem tart ki. Persze nyáron majdnem egy hétig tárolható, amit veszünk, de akkor is olcsóbb, ha az üzletekben vásároljuk meg, hiszen a piaci termelők is a termékeik nagy részét külföldről hozatják. A családunk táplálkozásában az elsődleges szempont az volt, hogy a fiunknak mitől nem jön ki az ekcémája. Így rátaláltunk az üzletre, ahonnan nyugodtan ehet paradicsomot (nem bio, csak egy üzlet a sok közül), és arra is, ahonnan véletlenül sem szabad (a legtöbbek által látogatott, minden egy helyen üzlet). Rátaláltunk a házi, nyers tej automatára, amelynek a tartalmával szintén nincs problémája (de az óvodában fogyasztott biotejtől bizony kijön az ekcémája, ezért oda vinnünk a tejet, amikor pl. müzlit esznek, vagy ott főznek). És mennyibe kerül a nyers tej? 1,20 euró literje. Háztól máshogyan nem lehet venni, csak automatából. És a többi tejtermék sem mindegy, honnan származik. Attól, hogy 0,65 euróért is lehet venni 4×150g joghurtot, a fiam a 200g-os 0,59 eurósat vitte az óvodába, amellyel szintén nem volt problémánk. Azóta már az intézmény adja a biojoghurtot, amely szerencsére szintén nem okoz gondot a fiamnak.

Térjünk vissza az ár-összehasonlításhoz! A kutatásunk nem reprezentatív. Zentán csak egy nagyobb vegyeskereskedés és egy műszaki bolt árait hasonlítottuk össze három heidenheimi vegyeskereskedés, egy drogéria és egy nagy műszaki áruház áraival. Játéküzlet is érdekes lett volna, viszont Zentán nem találtuk meg ugyanazokat, vagy Heidenheimben találhatóakhoz hasonló játékokat. Azok a termékek, amelyek Németországban mindegyik helyen megtalálhatóak, megközelítőleg egy árban vannak, ugyanúgy mint az áruházláncok saját termékei. Itt elmondanám, hogy sok esetben a drága, ismertebb és márkásabb termékeknek minőségileg sok esetben megfelelnek az áruházak saját termékei. Természetesen, nem minden esetben. Műszaki terméket nagy körültekintéssel kell megválasztani, mivel a mi kombinált konyhai robotgépünk 60 euró volt, de a hangját az orosz fúrógéphez tudnánk hasonlítani. Ennek ellenére, jól működik és minden feladatot ellát, jó nagy hangerő mellett. A mosogatószerek, mosogatótabletták viszont véleményem szerint nagyon jók, illetve a drága tablettát csak egyszer próbáltam ki, és akkor sem láttam semmilyen különbséget az edények tisztaságán. A műszaki termékeket nehéz összehasonlítani, viszont van egy fontos dolog velük kapcsolatban: a 33 hónapos kamat mentes lefizetés.

A szerbiai árakat átszámítottam euróra is, a https://hu.coinmill.com 2018. augusztus 27-ei árfolyama szerint. A zentai árakat július közepén jegyeztük fel, a heidenheimiakat pedig augusztus első hetén, miután visszajöttünk, mivel egyszerre mindezt nem tudtuk volna megoldani. Sok termék nem található meg mindkét országban ugyanakkora kiszerelésben, és például a mosóporok súlyát is érdemes megnéznünk az árukon kívül. Az árak változhatnak az akcióktól függően.

 

Élelmiszer

Termék neve Ára Németországban Ára Szerbiában

Jaffa keksz 300g/0,99 euró 150g/104,8 dinár (0,89 euró)

Oreo keksz 176g/1,49 euró 176g/149,99 dinár (1,28 euró)





Milka csokoládé 87g-100g/0,95 euró 100g/130-160 dinár (1,11–1,36 euró) akciósan 0,69 euró

nagy Milka 250-300g/2,99 euró 389 dinár (3,31 euró)

mézes szív 300g/1,99 euró 350g/241dinár (2,05 euró)

Twix 6x50g/1,99 euró 50g/52 dinár (0,44 euró)

Raffaello 150g/2,29 euró 40g/100 dinár (0,85 euró)

Smoki 200g/0,59 euró 150+30g/89,99 dinár (0,77 euró)

kesüdió 250g/2,89 euró 75g/250 dinár (2,13 euró)

Nesquick 500g/2,49 euró 400g/269,50 dinár (2,29 euró)

Nesquick 900g/4,49 euró 800g/492 dinár (4,19 euró)

tejszínhab 1,19-1,89 euró 173 dinár (1,47 euró)

friss túró 250g/0,49 euró 250g/122 dinár (1,04 euró)

joghurt 4x150g/0,65 euró 180g/19,90 (0,17 euró)

joghurt 250g/29,00 dinár (0,25 euró)

joghurt 500g/0,55 euró 330g/47,50 dinár (0,40 euró)

gyümölcsjoghurt 250g/0,69 euró 250g/66,50 dinár (0,57 euró)

gyümölcsjoghurt 150g/0,59 euró 115g/36,9 dinár,150g/40,50 (0,31- 0,34 euró)

friss tej 3,5%/0,69 euró 3,8%/119,90 dinár (1,02 euró)

friss tej 1,5%/ 0,61 euró 1,5%/109 dinár (0,93 euró)

vaj 250g/ 1,89-2,29 200g/249-283 dinár (2,12-2,41 euró)

élesztő 42g/0,09 euró 42g/23 dinár (0,20 euró)

mascarpone 250g/1,69 euró 250g/473 dinár (4,03 euró)

tejföl 30%/200g/0,69 euró 17%/150g/44,90 (0,38 euró)

szójatej 1l/1,39.1,89 euró 1l/259 dinár (2,21 euró)

 

Meglepetésemre, hazai ízekre is bukkanhatunk bizonyos üzletekben:

Kraš Domacica 300g/2,79 euró

Kraš choco napolitanke 250g/2,49 euró

Eurocrem kenős 90g/0,99 euró

Eurocrem blok 90g/0,99 euró

rizses Dorina csokoládé 130g/1,69 euró

rizses Dorina csokoládé 75g/0,89 euró

Kiki cukorka 100g/0,89 euró

csókai Zdrepčeva krv 0,75l/4,99 euró

Ezen kívül meg szerettem volna nézni a makadámdió árát, ha már a kesüdió ennyire drága Szerbiában, de nem találtam. Németországban 125g/3,19 euró.



Mindkét országban vannak nagyobb és kisebb kiszerelésben is ugyanazok a termékek, de mindent nem tudtunk összehasonlítani.

mosószerek

Persil mosópor

65 mosás-4,225kg/14,99 euró

60 mosás-6kg/1119,99 dinár (9,54 euró)

Persil mosópor

80 mosás-8kg/1299,99 dinár (11,07 euró)

Persil mosószer 20 mosás-1l/6,95 euró

20 mosás-1,4l/449,99 dinár (3,83 euró)

Ariel pods 16 mosás/4,99 euró

12 mosás/299,99 dinár (2,55 euró)

Ariel mosópor 100 mosás-6,5kg/14,99 euró

80 mosás-8kg/2318 dinár (19,74 euró)

Ariel mosópor 40 mosás-2,6kg/8,45 euró

30 mosás-3kg/970 dinár (8,26 euró)

Lenor öblítő 33 mosás-0,99l/1,39 euró

33 mosás-1l/276,9 dinár (2,36 euró)

Lenor öblítő 63 mosás-1,9l/498 dinár (4,24 euró)

 

Az üzletláncok saját termékei közé tartozó 2 literes öblítők pedig 1,59 euróba kerülnek, illatuk pedig friss, tartós és a ruhák kellemesen puhák akkor is, ha fél kupakkal teszek 8 kg ruhára.

A cikk tartalmára hivatkozni csak az összes forrás feltüntetésével lehetséges. Források: berta-irma.com, Családi Kör és www.szenttamas.rs.

 

Pizza

A pizza egy olyan élelmiszer, amelyet be tudunk illeszteni a táplálkozásunkba akkor is, ha ketogén diétát tartunk.

Hozzávalók:

375 mozzarella (vagy akármilyen túró)

4 tojás

1 kiskanál só

fűszerek (bors, majoranna, oreganó)

100g darált mandula

két evőkanál zsír

Keverjük ki a tojást a sóval és a fűszerekkel, majd adjuk hozzá a többi összetevőt, és keverjük még egy kicsit habverővel. Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítsuk bele kanállal vagy nedves kézzel, és süssük 200 fokon kb. 20 percig. A feltét tetszőleges, én kolbászt, szalonnát, sonkát, hagymát, paradicsomot, párolt gombát szoktam rátenni, majd pedig 10 perc múlva ráütök pár tojást és még tovább sütöm. A végén pedig, amikor kiveszem, kb. 500 g sajtot reszelek rá. A sajt legyen minél zsírosabb, hiszen, aki utánajárt, tudja, hogy a zsír igenis egészséges és szüksége van rá a szervezetünknek.

 

Berta Irma

(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)

További írások a szerzőtől

Vissza a főoldalra