Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,
feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)
naplója a Szenttamás.rs portálon
33. rész
Várandósan kanalazz sót a vízvisszatartás ellen!
Amikor az embernek a legegészségesebben kellene élnie, amikorra már tudnia kellene a testére figyelni, eljut oda, hogy fogalma sincs, mit tegyen. Mindenki ajánl valamit, ő pedig ha valami teljesen mást tenne, akkor sem meri, mert azt senki sem mondta. A várandósság időszaka, főleg első gyermekkel, nagyon stresszes tud lenni.
A világ legtermészetesebb dolgáról van szó, amit túlbonyolít az emberiség. Gondoljunk csak bele: a természetben is ugyanilyen huzavona, rohangálás, evés-ivás mánia, kívánósság stb. van, mint nálunk, embereknél? Az állatok is ekkora ügyet csinálnak az új jövevény érkezése miatt, mint mi? Igaz, ha ösztönösen élnénk, akkor nem is ártanánk magunknak annyit babavárás előtt sem. De vajon miért nem tudunk odafigyelni a testünk jelzéseire? Mondja-e ezt bárki is? Felhívják-e a figyelmünket arra, hogy figyeljünk oda, mi történik, amikor egy ételt megkívánunk, vagy hogyan érezzük magunkat, ha valamit kihagyunk az étkezésünkből?
A sófogyasztás gyerekkoromban nem kapott fontos szerepet, illetve nem nagyon foglalkoztunk vele, amíg édesanyámnak azt nem tanácsolták, hogy ne fogyasszon sót, mivel magas volt a vérnyomása. Bár szerintem, ha a só okozta volna, akkor sócsökkentés után lejjebb kellett volna mennie. Nem? Viszont, amit megfigyeltem első babavárásom alkalmával az az volt, hogy amikor azt tanácsolták a szülés felé közeledve, a lábdagadás miatt ne sózzak, tudtam, hogy nincs igazuk. És mégis lecsökkentettem a sómennyiséget. Nem akartam, de valahogy mégis megtettem. A férjem szólt rám, hogy mit csinálok. Egy hét után már elkezdtek jobban dagadni a lábaim. Újra bevettem naponta fél kiskanál sót, és láss csodát, a lábdagadás lecsökkent. Ennyit tapasztaltam, majd pedig évekkel később rábukkantam egy cikkre, amely alátámasztotta a feltételezésem: a sómegvonás okozza a lábdagadást. Annyira logikusnak tűnt, hogy a só benntartja a vizet a szervezetben, ami miatt ödéma keletkezik, hogy szerintem nem sokan gondolkodtak el rajta, hogy valóban így van-e.
Az itt http://www.hormonesmatter.com/pregnancy-toes-sugar-feet/ található cikkben az áll, hogy a cukorbevitel növekedésével lecsökken a nátriumszint a sejtekben és a glükóz kiszívja a sejtekből a vizet. Ekkor a sejtjeinken kívül gyülemlik fel a víz, miközben a sejtek dehidratáltak lesznek, a testrészeink pedig feldagadnak. Az ödémát a sok sófogyasztással azonosítják, pedig valójában sok cukor és kevés só fogyasztását jelenti. A kevés só emellett fejfájást is okozhat. A sejt közti állományban felgyülemlett vizet a szervezet számára nehéz só nélkül visszajuttatni a sejtekbe. A nagy vízleadás pedig a veséket is nagyon igénybe veszi, emeli a nyomást a véredények külső részén, amely miatt megemelkedik a vérnyomás. Amikor távozik a nagy mennyiségű víz a szervezetből, a vérnyomás is lecsökken. Miután a várandós nő vérnyomása lecsökken a távozó vízmennyiség miatt, akkor a vér kevesebb oxigént tud szállítani, ami kevesebb oxigént jelent az anyára és a magzatra nézve egyaránt.
Amint a fenn említett cikkben láthatjuk, nagyon gyorsan változhat a nátrium és a glükóz aránya, amelyet a szerző a menyének a láb ödémáján is észrevett. Amint sótablettát adott neki (amelyet a migréntől szenvedőknek ajánl), a lába kevesebb mint 15 perc alatt normális vastagságú lett. A sóbevitel csökkentése automatikusan növeli a vérnyomást és a triglicerid szintet. A szerző felteszi a kérdést, hogy talán pont a sócsökkentés miatt lesznek cukorbetegek a várandós nők, és születnek kettes típusú cukorbetegséggel a kisgyermekek?
A szerző forrásként tanulmányokat tüntet fel, tehát nem csak saját megfigyelései alapján írja, amit ír.
A cikk elmondása szerint a legjobb, ha egyáltalán nem fogyasztunk cukrot, de, ha mégis, akkor emeljük meg a sófogyasztásunkat is.
Mivel eddig csak azt hallottuk, hogy a só káros, és elhízást, szívinfarktust és magas vérnyomást okoz, akkor vizsgáljuk meg, miért lehet ez téves szemlélet. Először is a saját édesanyám példáját kell felhoznom, akinek a vérnyomása nem lett alacsonyabb, amikor kevesebbet kezdett sózni, viszont belehalt a trombózisba, amely ellen viszont nátriuminjekciót adnak. Most lássuk, mit mond a fenn említett cikk szerzője: a magzatok sós vízben úsznak, és mégsem születnek szívinfarktussal vagy magas vérnyomással. Az emberiség mindig használta a sót, és mégsem kapott mindenki szívinfarktust, vagy volt magas vérnyomása.
Még mindig kételkedik? Semmi gond, ne is higgyen el nekem semmit, amit leírtam. Próbálja ki, igaz-e. Én ezt tettem. Ha kicsit jobban megsózza az ételét, figyelje meg, mi történik. Ha teheti, mérje meg a vérnyomását minden étkezés előtt és után, valamint amikor készen áll rá, nagy pohár vízzel vegyen be egy negyed kiskanál tiszta sót. Nem szabad azonnal egy púpos kiskanállal indítani, főleg, ha valaki nem evett sósan. Fokozatosan, lassan építsük be a sót a mindennapjainkba! Nagyon figyeljünk oda, milyen sót használunk, hiszen a tapadásgátló nem biztos, hogy kell a szervezetünknek, sőt olyan elmélettel is találkoztam már, amely szerint közrejátszik a vérnyomás növekedésében. Én csak a patikai sót ajánlom, amelyet gyógyszertárakban lehet beszeretni, vagy pedig Magyarországon kapható a tiszta só elnevezésű 99,5% NaCl tartalmú, adalékoktól mentes só, amely Tejfalussy András, Weixl Várhegyi László és prof. dr. Papp Lajos nevéhez fűződik. A tiszta só honlapját itt találják: https://tisztaso.hu/
Olvasónapló
Eve O. Schaub: Year of no sugar (Egy cukormentes év) – 3. rész
Az olvasónapló első részét itt találják:
http://berta-irma.com/eve-o-schaub-year-of-no-sugar-egy-cukormentes-ev
Az olvasónapló második részét itt találják:
http://berta-irma.com/eve-o-schaub-year-of-no-sugar-egy-cukormentes-ev-2-resz
Az egész éves kihíváshoz csatlakozott egy újabb: egy kéthetes olaszországi nyaralás. Milyen szabályokhoz alkalmazkodjon ott a család? Átutazzák a fél világot, hogy ne egyenek meg egyetlen fagylaltot sem? Eve imádja Olaszországot. Négyszer járt már ott, és azt vette észre, hogy az édességek mérete ez a négy alkalom alatt egyre inkább nőtt, amerikai méreteket öltött. A gyerekei nem a gyerekmenüt ették az éttermekben, hanem minden ételt, amely ezen kívül esett, ezért Olaszországban nem is volt gondjuk. Eve elmondása szerint, ha Olaszországban egy étteremben elérhető lenne a gyerekmenü, többé nem is menne oda, mert nem látja értelmét. Őt nagyon boldoggá teszi, hogy a gyermekei szeretik a valódi ételeket, és felteszi a kérdést, hogy a táplálkozásban válogatós gyerekek születnek vagy idővel válnak azzá? Az a kérdés, hogy mi legyen a projekttel, viszont a nyaralás ideje alatt folyamatosan ott lebegett felettük, mégsem foglalkoztak annyit a táplálkozással, mint otthon. Azt ették, amiről feltételezték, hogy nem tartalmaz cukrot, de nem kérdezgették a pincéreket az összetevőkről. Már a repülő út azzal indult mindkét gépen, amelyekkel eljutottak Olaszországba, hogy svájci csokoládét kínáltak nekik. A szállodában a kávézó asztalon cukorkák várták őket, a fagyasztóban pedig tiramisu fagylalt.
Ezeket nem fogyasztották el, de az olasz fagylaltnak nem tudtak ellenállni. Amikor olaszországi rokonaiknál voltak, és Steve három alkalommal tért vissza cukrot tartalmazó élelmiszerrel a pékségből, tudták, hogy nem maradhatnak tovább, ez veszélyes hely. A nyaralás végén megállapították, hogy több cukrot fogyasztottak, mintha otthon lettek volna, de sokkal kevesebbet, mintha nem csinálták volna épp azt a projektet, amelyet csináltak.
Amerikába visszaérkezve a lányokat egyre jobban érdekelték az ételek és azok összetevői. Szerettek volna segíteni édesanyjuknak a főzésben, ami külön örömet hozott nekik.
Eve leírja könyvében, mely desszerteket mely hónapban fogyasztották, amelyek receptjei megtalálhatóak a könyv végén. A harmadik hónapban vette észre Eve, hogy mennyire megváltozott az ízérzékelése, és mennyire gyorsan áramlott fel a cukor a fejébe. Az év hetedik hónapjában már nem érezte kellemesnek a cukor ízét a szájában. Az augusztusi desszertet pedig egyikük sem tudta megenni. A szeptemberi desszert a férje születésnapjára készült banánkrémes pite volt. Az írónő annyira édesnek találta, hogy nem bírta megenni, és rosszul érezte magát. Lefeküdt és nagyon kimerülten álomba szenderült. A hálaadás napján fogyasztották el a novemberi desszertet, amely után Eve elgondolkodott azon, hogy feltűnt volna-e bárkinek is, ha cukor helyett mindenbe dextrózt tett volna.
A szerző találkozott személyesen is a Sweet Poison írójával, David Gillespie-jel. Nagyon el volt ragadtatva David eredményeitől, hiszen elérte, hogy a gyermekei iskolájában ne csak az allergiával és élelmiszer érzékenységgel küzdő gyermekekkel törődjenek, de a cukrot nem fogyasztó gyermekekkel is.
Halloween... Amerikai szokás, amely nem csak a Schaub család cukormentes évében okozott gondot, hanem sok más szülőnek is fejtörést okoz. Eve megkérdezte ismerőseit, mit csinálnak a sok édességgel, és a legkreatívabb ötleteket fel is sorolja könyvében:
‒ Egy boszorkány Halloween utáni éjjel az édességeket játékokra cseréli.
‒ Ha nem látják, elfelejtik – egy héten át vacsora után kapnak a gyerekek egy darabka édességet, utána pedig el is felejtik.
‒ Felvásárlás. 1 font egy dollár.
‒ Egy helyi család inkább otthon marad és saját készítésű desszertet fogyasztanak ilyenkor.
A Halloween okán figyelt fel rá az írónő, hogy mennyire egyszerű és olcsó örömszerzés az édesség ajándékozása, és mindenki ezt alkalmazza. Itt említi, hogy Gillespie mesélte neki, hogy mindig érdeklődéssel figyeli, hogy az amerikai gyerekek Halloween után kezdenek betegek lenni.
A család igyekezett helyi élelmiszert vásárolni. Eve megismerkedett a modern konyha vívmányai mentes főzéssel is egy napon, ahol nem volt sem robotgép, sem műanyag edény. Majd pedig ellátogatott barátaihoz, akik maguk nevelik a saját élelmiszereiket. Eve épp olyankor szeretett volna ellátogatni hozzájuk, amikor levágják az 52 csirkét, amelyeket neveltek. Az elsőt csak nézte, aztán a barátnője férje megkérdezte, szeretné-e ő csinálni. Kipróbálta. Levágott egy csirkét (szándékosan nem a leölés szót használom – a szerk. megjegyzése), majd pedig tovább segédkezett a csirkék szétbontásában. Ne feledjük, Eve egykor vegetáriánus volt, de mióta újra húst fogyasztott, sokkal jobban érezte magát.
A szőlőzselé készítés is kihívást jelentett. A zselé- és lekvárkészítéshez pektint használnak, de rengeteg cukrot is igényel a folyamat. A dextrózzal készült zselé nem sikerült, és mint később Eve megtudta, azért, mert a pektin aktiválásához kell a cukor. A kevesebb cukrot igénylő pektin pedig cukrot tartalmaz.
November végén az emberek már a karácsonyra készülnek, és mindenhol karácsonyi akciókkal bombázzák az embert. Így történt, hogy Eve McDonald's kupont kapott, amely arra buzdítja az embereket, hogy vasárnap reggel látogassanak el a gyorsétterembe, majd pedig menjenek el a templomba. Ezt a meghívást egy zsoltáridézet követi: „Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr!” Az írónő szó nélkül maradt, és nem tudta megérteni, hogy az egyház gyors éttermi élelmiszert ajánl a híveknek. Felteszi a kérdést, hogy aki elmegy a McDonald'sba, de utána nem megy templomba, azonnal pokolra kerül?
Eve megtanult mindent otthon elkészíti, még akkor is, ha a kész étel fél órán belül került volna asztalra, ő ugyanazt az ételt órákig készítette.
Decemberben továbbra is minden a karácsonyról szólt. A szerző úgy gondolta, az egész év egy felkészülés volt a projekt utolsó hónapjára. A karácsonyt itt minden cukorünnep szülőanyjának nevezi Eve, hiszen Jézus születését édesség-, vendégség-, keksz- és tortamaratonon keresztül ünneplik. Az év utolsó cukortartalmú desszertje Sharon nagymama karácsonyi süteménye kellett, hogy legyen. Egész évben támogatták egymást, „egy mindenkiért, mindenki egyért” hozzáállással vészelték át az évet. Karácsonykor viszont ez nem volt jellemző. A lányoknak, főleg Gretának nagyon nehéz volt.
Az év vége közeledtével Greta is megfogalmazta naplójában, hogy fél újra cukrot enni, és nem tudja, hogy is lesz ezután. Eve bevallása szerint rájött, mennyire fontos számára az étel. Nem tudta, mi lesz január 1-je után. Hogyan fog utána az ételhez viszonyulni, fog-e édességet enni? Az egész évben a legnehezebbnek az egy cukormentes év utáni első hetet találták. Nem voltak szabályok, a lányok pedig meg szerették volna tudni, mit ehetnek és mit nem. Soha sem ittak szénsavas üdítőt, vagy ettek a McDonald'sban, de most már kerülik a gyümölcslevet is és a nagyon sok cukrot tartalmazó édességeket is. Tudták, mely ételek mennyi cukrot tartalmaznak, amelyeket néha elfogyasztottak, néha pedig nem. Idővel fejfájás nélkül élvezni tudta Eve a mérsékelt cukortartalmú édességek ízét.
A könyv vége felé Eve elmeséli, mennyi mindent tanultak ez alatt az egy év alatt. A gyermekeiknek megmutatták, hogy akármilyen őrült ötletük is támad, meg lehet valósítani, megismerték az ételek összetevőit, hogy az emberek nem esznek igazi élelmiszereket, hogy a cukor nem azonnal öli meg az embert, hanem évekkel később. Eve végül elmeséli, amikor a lányai még nem jártak óvodába, egy hölgy vigyázott rájuk, aki kitalálta, hogy a gyerekek ne egyenek édességet, hanem a születésnapjukon születésnapi kenyeret sütöttek, amelyet minden gyerek imádott. Nem volt szükségük cukorra, hogy jól érezzék magukat.
Némely szokásaik megmaradtak, némelyek megváltoztak, de sokat tanultak az egy cukormentes év alatt.
A könyv végén pedig megtalálható néhány étel receptje, amelyeket az év folyamán elkészítettek.
Töltött paprika – rizs nélkül
Tegyük jobbá táplálékunkat! A rizs sok szénhidrátot tartalmaz, ezért inkább nem fogyasztjuk.
A receptet itt találják: http://berta-irma.com/toltott-paprika-rizs-nelkul
Berta Irma
(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)
