Önök írják

Szenttamas.rs

 

Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,

feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)

naplója a Szenttamás.rs portálon

41. rész

 

Üsd agyon, de ne nagyon!

A világ, amelyben élünk, mindent csak egy kicsit csinál. Egyedül az ostobaságot, amivel lerombol mindent, ami értékes, azt csinálja nagyon. Egyes kitüntetett kutatók kicsit kutatnak, majd kijelentik, hogy nem oldották meg a problémát, de szinten tartják. A probléma továbbra is fenn fog állni, de mi mindent megteszünk. Aki pedig nagyon tenne, azt lenyomják, lenézik, nem törődnek vele.

Kicsit beszélünk a világ dolgairól, nagyon nézünk híreket. Kicsit tanulunk, nagyon sokat butulunk. Kicsit mozgunk, sokat azért már nem. Kicsit tudjuk, hogy ez így nem jó, de nagyon nem érdekel minket. Kicsit elindulunk valahova, de nagyon nem érünk célba. Kicsit akarunk változtatni, de nagyon nem teszünk semmit.

A blogom azt mutatja be, én hogyan látom a világot, mit figyelek meg a környezetemben, ami másoknak is segíthet, aztán azt várják el tőlem, hogy ne nagyon mondjam, hanem inkább lehajtott fejjel tűrjem, hogy hülyének néznek és tegyem azt, amit mindenki, nehogy kilógjak a sorból. A férjem mondott egy jó példát: amikor a birkának mondják, hogy ne menjen örömmel a vágóhíd felé, ő meg azt mondja, hogy „Nem vágóhídra megyek, csak megyek a többiek után. Ennyien csak nem tévedhetnek.” És a vágóhíd kapujában fogja fel, hogy hova is ment. Bűnösök közt cinkos, aki néma. Írhatnék az anyaság nehézségeiről, hogy egyszerűen szörnyűek az éjszakák, hogy kávén élek, hogy vért izzadok a gyerekekkel, hogy megőrülök, ha a férjem nem olvas a gondolataimban, vagy kimerítő a házi munka, hogy semmibe vesznek, hogy iszonyat az élet két gyerekkel, dehogy akarok többet szülni, borzalmas így is az életem, hogy csak mosok-főzök-takarítok – de ez nem igaz. Ha viszont ilyenekről panaszkodnék, sokan egyetértenének velem, sajnálnának és bevennének a klubba. Ehelyett inkább nem eszem cukrot, ami hozzásegített a normális gondolkodáshoz, vagy talán csak elindultam a normális gondolatok útján, mert nem tudom, mennyi időbe telik, mire regenerálók a szervezetem a sok kártól, amit a cukorral és a fehér liszttel okoztam neki, de jól vagyok. Egyre jobban érzem magam. Jobban tudok koncentrálni, és egyre több dolgot tudok megcsinálni, tudok tanulni, időt szánni mindenre, ami fontos, tudok morgás nélkül házi munkát végezni, és elmagyarázni a férjemnek, hogy mit szeretnék, amit meg is tudunk beszélni. A gyerekeim pedig, persze, a testvéri szeretet néha igazán hangos veszekedésben nyilvánul meg, de szörnyűnek nem lehet őket nevezni, sőt. A fiam szeret tanulni, a lányom hallgat rám, ha tudnak, segítenek, megértik, ha fáradt vagyok. William Dufty könyvében (hamarosan lesz olvasónapló) olvastam, hogy cukormentes élettel érdemes a kisgyermekek körében kísérletezni, hiszen gyors és jelentős változásokat tapasztalhatunk. Ő szinte külön fajnak nevezte őket a cukorfogyasztó gyerekekhez képest – ezek az ő szavai, nem minősítek senkit és semmit, de egyet kell vele értenem. De mi van, ha könnyebb az életünk, ha a gyerek nem hisztériázik egész nap, és ha bolti édesség helyett szőlőt vagy almát eszik mindenféle unszolás nélkül, ráadásul sikít örömében, amikor meglátja, hogy gyümölcsöt fog enni, és teszi ezt naponta kétszer? Most hallgassam el ezeket a dolgokat a világ elől, és sajnálkozva hallgassam, ahogy panaszkodnak nekem, hogy a teljesen lila karikás szemű gyerek rosszul viselkedik? Hát ember lennék én akkor? Inkább legyen egy őszinte barát, mint 100 hamis.

Őszintének lenni veszélyes a mai világban, de ha valaki nem tud angolul, én pedig egy magyarra nem lefordított könyvet olvasok, amely felnyitja a szemem, igenis fogok róla írni. Akit érdekel, elolvassa majd, akit nem, az meg ne tegye. Mindenki maga dönti el, hogy fel akar-e ébredni, letér-e a vágóhídra vezető útról, vagy továbbra is a többségnek hisz.

 

Dr. Robert Lustig: Kövér esély

3. rész

Dr. Robert Lustig: Fat chance ‒ The hidden truth about sugar, obesity and disease (Kövér esély A rejtett igazság a cukorról, elhízásról és a betegségekről)

Olvasónapló – 3. rész

Az olvasónapló első részét itt találják:

http://berta-irma.com/dr-robert-lustig-kover-esely

Az olvasónapló második részét itt találják:

http://berta-irma.com/dr-robert-lustig-kover-esely-2-resz

Dr. Lustig leírja, hogy őseink vadászok voltak, akik leölték a zsákmányukat, vagy halat fogtak, és azt ették. Itt elmondja a hús- és zsírfogyasztás biokémiai folyamatát, valamint azt, hogy mi történik, amikor ezek után nem jut táplálékhoz a szervezet. (A ketogén diéta alapjait mondja el – a szerk.) Hozzáteszi, hogy a szervezetünk tökéletesen alkalmazkodott akkor is és most is a zsírok égetéséből származó energia felhasználásához. A természeti népek között világszerte ismert táplálkozás példájaként hozza fel a maszáj és a szamburu néptörzset (akik húst, tejet és állati vért esznek) és az inuitokat (akik halat, húst és bálnazsírt esznek). A szerző megemlíti Vilhjalmur Stefanssont, aki a múlt század elején sarkkutatóként élt az inuitok között és soha sem érezte magát egészségesebbnek, mint akkor. Ő jegyezte le először, hogy ez a nép sosem eszik szénhidrátot, és extrém alacsony közöttük a rákos megbetegedés, szívbetegség, diabétesz és más krónikus betegségek. Azt is elmondja dr. Lustig, hogy ez mára sajnos megváltozott, mivel hozzájuk is eljutottak a feldolgozott élelmiszerek. Az előbb említett sarkkutató az Egyesült Államokba visszatérve orvosi felügyelet alatt egy évig csak húst evett, és ez semmilyen kárt sem okozott a szervezetében.



Dr. Lustig megemlíti dr. Robert Atkins diétáját is, amely az 1970-es években jelent meg. Elmondja, hogy az alacsony szénhidráttartalmú étrend a csúcsát 2002-ben érte el a New England Journal of Medicine-ben megjelenő publikációval, amely bebizonyította annak jótékony hatását. Emellett említést tesz a gyűjtögetésből létrejövő vegán táplálkozásról is, és annak fajtáiról. Az író elmondja, hogy őseink egyidejűleg egy fajta ételt ettek: zsírt vagy szénhidrátokat. Mi viszont megszoktuk, hogy ezeket együtt együk, például húst és burgonyát együtt, amit, ha évekig folytatunk, akkor megjelennek a krónikus betegségek vagy a metabolikus szindróma. A természetes ételek vagy zsírt tartalmaznak, vagy szénhidrátokat, és csak nagyon ritka esetben mindkettőt. Az ősember nem alkalmazkodott az egészségügyi szervek által ajánlott táplálkozási piramishoz, hanem azt ette, ami elérhető volt a számára. Dr. Lustig elmondja, hogy a metabolikus szindróma a XVII. században jelent meg, előtte viszont a táplálkozás abból állt, amit leöltek vagy maguk termesztettek az emberek.

A szívbetegség elleni küzdelem a XX. század elején kezdett elterjedni, amikor Paul Dudley White megírta Hearth Disease (Szívbetegség) című tanulmányát. Ennek a betegségnek a táplálkozáson keresztüli megakadályozására való törekvés az 1960-as években volt a legerőteljesebb, de a szerző szerint ehelyett inkább sok millió embert öltek meg. A könyv megemlíti, hogy John Yudkin brit orvos mutatta ki elsőként, hogy a cukor a szívbetegségek okozója, amit meg is írt a Pure, White, and Deadly (Tiszta, fehér és halálos) című könyvében. Majd pedig Ancel Keys kezdte tanulmányozni a szívbetegség okait, és mivel főleg a gazdagok körében terjedt, akik megengedhették maguknak a húst, ezért a hús- és zsírfogyasztáshoz kötötte annak kialakulását. Dr. Lustig kritizálja Keys művét, a Seven Countries (Hét Ország) tanulmányt, mivel az:

1. 22 országos tanulmányként indult, de a 22 ország vizsgálatával a kapcsolat a zsírok fogyasztása és a szívbetegség között sokkal nehezebben volt bizonyítható,

2. Keys nem választotta külön vizsgálatában a transzzsírokat, mint a margarin, a telített zsíroktól,

3. Japán és Olaszország az utolsók Keys ábrázolásában, ahol a legkevesebb telített zsírt ették, de a legkevesebb cukrot is,

4. Keys elmondta, hogy a cukor és telített zsírok együtt okoznak szívbetegséget, de nem gondolta, hogy a cukor lehet a bűnös.

Dr. Lustig elmondja, hogyan kezdték a koleszterint okolni a szívbetegség létrejöttéért. A problémát viszont nem az okozza, hogy viszünk-e be koleszterint táplálkozással, vagy nem, hanem az, hogy nem foglalkoznak a koleszterin fajtáival. A szerző elmondja, hogy azt a koleszterint, amely problémákat okoz, a szénhidrátfogyasztás növeli meg a testben. 1993-ban volt egy kísérlet, amely bebizonyította, hogy a telített zsírok fogyasztása nem okoz szívbetegséget. Yudkin elméletéről nem értesültek az emberek, Keys elmélete viszont elterjedt a világon. Ezt kezdték egészséges táplálkozásként emlegetni, de amikor eltávolítják a zsírt, az étel élvezhetetlen lesz. Hogy ehető legyen a zsírszegény élelmiszer, adtak hozzá cukrot. Példaként említi a könyv, hogy egy ételből eltávolítottak 2 g zsírt, és adtak hozzá 13g szénhidrátot, amelyből 4g cukor volt. A 2000-es évek elején górcső alá helyezték a szénhidrátszegény és a zsírszegény diétákat, és dr. Lustig 5 fontos tanulságot sorol fel ebből:

- a szénhidrátok csökkentése javítja a glükóz kontrollálását, ami a cukorbetegség kezelésének első célja,

- a fogyás szempontjából a szénhidrátszegény és a zsírszegény diéta ugyanolyan hatásos,

- szénhidrátok leváltása zsírokkal előnyös a szívbetegségek megelőzése szempontjából,

- a szénhidrát megvonás jótékonyan hat metabolikus szindróma esetén,

- a szénhidrát megvonás jótékony hatásai függetlenek a súlyvesztéstől.

Dr. Lustig szerint a fruktóz „a méreg”. A cukor a legolcsóbb és legjobb, az ember által ismert ízfokozó. A fruktózból származó bevitt kalóriáink is, és a bevitt fruktóz mennyisége is megduplázódott. A cukornak (szacharóz) fele glükóz és fele fruktóz. A fruktóz pedig az, amitől a cukor édes. A cukor látszólag szénhidrát, de valójában zsír (mivel a fruktóz azzá alakul a májban) és szénhidrát (a glükóz anyagcseréje miatt). Itt mindkét metabolikus folyamatnak egyszerre kell lejátszódnia, ami problémát okoz. Ha éhezünk, akkor a cukor gyorsan fel tudja tölteni a máj glikogén raktárait, ami jó, de az emberek nagy része ritkán éhezik vagy energiahiányos (30%-kal több a túlsúlyos a világon, mint az éhező). A szervezetünk nem alkalmazkodott a jelenlegi óriási cukorbevitelhez, és ez lassan öl meg minket – állítja dr. Lustig.

Dr. Lustig szerint vannak, akik a napi kalóriaszükségletük 40%-át cukorral viszik be, ami semmiféleképp sem lehet jó. Az American Heart Association által ajánlott napi 200 kalória cukrot szinte a föld minden országa felülmúlja. A magas fruktóztartalmú kukoricaszirup az Egyesült Államokban és Kanadában nagyon elterjedt, de az Európai Unióban és Japánban kevésbé. A világ többi része szacharózt, azaz répa- vagy nádcukrot használ. A gyümölcsöket jobbnak tartja az író, mint a gyümölcsleveket, mert a gyümölcsök rostokat is tartalmaznak. Az összes kalóriát tartalmazó édesítőben van fruktóz: a fehér cukor, a nádcukor, a répacukor, a gyümölcscukor, barnacukor, magas fruktóz tartalmú kukorica szirup, juharszirup, méz, agavészirup. A könyvben megtaláljuk a glülóz, az etanol és a fruktóz lebontásának leírásait is.

Dr. Lustig egy kollégájával tanulmányozta 2000 és 2010 között a világ 154 országának adatait, ez alatt az idő alatt a cukorbetegségben szenvedők száma a világ lakossának 5,5%-áról 7%-ára nőtt. Meglepő módon a teljes kalóriabevitel nem volt kölcsönös összefüggésben a cukorbetegség terjedésével, de a cukorból származó kalóriák növekedésével igen. Emellett azokban az országokban, ahol csökkent a cukorfogyasztás, csökkent a cukorbetegek száma is. A cukor méreg – állítja dr. Lustig. Az alkoholizmushoz hasonló állapotnak írja le az író a cukorfogyasztást, amely, ha túlzott mértékben és folyamatosan történik, akkor az agyat arra készteti, hogy mindig többet akarjon. A fruktózfogyasztás nem stimulálja az inzulinválaszt, így a leptin sem tud hatni. A hosszútávú fruktózfogyasztás inzulinrezisztenciát generál, és hyperinzulinimiát okoz, ami közbelép a leptin jeleinek terjedésébe, és további táplálékbevitelt eredményez. A gyümölcsökben lévő cukor nem okozott gondot elődeink számára, hiszen az csak egy-két hónapon át volt elérhető, amelyet négy téli hónap követett, és nem volt ennivalójuk. Erre kellett felkészülniük, amikor is zsírban kellett elraktározniuk a tápanyagokat az éhínség idejére.

Az élelmiszerekben lévő rostokat dr. Lustig vízben oldhatóakra és vízben oldhatatlanokra osztotta. A vízben oldódóak lelassítják az emésztést és a tápanyagok felszívódását, és a vastagbél baktériumai fermentálják őket gázokká. A vízben nem oldódó rostok poliszacharidokból állnak, mint pl. a cellulóz. Ezek nem szívják magukba a vizet és hashajtó hatásúak. A kettő együtt legyőzhetetlen páros az emésztés szempontjából. Lassítják az emésztést, de nem túlzottan, csak épp annyira, hogy a máj teljesen fel tudja dolgozni a táplálékot. Sajnos, ma már mindenből eltávolítják a rostokat azért, mert úgy tovább lehet őket tárolni és finomabb lesz az összetételük. A rostmentes élelmiszerek közé tartozik a hántolt rizs, fehér liszt, tészta, burgonya, sütemények, édességek, sós kekszek, müzlik. A tápanyagokkal dúsított gabonák pótolhatják az eltávolított tápanyagok egy részét, de dr. Lustig szerint az egyszer eltávolított rostokat vissza már nem lehet tenni. A teljes kiőrlésű gabona fogalma is téves. Dr. Lustig elmondása szerint a teljes kiőrlésű gabona az FDA szerint 51% teljes kiőrlésű gabonát kell, hogy tartalmazzon, vagy a termékek összetevőinek esetében a gabonák közül az első helyen kell szerepelnie (az összetevők között az első helyen az szerepel, amiből a legtöbb van egy termékeben – a szerk.).

A gyümölcsökben van fruktóz és rostok is. Ha úgy esszük a gyümölcsöt, ahogy azt a természet megalkotta, akkor nem terheljük túl a májat, és az meg tud birkózni a feladattal. A gyümölcslevek rostokban szegények. Némely vitaminok és ásványi anyagok bizonyos mennyiségben megmaradnak, de ha nincsenek rostok, akkor mindegy, honnan származik a fruktóz, a hatása ugyanolyan lesz. Őseink egyben ették meg a gyümölcsöket, és nem is voltak fruktózhoz köthető egészségproblémáik. A világon divatossá vált smoothie-k (gyümölcsturmix – a szerk.) dr. Lustig szerint mégsem olyan egészségesek, mint amilyennek tartják őket. A gyümölcsökben lévő cellulóz szilánkokká hasad, és ugyanolyan gyorsan kerül a cukor véráramba, mintha gyümölcslevet ittunk volna.

A testmozgásról is ír dr. Lustig. Elmondja, hogy az testedzés izmotépítő hatású, de nem csökkent súlyt. Ha a táplálkozásunkon nem változtatunk és erőteljes testedzésbe kezdünk, a súlyunk valamelyest csökkenni fog. A diéta a súlyról, az edzés pedig a centiméterekről (a szerző inchet használ mértékegységként ‒ a szerk.). A testedzés olyat tesz, amit a diéta nem tud: izmot épít. Sok ember a BMI-t (testtömegindex – a szerk.) kiegyenlíti a testzsírral. A BMI nem tesz különbséget a bőr alatti és a zsigeri zsír között, vagy a zsír és az izom között. Az edzés javítja az inzulin érzékelés képességét, csökkenti az inzulin mennyiséget a vérben, és javulást hoz a leptin érzékelése terén. Emellett javul az életminőség, az energiaszint növekszik, és mindezek által betegségeket előzhetünk meg.

Testedzéssel a szimpatikus idegrendszerünk jeleket küld az izmoknak, hogy hozzanak létre új mitokondriumokat, ami több energiát jelent számunkra glükóz és zsírsavak formájában. A mitokondriumok kora nagyon fontos, mert az elöregedett mitokondriumok hatástalanok, és több szabad gyököt hoznak létre, amelyek inzulinrezisztenciához vezetnek. A testedzés segít megszabadulni az elöregedett mitokondriumoktól, ami hozzásegíti az izmokat az energia hatásosabb felhasználásához. Emellett a testedzés csökkenti a stresszt, növeli a májban a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus sebességét. Dr. Lustig szerint mindegy, milyen sport izzaszt le minket, a lényeg, hogy izzadjunk – tehát mindegy mit, csak sportoljunk.

Folytatjuk.

 

Orchidea szelet

Torta karácsonyra? Miért ne? A férjem születésnapjára készült tortával igazán különlegessé tehető az ünnep.

A receptért kattintsanak ide:

http://berta-irma.com/orchidea-szelet-en-tortakent-keszitettem-el





Berta Irma

(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)

További írások a szerzőtől

Vissza a főoldalra