Önök írják

Szenttamas.rs

 

Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,

feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)

naplója a Szenttamás.rs portálon

4. rész

 

 

Insanity - a második fitt teszt

A második fitt teszt eredményeit hoztam. És még valamit! Ha már edzésről magyarázok, lássuk, miről is beszélek. Voltam kövér kisgyerek, utána karcsú menyasszony, majd túlsúlyos édesanya. Aztán fogytam, majd híztam.

Egy évvel ezelőtt 98 kg voltam. Leírni is szörnyű. Ekkor irtózatosan ronda ruhákat vettem fel, amelyekben bálnának éreztem magam, de abból is nagyon rondának. 163 cm-es magasságomhoz elég sok volt ez. Ezt az óriási túlsúlyt cipeltem minden egyes nap. Amint letelt a szülés utáni 6 hét, elkezdtem a T25-öt. Abbahagytam az állítólagos tejmennyiség növelő dolgok fogyasztását, mert akármit is tettem, a kisbabámnak táp is kellett a szopi mellé. Szóval kevesebbet ettem, és folytattam az edzést. A tavalyi évben párszor újrakezdtem több mindent, így ezt is. Mindig újrakezdtem. Hiszen nem szégyen megállni, elesni vagy elbukni. Szégyen lenn maradni! Az első 3 kg három hónap után ment le. Majd a következő 3 kg két hónap alatt. Majd kórházba kerültem, sürgősségi epeműtétre volt szükség. Egy hónap kényszer pihenő... De újrakezdtem! Nekirugaszkodtam és nem adtam fel. December 28-án pedig elkezdtem az Atkins diétát. Persze volt pár vírusos méregtelenítő kúra, amelyeknek egyszerűen nem tudtunk ellenállni, szóval, az egész család részt vett benne. Pár nap pihenő után viszont folytattam. 82 kg-nál tartok. Van még mit leadnom, de már nagy súly ment le. Egyre fürgébben mozgok, jobban érzem magam, és boldogabb, harmonikusabb életet élek. Fantasztikus az érzés, amikor nem lendületből emelek fel dolgokat, hanem izommunkával. Csodálatos! Minden lehetséges, mindent el lehet érni, csak tenni kell érte. Akarni is fontos, de a tett vezet el álmaink megvalósításához.

 

Kenyér

Nem, én nem eszem kenyeret, jelenleg. Az Atkins bevezető szakaszában nem szabad kenyeret enni (pontosabban, nem kell, ha eredményt akarunk elérni). A férjem is hanyagolja, de a gyerekek esznek kenyeret. Nem követek pontos receptet, inkább a hatodik érzékemre hagyatkozva (azt mondják, a nőknek van ilyen) belerakom, amit gondolok. Viccet félretéve, következzen a recept:

700-800 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt (nem mérem, ahogy sikerül)

1 teáskanál útifű maghéj

1 evőkanál só

1 élesztő

1,5 dl tej (teljes tej)

1 teáskanál méz

A lisztet, útifű maghéjat és a sót beleteszem a keverőtálba (talpas robotgép tálja). A tejet meglangyosítom, beleteszem a mézet, majd belemorzsolom (vagy a fiammal belemorzsoltatom) az élesztőt. Amikor feljön az élesztő, elindítom a robotgépet és hozzáadom az élesztős tejet, valamint még kb. 3 dl langyos vizet. Kicsit folyós marad a tészta, mert úgy lesz finom a kenyér. Kb. 10 percig dagasztom, majd állni hagyom, amíg megkel. Még egyszer átdagasztom, beleteszem sütőpapírral kibélelt kenyérformába, és párologtatós hőlégkeveréses programmal 180 fokon barnára sütöm.



Mit tegyünk, ha nincs párologtatós hőlégkeveréses program a sütőnkön? 2 dl vizet tegyünk egy kisebb lábaskába, ami kényelmesen elfér a kenyérforma mellett a sütőben, és hagyjuk benn, amíg megsül. Ilyen esetben 200 fokon szoktam sütni.

 

Az Atkins próbája az evés

Épp a szénhidrát csökkentett élelmiszerekről keresgéltem az interneten, mivel nem tartom őket egészségesnek. Ma már mindent a világhálón találunk meg, és tudnunk kell megítélni, hogy mennyire pontos az olvasott cikk, és valójában miről szól. Szóval találtam két írást.

Az első a semmelweisfigyelo.hu oldalán található, és az Atkins diéta káros mivoltát lenne hivatott bizonyítani. De nem ezt teszi! Elmondja, mik azok a szénhidrátok, milyen fajtáik vannak és a végén van egy bekezdés A diéta és a szervi problémák alcímmel, ahol nem az Atkins diétához köthető problémákról írnak, hanem a túlzott szénhidrátfogyasztás okozta problémákról. Majd az utolsó bekezdés azt hánytorgatja fel az Atkins diéta hátrányaként, hogy: „A szénhidrátmentes diéták többsége nem segít a súly későbbi megtartásában, ha ezután folytatjuk a hagyományos étrendünket.” Valamint a rendszeres testmozgás fontosságát is említi.

Mondja már meg valaki, melyik az a diéta, amely, ha leadjuk a könnyedén ínycsiklandó szeméttel táplálkozva felkapkodott kilóinkat, majd visszatérünk a szemét evéséhez, megakadályozza, hogy visszahízzunk?! Amikor egy diétát abbahagyunk, onnantól kezdve az a diéta már hat a fogyásunkra, illetve hízásukra.

A másik cikket egy dietetikus írta. Imádom a feltételes módot! Annyi félelemkeltő és borzalmas dolgot tudnak általa elhitetni velünk, belénk sulykolni, hogy az már hihetetlen! Az inzulinrezisztenciáról ír, valamint a kiegyensúlyozott étrendet említi, amelyet csak szakember állíthat össze. Viszont olyan kijelentéseket találtam, hogy az extrém alacsony szénhidrát mennyiség gyengeséget, fáradékonyságot és ingerlékenységet okoz. Igen, dr. Atkins is említi ezt, az első két napban, amikor is kiürülnek a cukorraktáraink. Utána viszont mi történik? Feltöltődünk energiával. A szénhidrátok okoznak gyengeséget, fáradékonyságot és ingerlékenységet. Kipróbáltam, tudom. Tudom, milyen, amikor pár héten át 20 g szénhidrátot fogyasztottam, majd pedig, igaz, hogy teljes kiőrlésű, de lisztes dolgot ettem. Gyomorsav, fáradékonyság, az edzés nem megy olyan jól, nincs hozzá kedvem sem... Ismerek egy személyt, aki nem eszik már évek óta szénhidrátot, illetve csak keveset, azt is főleg zöldségekből, gyümölcsökből: mindig mosolyog, kedves, tele van energiával.

A másik érdekesség pedig az, hogy a szénhidrát csökkentett, magas zsírtartalmú táplálkozás eredménye „gyakran hízás lehet”. Nem is tudom, hogyan elemezném ezt jelentéstanilag. Véleményem szerint a hiányzó tanulmányok és kísérletek miatt használtak ilyen összeegyeztethetetlen szerkezetet. Jelentése: fogalmam sincs, de biztos úgy van. Imádom a feltételes módot!

És még valami: epeműtétem volt 2017 októberében. Amikor előtte orvoshoz fordultam és a köveimet nem találták még meg, azt mondta, ne egyek zsíros ételeket. Mondtam neki, hogy eddig soha sem fájdult meg az epém zsíros ételektől, csak boltban vásárolt édességektől és fehér lisztből, cukorral készült élelmiszerektől. Mosolygott egyet és mondta, hogy ne egyek zsírosan. Mit tehetünk, a dogma az dogma!

Most felteheted a kérdést, hogy miért osztottam meg palacsinta, sütemény és kenyér receptet, ha nem jó. De jó az, mivel teljes kiőrlésű tönkölylisztből készült, mézzel. A gyerekek és a férjem eszi csak – én megkóstolom és kész. Abba tudom hagyni. Az Atkins diéta utolsó szakasza az életünk végéig tartó súlytartás, amelynél már ehetünk teljes kiőrlésű gabonát. Viszont a módszer olyat vár el tőlünk, hogy ne hagyatkozzunk másra, más ember tudására, hanem magunknak kell rájönnünk, hány gramm szénhidrát a napi limit számunkra. Mennyire könnyű áthárítani a felelősséget az egészségünkkel kapcsolatban! Az orvos mondta, a szakértő mondta, én nem tudom, de csinálni kell. Ők is csak emberek, honnan tudhatná bárki tőlünk jobban, hogy mi a legjobb a számunkra? Figyelnünk kell a saját testünkre, papírt és ceruzát ragadni és mindent felírni. Ezt és ezt ettem, utánaírhatjuk, hogy éreztük magunkat, mennyire vagyunk fáradtak, kedvetlenek, fáj-e tőle valamink stb. A diéta bevezető szakasza átvezeti a szervezetet a ketózis állapotába, majd a folyamatos fogyás alatt ismerjük meg a saját igényeinket, vagyis, minden héten napi 5 g-mal növeljük az elfogyasztott szénhidrát mennyiséget, és amikor megáll a fogyás, akkor tudjuk, hogy eljutottunk a kritikus szintig. A könyv szerzője azt is meghatározta, hogy milyen sorrendben vezessük be az adott élelmiszereket. Nem egy instant hétvégi diétáról van szó, hanem életmódváltásról. Semmiről sem lehet úgy véleményt mondani, hogy ne ismerjük azt egészen.

A puding próbája az evés, és a diétáé is.

Aki szeret olvasni és szeretne boldogan, energikusan és karcsú testben élni, ajánlom neki a dr. Robert C. Atkins Dr. Atkins forradalmian új étrendje című könyvet, amely az internetről is letölthető. Természetesen mindenki saját felelősségére vágjon bele mindenféle életmódváltásba. Mondanám, hogy konzultáljon orvosával, mert egy egészségügyi állapotfelmérés jó lenne, hiszen utána láthatjuk világosan az eredményeket, viszont, ha megmondjuk, mit szeretnénk, valószínűleg nem fog minket megdicsérni az orvos. A még ma is uralkodó dogma szerint a zsír is bűnös az elhízásért. Én azt mondom, hogy igen, akkor, ha nem esszük. Anyukám fél életében zsírszegény diétákat tartott, majd pedig hatvanéves kora körül a szervezete nem tudta feldolgozni a zsírt és kihányta. Nekem ez pont elég. Következő alkalommal a szénhidrátmentes, illetve szénhidrátszegény táplálkozás általunk tapasztalt pozitív hatásairól fogok írni. Felhasznált források:

http://semmelweisfigyelo.hu

https://www.hazipatika.com

 

Berta Irma

(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)

 

További írások a szerzőtől

Vissza a főoldalra