Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,
feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)
naplója a Szenttamás.rs portálon
54. rész
Irma cikkeiben egy éve olvashatunk az egészséges életmódról, gyermeknevelésről, hasznos olvasmányokról, fogyókúráról, az életről Németországban...
Jóllakni diétában?!
A kalóriaszámlálás mítosza (?)
1. rész
Dr. Jason Fung könyvét olvasom, amelynek a címe érdekesen változott, amíg Amerikából Németországba érkezett. Angol címe a The Obesity Code magyarul azt jelenti, hogy a túlsúly szabálya, kódja. A német címe pedig Die Schlankformel, azaz a karcsúság szabálya vagy képlete. Dr. Fung stílusa néha szarkasztikus, de általában kérdez, amit sokan elfelejtünk. Dr. Lenkei Gábor is elmondja előadásaiban, hogy tegyük fel a kérdést: MIÉRT. Dr. Fung is felteszi, többször is.
Könyvében többször elmondja, amit dr. Lustig is elmond, hogy kalória és kalória között különbség van. Dr. Fung még a könyv elején említi meg, hogy a termodinamika első törvényét vonatkoztatják az emberi testre, hibásan. Az említett törvény a zárt rendszerekre vonatkozik, de az emberi test nem zárt rendszer. A zárt rendszerekre vonatkozó törvény szerint az energia átalakulhat, de nem keletkezhet és nem is veszhet el. Hogy miért nem zárt rendszer az emberi test? Mert viszünk be ételt például, és ki is ürítjük, ami a feldolgozása során fennmarad.
Dr. Fungot nem az egerek túlsúlya érdekli, hanem az embereké, és azt mondja, az állatkísérletek nem lehetnek mérvadóak az emberre vonatkozóan. Ez is nagyon tetszik, hiszen a rágcsálóknak a zsírfogyasztás nem természetes szokásuk.
Felteszi a kérdést, ha a túlsúly csak a bevitt és elhasznált kalóriák mennyiségétől függ és attól, hogy mennyire vagyunk kitartóak, akkor miért vannak túlsúlyos orvosok? Pont az orvosok ne lennének kitartóak?! Ők, akik befejeznek egy orvosi egyetemet, gyakornoki évet, hospitálnak majd pedig megszerzik a praktizálási engedélyt, pont ők ne lennének elég kitartóak, vagy ne lenne elég akaraterejük?
Egész életemben azt hallgattam, hogy nem szabad jóllakni. Sokan esküsznek arra a módszerre, amely szerint az előtt kell abbahagynunk azt evést, hogy jóllaktunk volna. Aztán számoljunk kalóriát, számoljunk szénhidrátot, számoljunk zsírt, számoljunk mindent. Ezek egyszerűen olyan dolgok, amelyeket nem tudtam követni, és nem sikerült megvalósítanom. Emellett vérszegény voltam, gyakran szédültem, pedig ketogén diéta előtt pár évvel már egészségesnek tartott élelmiszereket fogyasztottunk. Nem fogytam le velük, és az ételfüggőségem sem múlt el a teljes kiőrlésű lisztek vagy a sok gyümölcs fogyasztásával. Akkor mi volt a gond?! Nemrégiben figyeltem fel rá, hogy már nem csak nem fogytam, hanem stagnálni kezdett a súlyom a ketogén diétán, szédültem, fáradt voltam, az eddig megszokott problémáimra kezdtem koncentrálni, de nem oldottam meg őket. Fáradt voltam, nem bírtam a kemény edzést, reggelente alig tudtam felkelni, és ott tartottam, hogy nem tudtam, mit tegyek. Már minden nasit lecsökkentettem, semmit sem vétettem a ketogén diéta ellen, és híztam 4kg-ot egy hónap alatt, miközben 1200 kalóriát fogyasztottam. Ekkor kérdezte meg tőlem valaki, hogy bírom megenni azt az ételmennyiséget, amennyire edzés mellett szükségem van a 4 órás evési időablakban. Pár napig gondolkodtam ezen, majd utánanéztem, hogy az Insanityhez mennyit is kellene ennem. Kiszámoltam az Insanity online kalkulátora segítségével, és 2100 kalóriát kaptam. Leesett az állam. 2100 kalóriát, amikor napi 100g csokitól 9 hónap babavárás alatt 30 kg-ot híztam, és mellé csak kétszer ettem egy nap? Hát normálisak ezek?!
Folytatjuk.
A hét videójáért kattintsanak ide:
https://www.youtube.com/watch?v=KhxnUvA-sz0
William Dufty: Cukor blues
Olvasónapló – 4. rész
Az első részt itt találják:
http://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-1-resz
A második részt itt találják:
http://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-2
A harmadik részt itt találják:
http://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-3-resz
1872-ben bizonyítékot találtak arra, hogy a cukorbaj már 3000 évvel ezelőtt is létezett, amikor viszont még nem létezett finomított cukor. A legértékesebb orvosi dokumentumok egyikét Luxor mellett találták, és a bő vizelet csökkentésére használt gyógyszereket említik bennük. Az egyiptomiak mézből és datolyapálmából származó természetes cukrot használtak, és a mai baklavához hasonló édességet készítettek belőle. Hippokratész viszont nem említi a betegséget, ami arra utalhat, hogy nagyon ritka jelenségről lehetett szó.
„A második világháború előtt Dánia több cukrot fogyasztott, mint bármelyik másik európai állam. (A Danish szó maga is egy rendkívül édes süteményt jelent.) Dániában minden ötödik ember rákban szenved. Fél évszázad alatt az éves svéd finomítottcukor-fogyasztás az 1880-as fejenkénti 12 fontról az 1929-es 120 fontra ugrott. Minden hatodik ember rákban szenved.” (Dufty: 87)
A szerző említi az állatkísérleteket, az inzulin felfedezését, és hogy mi mindennel próbálták gyógyítani a cukorbetegséget, de a betegek mindig belehaltak. Az 1911-es Encyclopaedia Britannicában szereplő bejegyzés szerint a cukorbetegség inkább városokban jelentkezik, és inkább zsidók körében, inkább a férfiakat támadja, mint a nőket, és inkább a világos hajúakat, mint a sötét hajúakat. Az esetek többségében halálos kimenetelű betegségként említik. Az idézet az étrend fontosságát is hangsúlyozza. Az inzulin hatalmas piacot jelentett (és jelent ma is – ez a könyvben áll, de véleményem szerint még mindig megállja a helyét a kijelentés – a szerk.) a gyógyszeripar számára, hiszen egyre többen szorulnak rá. A szerző elmondja a hipo- és hiperinzulinismus (csökkent és fokozott inzulintermelés) felfedezésének körülményeit, s hogy az inzulinadagolást sem tudták pontosan beállítani. Voltak, akik keveset, és voltak, akik többet kaptak a kelleténél, és voltak, akik inzulin beadása nélkül, cukorbetegségre utaló jelek nélkül produkálták ezeket a tüneteket. Amíg fel nem fedezték a hiperinzulinizmust, addig sok más betegséggel kezelték az ilyen betegeket. Ezt dr. Seale Harris, az Alabamai Egyetem munkatársa fedezte fel, de semmilyen elismerést sem kapott érte, mivel nem lehetett pénzt keresni azzal, amit ő javasolt. „Felfedezései, ha közismertté válnak, kényelmetlen helyzetbe hozhatták volna a sebészeket, pszichoanalitikusokat és más szakorvosokat. A hyperinsulinismus, azaz alacsony vércukorszint mind a mai napig a diseasestablishment mostohagyermeke maradt. Huszonöt évig tartott, mire az AMA egy éremmel díjazta dr. Harrist.” (Dufty: 91)
„1929-ben dr. Frederick Banting, az inzulin felfedezője megpróbálta figyelmeztetni a közvéleményt, hogy felfedezése csupán enyhíti a tüneteket, de nem gyógyítja meg, továbbá a cukorbetegség csak úgy előzhető meg, ha korlátozzuk a »veszélyes« cukorfogyasztást.” (Dufty: 91) Itt a szerző Bantingtól idéz, aki elmondta, hogy az USA-ban a diabétesz gyakorisága a cukorfogyasztás növekedésével nőtt, és a cukornád feldolgozása során emberi fogyasztásra veszélyes végtermék keletkezik.
Az 1930-as években megfigyelték, hogy a kínaiaknál és a japánoknál kevés a cukorbeteg, a zsidók és az olaszok körében pedig sok. Mivel a kínaiak és a japánok sok rizst esznek, a zsidók sok állati zsiradékot, az olaszok pedig sok olívaolajat, ezért arra jutottak, hogy a nagy mennyiségű zsír hajlamosít cukorbetegségre. A keleti és nyugati népek cukorfogyasztása közti különbségekkel viszont nem foglalkoztak. „Más amerikai statisztikák azt mutatták, hogy az új cukorbetegek száma jelentősen csökkent az első világháború alatt (amikor a cukrot jegyre adták). Az adatokból az is kiderült, hogy a hadseregben szolgáló fiatalok körében előforduló diabéteszes megbetegedések száma (ahol a katonák megkapták azt a cukormennyiséget, amit a civilek nem) egyenletesen emelkedett az első és a második világháború között.” (Dufty: 92)
Az író elmeséli, hogyan került be Japánba a nyugati kultúra és a nyugati betegségek is. Nyoiti Sakurazawa, aki édesanyját és három testvérét veszítette el a nyugati orvoslás szerint gyógyíthatatlan betegségek miatt, úgy döntött, visszatér az ősi, akkor már törvényen kívül helyezett orvosláshoz. Lenyűgözte őt dr. Sagen Isiduka pályafutása, aki a nyugati orvoslás szerint gyógyíthatatlan betegek ezreit gyógyította meg. Sakurazawa több könyvet is írt, Európában tanult és dolgozott. Tőle idéz a szerző: „A cukor a legnagyobb átok, amivel a modern ipari társadalom sújtotta a Távol-Kelet és Afrika országait.” (Dufty: 94) Sakurazawa a kiegyensúlyozott táplálkozást ajánlotta a cukor okozta panaszok, betegség gyógyítására, amely nem túlzottan jin, és nem túlzottan jang: barna, hántolatlan rizst, japán azuki babot és hokkaido tököt. A szerző Sikurazawat idézi, aki elmondta, hogy az inzulin felfedezésének 25. évfordulóján hivatalosan is elismerték, az inzulin nem alkalmas a cukorbetegség kezelésére és gyógyítására. „Igyekezett rávenni nyugati táplálkozástudósokat, hogy vegyék észre, különbség van a mechanikusan szénhidrátoknak nevezett ételek minőségében, és kérte őket, hogy a szénhidrátforrásnak számító teljes értékű, finomítatlan gabonamagvakat ne vegyék automatikusan egy kalap alá a krumplival, a fehér kenyérrel, a feldolgozott gabonamagvakkal és a finomított asztali cukorral, amelyek az amerikai étrend tipikus szénhidrátforrásai.” (Dufty: 97)
Dufty elmondja, hogy az amerikai orvosok nem hogy a betegeiket nem tudják meggyógyítani, de magukat sem, hiszen ők maguk is betegek. „Az orvosok úgy érzik, nagy szolgálatot tesznek a betegnek azzal, amikor betegségének nevet adnak, vélekedett Immanuel Kant.” (Dufty:98) A szerző megemlít egy orvost, aki 14 orvoskollégájánál járt, és nem gyógyították meg, csak különféle neveket adtak a tüneteinek: neurózis, agydaganat, diabétesz, agyér-elmeszesedés. Ez az orvos dr. Stephen Gyland volt, aki, miután meggyógyította magát, több mint 600 beteget kezelt még, és tanulmányt írt róluk, de tanulmánya nem jelent meg sehol, csak egy brazil orvosi szaklapban – portugálul. Mások is jártak ugyanúgy, mint Gyland, és végül A. W. Pezet és dr. E. M. Abrahamson együttműködéséből megjelent Body, Mind and Sugar (A test, az elme és a cukor) című könyv, amelynek hatására egyre több ember kezdte kérni kezelőorvosától a glükóz intoleranciatesztet. Az egészségügyi szervek mégsem voltak hajlandóak elismerni, hogy létezik hipoglikémia, és az Oktatásügyi, Egészségügyi és Népjóléti Minisztériumtól kért levélben azt válaszolták, hogy nem a többség, csupán az emberek 49,2% szenved hipoglikémiában. „...azért nem üzen hadat a ráknak és a szívbetegségeknek, mert azok még nem érintik a lakosság többségét, csupán 49,2% -át? A drága betegségek (például rák) és az olcsó betegségek (például cukor blues) között óriási különbség van. A rák mai, általánosan alkalmazott kezelési módja irgalmatlanul drága. A beteg csődbe megy tőle, az orvos pedig vesz egy yachtot. A cukor blues (hypoglykaemia) kezelése azonban a betegen saját magán múlik. Mindössze annyi kell hozzá, hogy elfelejtsük a cukrot, és már búcsút is inthetünk az orvosoknak és a kórházi számláknak. Menyétbundára és bermudai tengerparti konferenciára ebből aligha telik.” (Dufty: 102)
A hetvenes években a megelőzés lett a gyógyászat új irányelve, amely abból állt, hogy rendszeresen orvoshoz kellett járni, aki drága vizsgálatokat végzett és előadást tartott a dohányzásról és a koleszterinről „már ha be tudja húzni eléggé a pocakját a fehér köpenye alatt, és kibírja egy negyedóráig cigaretta nélkül. Az ilyen típusú preventív gyógyászatból, kihasználva félelmeinket a ráktól és a szívbetegségektől, csinos kis summákat lehet keresni.” (Dufty: 102) Emellett elmondja a szerző, hogy a felmérések hitelességét az vonja kétségbe, hogy a hivatalos szervek nem jegyezték le a hipoglikémiát, az emberek pedig, akik a 49,2%-ot képezték, nem rendelkeztek semmilyen igazolással a problémáikról, mivel az egészségügyi intézményekben nem kaptak semmilyen másolatot róluk.
1971-ben az addig ajánlott alacsony szénhidráttartalmú étrend után következett egy felfedezés, amely szerint a magas szénhidráttartalmú étrend nem növeli a vércukorszintet. Az inzulin és más tüneti kezelések elterjedésével észrevették, hogy sok cukorbetegnél jelentkezett érelmeszesedés, szívroham és agyvérzés, amit a magas zsírbevitelre fogtak, ami a cukorbetegek diétájának része volt.
Ketogén diétában kenyér?!
Miért ne?
A receptet itt taláják:
http://berta-irma.com/keto-kenyer
Berta Irma
(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)
