Hírek

Szenttamas.rs

Kishegyesen járt a Gyöngy és azt ART egyesület

 

A szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesületének Én is többet tudok elnevezésű projektuma idén bekerült a NIS Szerbiai Kőolajipari Vállalat A közösségnek közösen projektumai közé. Az egyesület az újabb támogatásnak köszönhetően több projektumát is megvalósíthatta az idei évre. Az egyik ilyen projektum népművészeti tartalommal képzőművészeti műhelymunkát látott elő, melyet az egyesület tagjai szeptember 26-án a Szenttamási Art Galéria művészeivel közösen valósítottak meg a kishegyesi Kátai-tanyán.

Biser

 

Az egynapos képzőművészeti és alkotótáborba mintegy 20 személy kapcsolódott be, pontosabban 16  a Gyöngy egyesületből és 4 az Art Művészegyesületből. A projektum által kapott eszközökből a szükséges anyagot és kellékeket vásárolták meg, míg a tartózkodást és az utat védnökök által biztosították.

Fuszkó István

Fuszkó István  az Art egyesület elnöke hírportálunknak elmondta, hogy másodszor került sor erre a képzőművészeti műhelymunkára, és bízik abban, hogy a jövőben ezt a szép együttműködést hagyományossá tudják tenni: – Ez tulajdonképpen egy egésznapos tábor, ahol a gyerekek kapnak reggelit, ebédet és délutáni uzsonnát, közben pedig együtt dolgoznak a művészekkel a délutáni illetve az esti órákig. A tavalyi téma a bohóc volt, az idei pedig a rajzfim, illetve az abban lévő figurák, amelyeket megfestettünk, fából faragtunk, de volt szalvétaragasztás által megformált figura is, amelyeket később fára, kartonra és műanyag tárgyakra ragasztottunk. Nagyon sokszínű, ugyanakkor minőséges alkotások születtek. A különböző technikákkal és anyaggal készült munkákból nemcsak Szenttamáson, hanem Turián és Nádalján is szeretnénk kiállítást rendezni, ugyanakkor katalógusban is jó lenne  kiadni az egészet. A munka közben volt persze nagyszünet is, amikor a tanyán lévő játszótéren játszhattak a gyerekek, volt sétakocsikázás is, megnéztük a tanyán élő állatokat –mondta többek között Fuszkó István.

A Gyöngy egyesület tagjainak ez volt a második komolyabb találkozásuk a műalkotások létrejöttének folyamatával. Az egynapos alkotótábor pedig nemcsak egymás megismerését és új barátságok kialakulását hozta magával, hanem rávilágított arra, hogy a fogyatékos gyerekek iránti előítéleteket el kell törölni, és el kell ismerni értékeiket. Nem lenne rossz dolog a gyerekekre nézve, ha az ilyen és hasonló alkotóműhelyek tényleg hagyományozódnának.

 

Paraczky László