Hírek

Szenttamas.rs

 

Egynapos műhelymunka a Kátai-tanyán

Az idén immár negyedik alkalommal szervezték meg szeptember 14-én a szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesületének, továbbá a helyi Art Galéria művészeinek közös kirándulását a kishegyesi Kátai-tanyára.

Paroški Zoranka, a Gyöngy egyesület pszichológusa szerint újra egy olyan napot sikerült összehozni, ahol nemcsak a fejlődésben lemaradt gyerekek, hanem a nehéz szociális helyzetben élők is találkozhattak, ismerkedhettek egymással. Mint mondta, az idén több olyan személy is eljutott az egynapos táborba, aki még soha nem volt kiránduláson, mert a család anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé: Mintegy 40 gyerek jelenkezett az egynapos kirándulásra. Egyesületünk tagjai mellett az Április 7. Roma Egyesület, továbbá a nevelőszülőknél elhelyezett, valamint a hátrányos helyzetű családban nevelkedő gyerekek és olyan elvált szülők gyerekei is eljöttek, akik szociális gondokkal küzdenek. Az idei műhelymunka témája az újrahasznosítás volt. A délelőtt folyamán a résztvevők az Art Galéria tagjaival műanyag üvegpalackokból, konzervdobozokból, régi újságokból stb., különböző dísz- és használati tárgyakat készítettek. A közös ebédet követően a tanya körüli séta, majd szabadidő tevékenység következett. Délután az egynapos tábor résztvevőit meglátogatta a szenttamási Kultúrotthon delegációja, akik egyúttal az elkészített munkákat is megtekintették – mondta többek között a pszichológus. Kiemelte, a fogyatékosok számára nagyon sokat jelent, hogy együtt alkothatnak társaikkal és a művészekkel, ilyenkor felszabadulnak és jókedvűek: Ezek a fiatalok általában érzékeny, visszahúzódó, bezárkódó természetűek, akik számára nem igazán adódott a lehetőség, hogy bizonyítsák a bennük rejlő tehetséget. Ilyen és hasonló lehetőséget kell nekik adni, amit később nagyon meghálálnak. Egyesületünkben éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek belső énjének felszabadítására, a félénkség legyőzésére, ami rövid időn belül be is következik, hiszen – bár más-más fogyatékossággal rendelkeznek − nagyon jó barátságok szövődnek közöttük.

Fuszkó István, az Art Galéria elnöke szerint egy “régi”, igazán működőképes és kiváló együttműködés áll fenn a művészek és a Gyöngy egyesület között, ebből kifolyólag pozitív hangulatban telik a társalgás és a munka: Nagyon szép alkotásokat készítettek a gyerekek. Ha semmi nem jön közbe, akkor az érdeklődők a mai munka eredményeit szeptember 30-án tekinthetik meg a szenttamási Kultúrotthonban. A jövőbeni együttműködésünket illetően elöljáróban csak annyit, hogy tervben van közös katalógus, esetleg monográfia nyomtatása – mondta a művészegyesület elnöke.

Az idei műhelymunkával összekötött egynapos kirándulás támogatója a szenttamási önkormányzat volt.

A Kátai tanyán 2016. szeptember

Paraczky László