Hírek

Szenttamas.rs

 

Finomságok készülnek a kapott ajándékból

 

A szenttamási Hrabri Borci Háborús Veteránok Egyesülete 50 kg lisztet adományoztott a helyi Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesületének. Az adományt a napközis gyerekek kitörő örömmel fogadták, és már tervezik, hogy milyen finomságokat készítsenek az alapvető élelmiszerből.

 

A látogatást követően – amely a járványügyi helyzetre való tekintettel fokozott védelmi előírásoknak megfelelően történt − a veteránok egyesületének elnöke, Mirko Slavuj elmondta, a napokban 5 kg csomagolásban 156 zsák lisztet kaptak, amiből 146 zsákkal szétosztottak a tagságnak, a vezetőség tagjai pedig a saját részüket felajánlották a Gyöngy egyesületnek: − Mivel mindannyian munkaviszonyban vagyunk, szükség volt a látogatás idejének összehangolására. Végül az igazgatóbizottság négy tagjával látogattunk el az egyesületbe, ahol a gyerekek nagyon megörültek a nem mindennapi ajándéknak. Miközben arról beszélgettek, hogy mi-minden készül majd a lisztből, a helyszínen az egyesület dolgozóival elbeszélgettünk a jelenlegi programokról, tevékenységekről és tervekről.

Az ajándékot a Gyöngy egyesület nevében a napközi koordinátora, Timko Radmila köszönte meg és elmondta, a lisztből kalács, palacsinta és egyéb finomság készül a felhasználók számára: − A levestésztától a kalácsokon át a palacsintáig mindent közösen készítünk a gyerekekkel, hiszen ilyen módon valamennyien szórakozva tanulhatnak. Sajnos, a vírushelyzet miatt több tervezett rendezvényt is le kellett mondani, vagy későbbre halasztani, ezért mindenkinek jól jön a konyhában való mozgás. Köszönjük a veteránoknak az adományt, és hogy szinte soha nem feledkeznek meg rólunk – emelte ki Timko Radmila. Elmondta még, hogy a napokban az egyesület mintegy 300 ezer dinár támogatást kapott a Fejlődésben Elmaradt Személyek Vajdasági Szövetségétől. Az eszközöket az értelmi fogyatékossággal élő személyek társadalmi vállalkozása és foglalkoztatása fejlesztésére irányuló projektek megvalósítása keretében egy kisebb nyomdagép vásárlására fordítják, amely segítségével nyomtatni tudnak a különböző felületekre, tárgyakra. Ezek értékesítésével pedig hozzájárulnak az egyesület és a napközi további sikeres működéséhez.



P. L.

szenttamas.rs