Emelkedett a színvonal az idei Durindón
Az idén június 6-a és 8-a között zajlott a Durindó és a Göngyösbokréta a vajdasági magyarság legrangosabb népzenei rendezvényei. A sorrendben XXXVIII. Durindó, a vajdasági magyar népzenei együttesek, szólisták és énekcsoportok, hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléjének június 6-án és 7-én ezúttal a muzslyai Petőfi Sándor MME adott otthont. A két nap alatt a szervezők 106 csoport 1536 fellépőjét várták be, a kísérőkkel együtt több mint kétezer vendég érkezett Muzslyára. A legnagyobb magyar többségű közép-bánáti település immár negyedik alkalommal ad otthont a Durindónak, továbbá kétszer voltak a Gyöngyösbokréta házigazdái.
Borsi Ferenc nyíregyházi citeraoktató a Durindó zsűritagja hírportálunknak nyilatkozva elmondta, hogy jelen volt a Durindó alakuló ülésén 1976-ban Pacséron, amikoris Király Ernő kezdeményezésére az I. Durindón 6 zenekar találkozott: – A Durindó eredetileg ugyanis citerástalálkozóként indult, és három
évig az is volt. Három évvel később bebizonyosodott, hogy célszerűbb lenne összekapcsolni ezt a rendezvényt a táncosokéval, azaz a Gyöngyösbokrétával, és azóta ezek az itteni magyarság legtömegesebb és legrangosabb rendezvényei lettek. Idén a szervezési gondok miatt, de nem utolsósorban a szokásosnál nagyobb tömegesség miatt a citerás-zenés-énekes rész a Durindó Muzslyán két helyszínen, a Gyöngyösbokréta pedig Becskereken került megrendezésre – mondta Borsi Ferenc. – Hatalmas eredmény ez a 38 év, és mostmár mindenki kacsingat a 39-dik felé. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy az idei Szólj, síp, szólj! és az Aranycitera rendezvényeken már tapasztalható volt egy bizonyos pozitív fokú növekedés. Ez a nagy öröm csak tovább folytatódott a Durindó résztvevőinek felfelé ívelő számával. Igazából a Durindó korábban két napos volt, most csak azért lett két helyszínre téve, hogy egy nap alatt le lehessen vezényelni az egészet. A másik újítás az, hogy 15 műsorszám után szóbeli értékelést kaptak a fellépők, hogy a helyszínen kapjanak visszajelzést arról, mennyire volt eredményes az idei munkájuk. Ezen felül a zsűrinek még az volt a feladata, hogy kijelölje az idei Bodor Anikó díjas csapatot, ez pedig nehéz döntés után az adai Vadvirág asszonykórus lett, amely 16 éve működik. Magát a Durindót értékelve nem mondhatom, hogy nem akadt gyengébb produkció is, de ettől függetlenül a színvonal magas volt. A csapatok szakmailag nagyon jól felkészültek, és ez még mindig Bodor Anikó hagyatéka. A fesztiváltanács tagjaival közösen viszont egyre inkább érezzük, hogy szakmai képzéseket, szakmai napokat kellene tartani, hogy a csoportvezetők újabb információkhoz jussanak, és új anyagokat tudjanak műsorra tűzni – magyarázta a citera szakértője. – Szerinte örvendetesen jók voltak a citerás csoportok, több kimagasló előadás is elhangzott. Működik 4–5 igen erős férficsoport, de ugyanez mondható el az asszonykórusokról, illetve a vegyeskrusokról is, emelkedett a színvonal. Ugyancsak örvendetes, hogy egyre több a fiatal, és látjuk, van utánpótlása ennek a műfajnak, és ez elsősorban a jó csoportvezetőknek köszönhető. Nem szabad kihagyni a szabadkai zenei középiskolát sem, hiszen ott már működik a népi ének-hangszerszak, és nagyon tehetséges fiatalok jönnek ki onnan. Itt elsősorban Csizmadia Annára, Égető Emesére, továbbá a Török testvérekre gondolok. Tehát akik onnan kikerülnek, szinte biztosra vehető, hogy a figyelem középpontjában lesznek – nyilatkozta a szakzsűri tagja.
Ami magának a Durindó fellépőinek kiöregedését, illetve utánpótlását illeti Borsi Ferenc elmondta, hogy az egész népzenei mozgalomnak egy nagyon érdekes társadalmi háttere van, ugyanis szabad foglalkozásként a kis gyerekek, általános és középiskolások, de ugyanakkor egyetemistaként is tudnak időt szakítani erre a tevékenységre. Amikor elérkezik a munkába állás, a családalapítás ideje, az emberek a családfentartással, a mindennapi betevő megkeresésével foglalkoznak, és 30 éves fejjel már kiesik a nemzedék. Van viszont egy természetes „újratermelődés”, mégpedig az, amikor az aktív tag megéri a nyugdíjas kort, ismét egy csomó szabadidő birtokába jut, amit mindenki célszerűen, hasznosan szeretne eltölteni. Az így újratermelődött nyugdíjas korosztályból lesznek később népdalkórusok és zenekarok vagy éppen citerazenekarok tagjai. Tehát a középkorosztály mindenképpen kiesik, mert egyszerűen nincs szabadidejük az ilyesmire. Egyedül azok maradhatnak ezen a téren, akik félamatőrként vagy félprofiként erre teszik fel az életüket, van lehetőségük ebben is érvényesülni, előretörni, esetleg valamilyen tiszteletdíjhoz jutni. Ők viszont kevesen vannak. – Ugyancsak többször visszaköszönt az a kérdés, hogy van-e valami újdonság a népzene területén, és ha igen, az milyen irányba halad. Személy szerint nem vagyok benne biztos, hogy a népzenei mozgalom feladata az újdonságok felhozása. Szerintem a fő cél a hagyomány megőrzése, a közösség megtartása, vagyis amennyiben a hagyományokat ugyanabban a formában tartjuk meg, megmaradnak közösségeink is. Bármilyen új rendezvény indul, azt hagyományteremtési szándékkal kell elindítani, mert csak ez garantálja a hosszú távot és a közösség megtartását, a családtól kezdve a művelődési egyesületen át a falun keresztül a szélesebb társadalmunkra vonatkozóan. Magyarán mondva tudatosul bennünk, hogy amennyiben nem tartjuk meg, nem őrizzük és ápoljuk hagyományainkat, a hagyomány sem fog megtartani bennünket. Ezt a célt szolgálja maga a Durindó is, ahol összejövünk, és érezzük, hogy vannak közös céljaink és közös elképzeléseink –nyilatkozta Borsi Ferenc.
Paraczky László
