szenttamási temető

Hírek

Szenttamas.rs

 

Kerekasztal-beszélgetést szervezett tegnap a Karitász

 

Természeti katasztrófák kockázatának csökkentése címmel tartottak tegnap kerekasztal-beszélgetést a szakemberek és az érintett szervezetek számára, melyet a Karitász a kucorai és a szenttamási szervezete rendezett.

Elemir Džudžar, a projektum koordinátora elmondta, az esemény annak a nemzeti projektumnak az újabb állomása, amely két évvel ezelőtt indult útjára, és amelyet Verbász, Sid, Újvidék és Szabadka után Szenttamáson is bemutattak. A cél a tapasztalatcsere és a katasztrófák elhárításában részt vevő helyi szervezetek közötti kapcsolat kialakítása: A célunk elsősorban, hogy feltérképezzük a településen található kritikus pontokat, ezt követően pedig az önkormányzattal közösen meghatározzuk, melyik részen hogyan csökkenthető a természeti katasztrófák kockázata – magyarázta Džudžar. Mint mondta, a Karitász országos szervezete rendkívül hasznos tapasztalatokat szerzett az 2014- es árvizek alatti és utáni, vagyis a helyreállítási időszak alatt, melyet ezúton szeretett volna továbbadni más közösségeknek is, melyek nem voltak, illetve nincsenek kitéve az árvízveszélynek, ugyanakkor egyéb katasztrófák fenyegethetik őket. A vetítéssel egybekötött előadáson szó volt arról, hogy konkrétan milyen katasztrófák leselkednek a településre és környékére. Ilyen például, amikor a nagy esőzések alkalmával elönti az utakat a víz, megnehezítve ezáltal a közlekedést, de a hó, a jégeső és a nagy zivatarok is katasztrófahelyzetet okozhatnak. Vannak olyan természeti katasztrófák, melyek ellen nem lehet védekezni, azonban a legtöbb esetben sajnos ember által előidézett katasztrófák történnek: A katasztrófáról tudni kell, hogy sajnos nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, hanem az, hogy mikor és mi mennyire vagyunk rá felkészülve. Éppen ezért fontosak az ilyen találkozók, hogy a katasztrófahelyzetekben részt vevő emberek és szervezetek is felkészültek legyenek, és folyamatos kapcsolatban legyenek egymással. Ugyancsak fontos lenne az iskolákban, munkaközösségekben külön képzéseket szervezni, sőt időről időre megismételni azokat, hogy az emberek ne felejtsék el, mit kell tenniük, ha előáll egy ilyen helyzet – mutatott rá a koordinator.

Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a bemutatón, beszélgetéseken és elemzéseken keresztül felmérjük a község területén lévő kritikus pontokat, és megtanuljuk, hogyan reagáljunk egy esetleges katasztrófa következtében. Helyi szinten az ezt megelőző szolgálatok jól működnek, de mindig van jobb, minőségesebb dolog, amelyeket az ilyen és hasonló előadásokon elsajátíthatunk, megtanulhatunk. A másik oldalát tekintve viszont fennáll annak a lehetősége, hogy az együttműködésnek köszönhetően adományokat gyűjtsünk, és teljesen felszámoljuk a kritikus pontokat, minimálisra csökkentve ilyen módon a katasztrófa kockázatát a községben – mutatott rá a kerekasztal-beszélgetés végén Radivoj Paroški, a Községi Képviselő-testület elnöke. Egyúttal köszönetet mondott a Karitásznak, hogy a projektumba Szenttamást is bekapcsolták.

A keddi összejövetelen az önkormányzat és helyi válságtörzs tagjai mellett jelen voltak az oktatási intézmények, közvállalatok és más szervezetek képviselői is.

A Karitász feladata a katolikus jótékonysági és szociális szervezetek tevékenységének összehangolása, továbbá a más hasonló nemzetközi segélyszervezetekkel, különösen a természeti csapások miatti mentési tevékenységekben való együttműködés és segélynyújtás. Európa 44 országában 48 Karitász szervezet működik.

A Caritas bemutatkozása Szenttamáson 2016. november 22.

A Caritas bemutatkozása Szenttamáson 2016. november 22.

 

P. L.