Művelődés

Szenttamás.rs

 

Ciganske vatre – XX. alkalommal

A szenttamási felújított Köztársaság téren szombaton, augusztus 20-án immár XX. alkalommal kerül megrendezésre a Ciganske vatre elnevezésű rendezvény. Az esemény fő szervezője a helyi Roma Egyesület minden évben a Nagyboldogasszony egyházi ünnep táján tartja rendezvényét, amelyre az idén is apatini, kikindai, sajkási, zentai és tornyosi vendégegyesületek érkezését várják.

A rendezvény főszervezője, Janica Goluba Dimić hírportálunknak elmondta, a Roma Egyesület az előző évekhez hasonlóan az idén is igyekszik megtartani a színvonalat, jó hangulat és sok érdekesség várja a látogatókat.

− A szenttamási Ciganske vatre egyedülálló, kulturális rendezvény a többnemzetiségű Vajdaságban, amelyet az itt élő romák valóban magukénak tekintenek. A hangsúly a barátkozáson, tapasztalatcserén és ismerkedésen kívül a tánc, a mozgás, a zene szeretetén van, ugyanakkor új barátságok is kialakulnak. A rendezvény célja a szerbiai roma kisebbség hagyományainak, szokásainak, kultúrájának és nyelvének megőrzése és ápolása, azaz a romák identitásának megőrzése – mondta a főszervező. Hozzátette, a szombat esti műsoron a szépségkirálynő és a kísérői megválasztása mellett cigánytáncok versenye is lesz, de kiválasztásra kerül a legszebb hagyományos viseletet is. A műsor zenei részében a jó hangulatról és a talpalávalóról a Tamburaši sa Dunava nevű tamburazenekar gondoskodik.

A romák idei rendezvényének kísérőrendezvényeként szombaton újra megnyílik a helyi Art Galéria művészeinek a romák életével kapcsolatot kiállítása.

Fuszkó István fafaragó, az Art egyesület elnöke elmondta, a tavalyihoz hasonlóan a szenttamási művészek a Ciganske vatre rendezvényre a romák életével kapcsolatos alkotásokat készítenek, amelyeket később odaajándékoznak a szervezetnek.

Öt festmény és egy dombormű, nagyon hasonló mint a tavalyi években. A téma ugyanaz, festmények a cigányok életéből. Készítettem egy domborművet, ami átadunk a városelnöknek. Tavaly egy kanál volt és egy embléma, az idén pedig egy fatányér a cigány egyesület logójával.

Az idei Ciganske vatre rendezvény támogatói a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság mellett Szenttamás város önkormányzata és a helyi Kultúrotthon.

Fuszkó István és Janica Dimić

P. L.