Hírek

Szenttamás.rs

Lezaljott a 18. Csabai Kolbászfesztivál

 

Békéscsabán 2014. október 23-26-a között immár 18. alkalommal került megrendezésre Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális rendezvénye, a Csabai Kolbászfesztivál. A csabai kolbász 2013-ban hungarikum lett. Maga a fesztivál jelentős hatást gyakorolt a város és a térség húsfeldolgozó iparára, hiszen az elmúlt tíz év alatt 30-40 kistermelő legalizálta a kereskedelmi célú kolbász gyártását kihasználva ezt a konjunktúrát. Az évek folyamán a kolbászfesztivál dinamikusan fejlődött, és évről évre növekedett a fesztiválon résztvevők száma is. Először 2009-ben, majd 2012-ben nyerte el a Kiváló Gasztronómiai Fesztivál címet. A fesztivál programjai a csabai kolbász készítését, a disznótoros hagyományokat, a város és vidéke szlovák és magyar közösségi ünnepeit, gasztronómiai hagyományait helyezi a középpontba, ezáltal pedig olyan értékeket közvetít és képvisel, amelyek hagyományőrző szerepe vitathatatlan. Különös értéke az a résztvevői aktivitás, ami eggyé kovácsolja a sok száz kolbászt szerető csapatot és az akkor ott tartózkodó sok ezer embert. A rendezvény fő attrakciói a kolbászkészítő versenyek, a 600 csapatos gyúrástól a szárazkolbászok versenyéig, ifjúsági gyúrás, Krajcsó Pál-emlékverseny, a disznótoros ételek és töltött káposzta-főző versenyig és kóstolásáig. Naponta disznóvágás-bemutatókra is sor kerül, amelyen a különböző tájak szokásait ismerhetik meg a résztvevők. Mindez mellett a kolbászfesztivál lehetőséget biztosít a különböző régiók pincészeteinek a bemutatkozására, de itt tarták a délkelet-magyarországi régió legjelentősebb élelmiszeripari és mezőgazdasági kiállítását is. Külön sátora van a  Csabai Kolbászklubnak, akik munkájukkal, odaadásukkal és sajátos civil eszközeikkel terjesztik, erősítik a csabai kolbász és a csabai vendégszeretet jó hírét, így a fesztivál értékeit is. A jó hangulatról a fesztivál ideje alatt négy színpadon népzenei, néptánc és szórakoztató zenei előadók gondoskodnak, akik megjelenítik a város és vidéke kulturális értékeit. Esténként neves magyar és külföldi fellépők várják a közönséget. Talán ezzel magyarázható, hogy a vendégek nagy része évről évre visszajár a rendezvényre, ami páratlan hangulatával, barátságos légkörével, színvonalas programjaival évek óta töretlenül őrzi népszerűségét.

 

365 napos előkészület

 

Hégely Sándor a fesztivál igazgatója elmondta, hogy pénteken a nyugdíjason gyúrtak, közel 2000 fő vett részt, több, mint 600 csapat jelentkezett a szombati kolbászkészítő versenyre, amire pedig külön büszkék az az, hogy 200 csapatnál is többen diákok, gyerekek gyúrtak: - Ez azt jelenti, hogy jó úton halad fő küldetésünk, a hagyományok továbbéltetése, a csabai kolbász receptje pedig az elkövetkező 80-100 évben biztosan meg fog maradni – mondta a fesztivál első embere. Egyszerű kívülálló számára úgy tűnt, hogy szombaton reggel a több mint félezer gyúró érkezése káoszt okoz a rendezvényen, azonban ez csak nagyon rövid ideig tartott. Néhány percnyi ügyintézés, asztalfoglalás, a húsigénylés leadása és egy-egy pohárka pálinka után már minden a helyére került. És minden simán zajlott, akár a többi napon.

Egyelőre úgy tűnik, a 100 ezer fős látogatót – ha nem is könnyen - de kezelni tudjuk. Amerikából, Ausztráliából, Kanadából és Európa szinte minden országából érkeznek résztvevők és látogatók. A Japánból érkezők halból, az Ausztráliából érkezők pedig kenguru húsából készítettek kolbászt, mi azonban megmaradunk a régi jó sertéskolbásznál. Az idén eljött a németországi kolbászmúzeum is. Igyekszünk színesek lenni, hogy aki itt járt egyszer, jövőre már hozza magával a barátját is – mondta Hégely Sándor. A megjegyzésre, hogy a rendezvény színvonala is szemmel láthatólag egyre emelkedik, az igazgató elmondta, hogy emögött 365 napos előkészület áll.

Az év minden napján erre a négy napra készülünk. Menet közben persze vannak nehézségek, hiszen négy nap alatt mégiscsak 100 ezer embert látunk vendégül a fesztiválon. Persze, igyekszünk odafigyelni, hogy a gondokat senki se vegye észre, a szervezőkollégákkal együtt percenként vagy 10 percenkét milyen problémákkal szembesülünk. Több száz ember figyeli a rendet, húzza ki a szemetet, asztalokat raknak a helyére, villanyt javítanak, ha elromlik, WC-t tisztítanak, sátrat építenek, és még sok olyan dolgot megoldanak, ami egy ekkora rendezvény velejárója. Szinte minden egyes területnek van egy felelőse, az összehangolt munka pedig jól működik – magyarázza az igazgató. Példaként megemlíti, hogy a szombati napot a legnehezebb megoldani, hiszen a pénteki koncertektől hajnali háromkor mennek el a látogatók: - Szombaton reggel 7 órági viszont rendnek kell lennie mindenütt. Négy óra marad tehát arra, hogy a több, mint 100 ember kitakarítsa a fesztivál színhelyét, a sátrakat  és a csarnokot, elszállítsa az összes szemetet, a versenyzők asztalára odakerüljenek a számok stb. Lehetetlen küldetés, de jártasak vagyunk már ebben, és megoldjuk - mondta.

 

Az egri csapattal a magyar külügyminiszter

 

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szombati kolbásztöltő versenyen az egri csapattal gyúrta a kolbászt. Mint mondta, először járt a fesztiválon: - Sokat hallottam már róla, de nem gondoltam, hogy ekkora rendezvény – nyilatkozta a miniszter, akinek a fesztiválra való érkezése sem volt mindennapos. - Tegnap reggel, amikor megérkeztem Amerikából, jelezte a feleségem, hogy Gajda Róbert kormánymegbízott, családi barátunk feleségével megbeszélte, jövünk a Csabai Kolbászfesztiválra. Ma este már Pekingbe indulok, a család marad. Régóta vagyunk barátságban a Gajda családdal, a mi két gyerekünk és az ő két kisebb gyerekük egyidősek. Hol ők jönnek hozzánk, hol mi megyünk hozzájuk – mondta a karján legifjabb gyermekét tartó Szíjjártó Péter.

Hírportálunk kérdésére, hogyan ítéli meg, a rendezvényen egyre több a külföldi résztvevő és látogató, a külügyminiszter elmondta, hogy sok hasonló fesztiválra volna szükség: - A csabai kolbász nemzeti szempontból nagy érték, minden értékünkre kellene egy ilyen rendezvényt felépíteni így népszerűsítve különlegességeinket.

 

A Kamra Dísze Kolbász

 

Az idei kolbászfesztiválon a csütörtöki megnyitó után már győzteseket is hirdettek, mégpedig a Nemzetközi Szárazkolbász verseny díjazottjait. A szakmai zsűri szerint a legjobb szárazkolbásznak kijáról elismerést az idén a békéscsabai Kamra Dísze Kolbász kapta, amelyet Péli István készített. Portálunknak adott nyilatkozatában az első díjas szakember elmondta, a kolbászkészítés tudományát csaknem 40 évvel ezelőtt sajátította el egy szlovák családtól. A kérdésre, hogy mi a jó kolbász titka, elárulta, semmi, hiszen az egész „titok” mögött az áll, hogy mindenkinek van saját elképzelése és ízesítése: - A kiváló lehetőséget elsősorban  a nagysúlyú sertés adja, de ez is az odafigyeléssel kell, hogy párosuljon. Hiába van például egy jó húsos anyakoca, ha a kolbászkészítő nem találkozik az ízzel, amit el szeretne készíteni. Ezzel szemben lehet a koca akár 100 kilós fiatal hízó is, amiből, ha odafigyelünk az ízesítésre, nagyon jó kolbászt lehet csinálni. Nem mellékes viszont az sem, hogy hogyan és mivel füstöljük meg a kolbászt, illetve hol tároljuk utána, azaz hol tud tökéletesen megszáradni – magyarázta a szakértő.

 

Még a lyukméret is fontos

 

A jó kolbász titkáról és a kolbászkészítő verseny elbírálásának kritériumairól Fásy Ádám zsűritagot faggattuk, aki portálunknak elmondta, hogy maga is szereti és készíti a kolbászt, a kritériumokról szólva pedig kifejtette, hogy sok van belőlük: - A jó kolbász alapja mindenképpen a minőségi hús, a nagyon jó paprika és fűszerek, de az sem mindegy, milyen lyukú darálón daráljuk le a húst. Díjat pedig akkor kap, ha a zsűrinek minden tagja egyformán tükrözi a legjobbat. Tudjuk azt, hogy Békéscsaba a kolbász gasztronómiai bölcsője, több száz év alatt kialakult hagyományokra vezethető vissza. Annyira nagy a reklámja és annyira kötődik az emberek szívéhez, hogy évről évre több ezer ember összeáll és gyúr. Fantasztikus, hogy a kolbásznak ekkora összekötő ereje van, ez egy olyan étel, amelyik mindenkinek jó. Hogy miért különleges? Mert mindenki elhozza otthonról a saját ízét, és mindenkinek a sajátja a legjobb. Olyan ez, mint a halászléfőzés, ott is mindenki a magáét szereti. A legelső fesztiváltól kezdve itt barátként jövünk össze, gyúrogatjuk a kapott húst, jól beízesítjük, és örülünk annak, ha jó étket teszünk az asztalra. Mellette persze locsolgatjuk magunkat egy kis pálinkával, és ez ad egy kis biztonságot annak, amit csinálunk – mondta mosolyogva a népszerű sztár. Hozzátette, 16 évvel ezelőtt gyúrással kezdte a Csabai Kolbászfesztiválon, később választották meg zsűritagnak, utóbbi pedig sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondolta.

 

A kolbász nem ismer határokat

 

A Csabai Kolbászklub elnöke, dr. Ambrus Zoltán hírportálunknak elmondta, hogy a kolbászkészítés és minden, ami ezzel kapcsolatos, nem ismer határokat, hiszen már több éve vannak határon túli kapcsolataik különböző kolbászkészítő egyesületekkel: - Pénteken este hét ország 11 csapatát köszönthettük a fesztiválon. Az idén Szlovéniából, Szerbiából, Romániából, Szlovákiából, Csehországból és Németországból érkeztek hozzánk barátaink, akik biztosak abban, hogy a saját készítésű kolbászuk, szalámijuk a legjobb a világon. Persze, mi is meg vagyunk győződve, hogy a miénk a legjobb. Ettől függetlenül tiszteletben tartjuk egymást és azt, amit egy másik nemzet, másik országban gyárt, és egy-egy ilyen találkozó alkalmával örömmel fogyasztjuk is egymás termékeit. Az idei fesztiválra 120 vendégünk érkezett, csabai disznótoros vacsorával vártuk őket, amit jó hangulatú beszélgetés, társalgás követett. Újra bebizonyosodott, hogy az ilyen határokon átívelő kapcsolatok ugyanolyan jól működnek mint a sport, a kultúra vagy egyéb területen kialakult kapcsolatok – mondta a Csabai Kolbászklub elnöke. Egyúttal meggyőződéséte fejezte ki, hogy a gasztronómia olyan terület, amely kulturális vonalon is megközelíthető, hiszen ez egy népnek, nemzetnek a saját értéke: - Egy nagyon komoly folyamatnak az eredménye az, hogy egy kolbász hogyan és miből alakul ki olyanná, amilyen. A néplélek, a körülmények, a gazdákodás mind közrejátszik abban, hogy a kolbász sajátos legyen. Csabán azért lett ilyen, mert ilyenek vagyunk – tette hozzá Ambrus Zoltán.

 

Turiaiak

 

A kolbászfesztiválon idén ott volt a Turiai Kolbászegyesület csapata is. Miodrag Velicki titkár elmondta, 2008 óra tartják a kapcsolatot a Csabai Kolbászklub Egyesülettel, azóta pedig folyamatosan látogatják egymás rendezvényeit: - 2008-ban voltunk először Békéscsabán, 2009 februárjában pedig először láttuk vendégül Turián a Csabai Kolbászklub küldöttségét. Békéscsabán megismerkedtünk a Szlovén Sevnica település delegációjával, akik ugyancsak 2009 óta rendszeresen látogatják rendezvényünket. Három évvel ezelőtt a turijai gyúrók bekerültek az első tíz közé Békéscsabán – mondta a titkár. A turijaiak az idén a  gyúrás mellett több új kapcsolatot alakítottak ki, így már most biztosra vehető, hogy a február utolsó hétvégéjén rendezendő Kolbászfesztiválra Erdélyből is érkeznek vendégek.

 

Érsekújváriak

 

A Csabai Kolbászklub sátorában megrendezett péntek esti összejövetelre érsekújvári küldöttség is érkezett. A Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének vezetőségi tagja, Recska Adrianna elmondta, hogy a Felvidékről több mint 10 éve rendszeresen jön egy küldöttség. Néhány évvel ezelőtt a Csabai Kolbászklub sátoránál bemutatták az ottani disznóvágási szokásokat, az idén pedig már fiatalokat is hoztak, akik tovább ápolják az ősök hagyományait: - Harmincan jöttünk Békéscsabára, egy csapatunk benevezett a kolbászkészítő versenyre is. Érsekújvárott novemberben 10. alkalommal kerül megrendezésre a kolbászfesztivál, vagyis az idén jubilálunk, a rendezvényt pedig a Csemadok szervezet és a város közösen szervezi. Annakidején két tagunk jött ide Békéscsabára, meglátták, hogy mekkora visszhangja van az egész fesztiválnak, azóta pedig 40-50 csapat számára mi is megrendezzük a sajátunkat – hallottuk Adriannától.

 

Prágából is jöttek

 

Mókos László egy 17 tagú csoporttal Prágából érkezett a Csabai Kolbászfesztiválra. Mint mondta, a csoport fele turista, a másik felének viszont szoros kötődése van a húshoz. Hentesmesterek, kolbászkészítők és füstölők, akik követik az itteni kolbászkészítési módot. Nem annyira menő a kolbászkészítés arrafelé, és másképpen csinálják. Nincs benne paprika, és nem annyira csípős: - A csehek a kolbászt főleg vékonybélbe töltik, de jómagam  vastagkolbászt is készítek, hiszen az édesapám erről a vidékről származott. Még gyerekkoromban belémsúlykolta ezt a szokást és gondolatvitelt, és azóta is folyamatosan csinálom. Például én még mindig égetem, perzselem a szőrét, míg arrafelé inkább a forrázás a menő. Nem igazán ismerik a finom csípős kolbászt, de én a mai napig is ilyet készítek a saját, illetve cseh barátaim részére. Az idén megbeszéltük az itteni Kolbászklub kéviselőivel, hogy kiviszünk Csehországba egy 4-5 fős csapatot, aki majd bemutatja az itteni magyar hagyományos disznóvágást. Ott ugyanis újdonságnak számít a perzselés, az, hogy orjára szedik szét a sertést, vastag és vékonybélbe töltik a kolbászt stb. – mondta Mókos László.

 

Szabadkai vasutasok

 

Holovčuk Ivica egy szabadkai csapattal érkezett a szombati kolbászkészítő versenyre. Vasutas társaival negyedik alkalommal jött, de vannak közöttük olyanok, akik már 6-7 éve idejárnak: - Számunkra nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Nem a verseny miatt jövünk, hanem a jó társaság és hangulat miatt. Több magyarországi barátunk is van már, akikkel megismerkedtünk, azóta együtt járunk horgászni és szórakozni.  A kolbászhoz kapunk 10 kg minőséges húst, ebből 30 százalék a szalonna. Nincs különösebb receptünk az elkészítéshez, ledaráljuk a húst, sóval, bossal, törött paprikával és fokhagymával fűszerezzük. Összegyúrjuk, betöltjük, egy kisebb darabot adunk belőle a zsűrinek, a többit hazavisszük, és otthon sütjük meg. Azt üzenem, ha valakinek nincsennek barátai, jöjjön el ide, biztosan találni fog, akár többet is. Maga a rendezvény pedig magas színvonalú, szervezett, jót lehet szórakozni, és finomságokat lehet enni - mondta a topolyai versenyző.

 

Lazarevacról is volt versenyző

 

A szerbiai csapatok között volt a lazareváci Branimir Perišić is, aki társaival ugyancsak darálta és töltötte a kolbászt. Az idén másodszor vesz részt a hatalmas megmérettetésen: - Könyveléssel foglalkozom, és nem sok közöm van sem a kolbászhoz, sem pedig a húskészítményekhez.  Hat tagú csapatunk elsősorban a jó hangulat és a finom falatok miatt jön, de gyúrunk is. Idén velünk van egy Indiából érkezett barátuk is, aki a magyar kultúrát és hagyományokat tanulmányozza. Tavaly csabai recept szerint készítettük a kolbászt, az idén ezt kissé módosítani fogjuk, mert szeretnénk más ízeket is kipróbálni – mondta Branimir.

 

Paraczky László