Hírek

Szenttamás.rs

 

Megkezdődött a visszaszámlálás Békéscsabán: Negyvenezer négyzetméteren, négy napon át zajlik az ország legnagyobb házibulija, a Csabai Kolbászfesztiválon

 

 

A 22. Csabai Kolbászfesztivált, Magyarország legnagyobb gasztrokulturális rendezvényét az idén október 19-e és 22-e között, péntektől hétfőig változatlan helyszínen, a békéscsabai sportcsarnokban és környékén rendezzük meg – hangsúlyozta a békéscsabai, Gyulai úti Kolbászházban tegnap megtartott sajtótájékoztatón Hégely Sándor fesztiváligazgató.

Mint mondta, egy kis ,,előfesztivált” is tartanak október 4-én, csütörtökön a Gyulai úti Rendezvénypajtában, és itt kiderül, hogy ki lesz az idei kolbászkirály. Ezt a címet az viselheti egy évig, aki megnyeri a nemzetközi szárazkolbászversenyt.

 

– Az október 19–22. közötti fesztivál programjában az első, a pénteki nap az ifjúságé, a hagyományok átadásáé, ugyanis az óvodásoktól az egyetemistákig 300 csapat tölti majd a kolbászt – emelte ki Hégely Sándor. – Szombaton, a világ legnagyobb nemzetközi kolbászkészítő versenyén 750 csapat gyúr a sportcsarnokban és két óriássátorban, a Mokryban, valamint a Munkácsyban. Vasárnap a nyugdíjasok és a hátránnyal élők támogatott töltőversenyét, majd a zárónapon, hétfőn a mangalicahúsból készített frisskolbászok, valamint a töltöttkáposzta-készítők versenyét rendezik meg. A négy nap alatt a látványdisznótorokon csak mangalicát vágnak, és erről az értékes hungarikum fajtáról konferenciát is rendeznek. A hétfői családi nap rengeteg gyerekprogrammal lesz tele, és ekkor a hagyományokhoz hűen 50 százalékos kedvezménnyel kínálják a sült kolbászt, hurkát és cigánkát a vendéglátósok.

A főváros, Budapest lesz a kolbászfőváros egyik díszvendége, külföldről pedig Thaiföld mutatkozik be. Egy külön sátorban mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás is várja az érdeklődőket mind a négy nap alatt. A rendezvény 40 ezer négyzetméteren zajlik majd, ebből 15 ezer négyzetméter a fedett terület. A szlogen pedig nem változott: A Csabai Csabán az igazi!

Hégely Sándor kitért arra, a Csabai Kolbászfesztivál igazi sztárparádét is kínál. Színpadra lép többek között a Balkán Fanatik, a Csík Zenekar - Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Punnany Massif, a Magna Cum Laude, a Neoton Família Sztárjai, a Budapest Bár, Freddie, Bohemian Betyars és Parno Graszt, Horváth Tamás, a 3+2, Korda György és Balázs Klári, Kovács Kati, Kowalsky meg a Vega, a Pa-Dö-Dö, Majka, valamint Rúzsa Magdi.

Százezer embert várnak a fesztiválra, a rengeteg program, a kolbásztöltőversenyek, a száraz- és sült kolbászok kóstolása, kínálata, a láványdisznótorok és a neves előadók koncertjei mind-mind garanciát jelentenek arra, hogy az idén is összejön ez a látogatószám, és ez lesz az ország legnagyobb házibulija rengeteg jókedvű, magát jól érző emberrel.

 

szenttamas.rs