szenttamási temető

Művelődés

Szenttamas.rs

 

A könyv érték és megmarad

 

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében Könyvek és olvasási szokások a 21. században elnevezéssel tartottak előadást a újvidéki Forum dísztermében december 14-én. Az est vendége Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanár, a moderátor pedig Muhi Béla tanár volt, aki elmondta, az előadás célja elsősorban az olvasás népszerűsítése, ugyanakkor szerettek volna rámutatni, hogy az ünnepek közeledtével a könyv is egy nagyon szép ajándék lehet. A jelenlévők többek között olyan kérdésekre kaphattak választ, hogy hol és hogyan olvassunk, kell-e zenét hallgatni olvasás közben, hogyan változott meg a múltban a könyvek formája, és mi lesz a nyomtatott könyvek sorsa a 21. században.

Csáky S. Piroska rámutatott, igaz, hogy ma már az e-könyveknél tartunk, de szerinte papírkönyveken kell a gyerekeket rászoktatni arra, hogy olvassanak: Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a mai világban továbbra is értéke van a könyvnek. A gyereket a legfiatalabb korban meg kell tanítani olvasni, ez a feladat pedig a családra hárul. Ez persze játékszernek is beillő könyv segítségével is történhet, amiből később a gyerek megtanul olvasni, később pedig már maga is megválogathatja mindazt, amit el szeretne olvasni – mutatott rá a nyugalmazott egyetemi tanár. Az esten kialakult interaktív beszélgetés folyamán kiderült, az olvasás megszerettetésénél nagy szerepe van a pedagógusnak is, ugyanis a tanári ajánlás nagyban befolyásolhatja a további érdeklődést a könyvek, azaz az olvasás iránt: Személy szerint nem igazán vagyok híve a kötelező olvasmányoknak, inkább az ajánlott olvasmány kategóriát helyezem előtérbe. Jó értékes irodalmat adni, de csak olyat, amit a gyerek megért. Ugyanis bármilyen magas értéke lehet egy-egy műnek, ha azt a gyerek nem érti meg, akkor célt tévesztettünk. Éppen ezért nekünk nagyon fontos az, hogy értő olvasókat neveljünk, és ezt csak úgy tudjuk elérni, ha az egyszerű, könnyebb olvasmányoktól fokozatosan haladunk a bonyolultabbak felé. Így a gyerekeknek középiskolás korukban már van egy irodalmi alaptudásuk, amit tetszés és alkalom szerint tudnak szélesíteni – magyarázta az előadó.

Az est folyamán felmerült a kérdés, hogy egyáltalán miért olvasunk? Mint elhangzott, ennek több oka is lehet, hiszen egyesek ismeretszerzés céljából, másoknak a munkája ezt megköveteli, itt vannak a szakkönyvek is, de sokan vagyunk olyanok, akik csak szórakozásból olvasunk. Értékes irodalmi mű mellett is lehet szórakozni. Szó volt továbbá az olvasás és a mű megfilmesítéséről, hogy a kettő hogyan hat egymásra: Mindig annak a híve vagyok, hogy a könyvet előbb el kell olvasni, azután pedig megnézem a filmet, azaz, hogy más ezt hogyan értette, élte meg. A rendező ugyanis a saját ízlését viszi át a megformálásnál, a színészek ugyanúgy saját meglátásukat adják, vagyis kialakulhat az emberben egy kép, hogy melyik is az igazi mű. Másrészt Kosztolányi idézetéből indultunk ki: „Ahhoz, hogy a könyv befejezett legyen, Te kellesz olvasó!” Nagyon nagy igazság ez, hiszen az író leírja, amit gondolt, és ez bennem egészen mást válthat ki, mint egy másik olvasóban. Tehát ahányan olvassuk, annyiféle reagálása, átélése van a gondolatnak, amit az író leírt. Ezért van szükség arra, hogy minél többet olvassunk, hogy szélesedjen látókörünk, gazdagodjon szókincsünk, tanuljunk és szórakozzunk – fejtette ki gondolatait Csáky S. Piroska. A kérdésre, hogy megítélése szerint véglegesen kiszorítják-e az elektronikus adathordozók a hagyományos könyveket, nemlegesen válaszolt: Én még a múlt századi ember vagyok, a könyv világában nőttem fel, és szeretem ezt a világot. Amikor az ember kezébe vesz egy könyvet, annak lelke van, illata van, tapintható, tehát egészen más, mint az elektronikus változat. Utóbbi ugyanis rontja a látást, ugyanakkor nem lehet olyan testhelyzetben olvasni, ahogyan mi szeretnénk, vagyis nem tudunk igazán ellazulni mellette. Nagyon derülátó vagyok, és azt hiszem, hogy a 21. században a könyv továbbra is érték, és meg fog maradni – mondta végezetül Csáky S. Piroska.

Csáky Piroska előadása a Fórumban 2016 december 14.

Csáky Piroska előadása a Fórumban 2016 december 14.

Csáky Piroska előadása a Fórumban 2016 december 14.

Az ismeretterjesztő előadássorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Paraczky László