Hírek

Szenttamas.rs

 

300 csomag a rászorulóknak

A Vöröskereszt szenttamási szervezete hétfőn, július 18-án megkezdte a szociális segélyben részesülők számára a tartós élelmiszert és higiéniai szereket tartalmazó csomagok kiosztását. A helyi szervezet titkára, Bergel Zoltán elmondta, hogy ezúttal mindössze 300 csomagot kaptak, de sokkal többre volna szükség:

300 csomagot kaptunk. Nem hiszem, hogy mindenki kap belőlük, mert tudjuk, hogy Szenttamáson körülbelül 800 szociális gondozott van, és még a felének sem fog ebből a csomagból jutni. Próbálunk igazságosak lenni, amennyire csak lehet, hogy mindenkinek jusson.

Az élemiszercsomagokban többek között rizs, bab, olaj, konzervek stb. találhatók, emellett egy kis zsák lisztet is kaptak a rászorulók. A higiéniai csomag mosóport, mosogatószert, szappant, hajsampont, fogkrémet, borotvahabot stb. tartalmaz.

Bergel Zoltán elmondta még, hogy az idén huszonöt szociális segélyben részesülő községbeli gyermek számára biztosítottak tíznapos utazást a nyári szünidő alatt a Szerbiai Vöröskereszt szervezésében. A község négy általános iskolájából a gyerekek július 16-án indultak a szervezet baušići nyaralójába, ahonnan július 26-án a hajnali-reggeli órákban érkeznek haza.

P. L.

A csomag