Hírek

Szenttamas.rs

 

Újévi csomagosztás a Szociális Központban

A szenttamási Szociális Központban (is) járt a Télapó. Már érkezéskor hatalmas tömeg fogadta a hátán csomagokkal teli zsákot cipelő nagyszakállút. A gyerekek énekszóval várták.

Hatalmas gyereksereg és üdvrialgás fogadta szombaton délelőtt a Télapót a Szociális Központ bejáratánál, aki a hosszú utat követően sem volt igazán fáradt, hiszen három órán át hallgatta a gyerekek szavalatait és dalait, közben pedig több mint 300 csomagot osztott szét. A kicsik örültek a közös fényképezkedésnek, és sokan kíváncsian lesték, hogy mi rejlik a tarka csomagban.

A központ igazgatója, Biserka Veselinović elmondta, óriási érdeklődés előzte meg a Télapó érkezését: ‒ A szenttamási önkormányzat, továbbá támogatóink segítségével az idén 320 csomagot biztosítottunk a nehéz szociális helyzetben élő családok gyermekei, valamint a nevelőszülőkhöz került gyermekek számára. Mint az lenni szokott, ilyenkor a Télapó mindenkit meghallgat, együtt énekel a gyerekekkel, hiszen az ünnepek mindenki számára egyaránt fontosak – mondta az igazgatónő.

A szenttamási önkormányzatot a csomagosztáson a KKT elnöke, Milena Alargić képviselte, aki elismeréssel adózott a szépen megszervezett télapóvárásért. Miután végetért a csomagosztási ünnepség, a képviselő-testület elnöke elmondta az önkormányzat az idén 320 csomagot biztosított a Szociális Központ számára, de ezzel még közel sem végleges az idei lista: ‒ Nagyon szépek lettek a csomagok, számunkra viszont a legfontosabb, hogy a gyerekek vidám hangulatban töltötték a napot. Köszönjük a sok szép karácsonyi és újévi dalt. Ez egy olyan időszak, amikor mindenki örül, mi viszont annak örülünk, hogy ennek részesei lehettünk. Minden évben törekszünk, hogy különböző aktivitásokkal várjuk be, és kísérjük ki az ünnepeket, és ez az idén sem lesz másként – mondta Milena Alargić.





P. L.