Rendezvény

Szenttamas.rs

Terüljasztalkám: Dédmamáink kalácsa Szenttamáson

A szenttamási Citadella Civil Szervezet 2014. április 13-án tartotta a II. Dédmamáink kalácsa elnevezésű rendezvényét, melynek célja a valamikor igen népszerű édes és sós sütemények kóstolóval egybekötött bemutatója volt. Hírportálunknak Forgács Szabolcs, a szervezet alelnöke elmondta, a tavalyihoz hasonlóan a bemutató rendezvény idén is verseny  és humanitárius jellegű volt. Három kategóriában osztottak díjakat, ugyanis a már említett édes és sós sütemények mellett kiválasztották a legfinomabb tortát is, a benevezett kalácsokat pedig a rendezvény után odaajándékozták a nagycsaládosok egyesületének. A mintegy három órás rendezvény kulturális részében fellépett a budiszavai, a gunarasi és a helyi Hagyományápolok Klubjának énekcsoportja.
A kiállítás

A szenttamási bemutatóra a helyi háziasszonyok finomságai mellett Újvidékről, Adáról,  Budiszaváról, Gunarasról, Csókáról, Becséről, Zentáról és Szabadkáról összesen 48 benevezett kalácsféle érkezett, ezeket pedig íz és külalak szerint értékelte a három tagú bíráló bizottság. A zsűrinek nehéz dolga volt, ugyanis szinte mindegyik finomság megütötte a mércét. Az édes sütemények kategóriájában az első helyet Nikolity Stella, a másodikat Mijanov Danka, a harmadikat pedig Šijačić Ivanka szerezte meg, a sós süteményeknél pedig Šarčev Ana lett az első, a második Horvát Margit, a harmadik pedig Ivančić Đurđinka. A tortáknál a szenttamási Szöllősi Gizella vitte el a pálmát.
Citadellások és Tóth Ilonka

A zsűri elnöke, a szenttamási Tóth Ilona cukrász szerint az idei rendezvény sokkal több embert mozgatott meg és maga a szervezés is sokkal olajozottabb volt, azonban a zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga. A tavalyi pontozással ellentétben az idén minden kalácsot megízleltek, de a külsőt is osztályozták, amiután kialakult egy sorrend és kihirdették a győzteseket: – Azt mindenképpen ki kell emelni, hogy nem volt rossz  és ehetetlen kalács. Sőt! Az asszonyok és a lányok nagyon odafigyeltek, követték a  hagyományos recepteket, melyeket a családban a legtöbb helyen a dédmama, nagymama megsárgult  recepteskönyvéből válogattak. A sós pogácsáktól kezdve a különböző kifliken át egészen a túrós és tökös finomságokig szinte minden olyan kalács itt volt a versenyen, melyeket nagyanyáink, szüleink 50 sőt 100 évvel ezelőtt sütöttek.
A kiállítás Külön kiemelhető például a hamuban sült krumplis pogácsa. Az édes kalácsokból mindenképpen a kelt kalácsokat és a különböző fánkokat lehet kiemelni, de volt almás, diós és mákos pite, herőce, gurábli, sőt kuglófot is hoztak. A tortáknál még nehezebb volt választani, hiszen azoknál nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy régi időkben ezeket hogyan, mivel készítették és töltötték, továbbá hogyan és hol sütötték ki. Az egykori kalácsok többsége ugyanis a banyakemence ajtajában kelt meg, legtöbbször annak parázsánál meg is sütötték. Villamos készülékek híján szinte mindegyiket kézzel keverték be, a habot is kézzel készítették, a töltelék pedig legtöbbször vagy aktuális friss gyümölcs vagy lekvár volt – magyarázta Tóth Ilona. Hozzátette: – Többen is hoztak egyfajta kalácsot, konkrét példa erre a hájas kifli, melyek külsőre is, ízre is különbözőek voltak. Volt, aki kész-gyári tésztából készítette, és volt, aki saját maga gyúrta meg a tésztát. Ettől függetlenül külsőre is, ízre is mindegyik változat finomra sikeredett. A fonottkalácsoknál is hasonló helyzet volt, hiszen volt amelyik dús, gazdag, omlós és jobban megkelt, de volt olyan is, amibe kevesebb élesztőt tettek, nem pihentették eléggé, így laposabbra sikeredett. Az ízekkel azonban itt sem volt probléma. Közismert továbbá, hogy a szegényebb családoknál a háziasszonyok egykoron sokat használták a kalácsba való ún. sárgatököt, hiszen olcsó volt és kiadós süteményeket, rétest, bélest lehetett belőle készíteni. Ebből is volt felhozatal, és mindegyik nagyon finom lett.

A műsorból

A szenttamási Zsebszínházban tartott verseny jellegű kiállítás ezúttal is elérte célját, hiszen sikerült feleleveníteni a régi ízeket, összegyűjteni a dédanyáink és nagyanyáink által egykoron készített finomságokat, és ezt a kóstolással egybekötött rendezvényen bemutatva továbbadni az utókornak.

 

Paraczky László