Hírek

Szenttamas.rs

 

Közel ötszáz résztvevője volt az I. Gyermekolimpiának

Szenttamás község négy általános iskolájából csaknem félezer diák sportolt és versenyzett egymással az I. Gyermekolimpián, amelyet a helyi Naša priča Polgárok Csoportja kezdeményezésére a szenttamási önkormányzat és a Helyi Közösség támogatásával 2019. szeptember 21-én rendeztek meg. A játékos-sportos versenyt az újtelepi városrészben, a Bácskai Nagycsatorna partján lévő sportpályákon tartották, amelyeknek a karbantartásáról a Naša priča Polgárok Csoportja gondoskodik.

Elöljáróban még annyit elmondhatunk, a kedvező időjárás és a tömeges részvétel is azt hivatott bizonyítani, hogy az iskolai naptárban tanítási napként vagyis munkaszombatként nyilvántartott nap nem csak az iskolákban, hanem a természetben is ,,ledolgozható”. A helyszínen meggyőződtünk arról, hogy ennek a diákok és a tanárok is egyaránt örültek, sőt, még a szülők is, akik a nézőkkel együtt biztatták a fiatal sportolókat.

A csatorna mentén lévő sportpályák, füves terület és kiserdő az Unčić-Kać városrész évekig elhanyagolt területének számított. Benőtte a gaz és a nádas, több alkalommal vadon létesített szeméttelep is volt itt, míg végül az itt lakók megelégelték a dolgot, összefogtak, és önkéntes munkaakciókkal rendbeszedték, ahogyan ők nevezik, a ,,senki földjét”. Lépésről lépésre játszóterek, sportpályák, homokozók alakultak ki, a várostól megvilágítást és fűkaszálót kaptak, végül az egész területet a gyerekek vették birtokukba, a sport mellett pedig a városrész kedvenc hétvégi kirándulóhelyévé vált. A Naša priča Polgárok Csoportja felvállalta az itteni események megszervezését, ugyanakkor a terület rendszeres karbantartását, szombaton pedig az egész városrész büszke volt arra, hogy itt kerül megrendezésre az egyik legtömegesebb sportesemény, az I. Gyermekolimpia.

Már a kora reggeli órákban a környező utcákból hömpölygött a csoport logójával ellátott, különböző színű pólókban érkező gyereksereg a csatorna partjára, ahol az ünnepi megnyitót követően több kategóriában és versenyszámban mérték össze tudásukat és ügyességüket.

Daniel Piontek, a polgárok csoportjának tagja a hatalmas érdeklődést kiváltó eseményt követően nem titkolta elégedettségét: − Nagyon sokat dolgoztunk, szomszédok, barátok, ismerősök, utcabeliek azért, hogy egy minden célra, de elsősorban sportolásra megfelelő hely alakuljon ki a csatorna partján. Öröm látni, hogy ennyi gyerek a természetben sportol, versenyez egymással, és hogy megérezték azt, nem csupán a számítógépes világ jelenti a kikapcsolódást, hanem a mozgás és csapatverseny is felemelő tud lenni. Mi itt nőttünk fel, itt sportoltunk annak idején, és sokat dolgoztunk azért, hogy ezt a helyet újra népszerűvé tegyük. Kezdeményezésünket az önkormányzat mellett a Helyi Közösség is felkarolta, és már vannak új ötletek a terület és meglévő pályák kiszélesítésére és az újabb rendezvények megtartására – sorolta Piontek. Mint mondta, a csoportnak jelenleg közel 200 tagja van, akik ilyen-olyan módon támogatják az itteni városrész, ezzel együtt pedig a sportpályák és pihenőhely karbantartását.

− Minden nap keményen dolgoztunk, hogy a Gyermekolimpia megrendezéséig minden a helyére kerüljön. Ma pedig, miután láttuk a hatalmas és elégedett gyermeksereget, a szülőket, nagyszülőket, ismerősöket és barátokat, rájöttünk, hogy mindennek van értelme. Amikor a gyerekekről van szó, semmi sem nehéz, és szerintem még több munkát, energiát kell befektetni, hogy a következő alkalommal még többen jöhessenek. Minden elismerésem a Naša priča szervezetnek a kitűnő szervezésért, a zökkenőmentes munkaakciókért és a közösség érdekében való tenniakarásért − mondta Ninoslav Jokanović, a szenttamási Helyi Közösség tanácsának elnöke.

A sportrendezvényt követően Radivoj Paroški polgármester sem titkolta elégedettségét: − Sok emberre számítottunk, végül az érdeklődés minden várakozást fölülmúlt. A fő cél teljes egészében megvalósult, a gyerekek a versenyzés során ismerkedtek, szórakoztak és társalogtak. Ugyanakkor rendbeszedtünk egy régóta elhanyagolt területet, életre keltek az itteni sportpályák. Mindannyian a gyermekekért dolgozunk: a család, az iskolák és az önkormányzat is, és amikor ők elégedettek, akkor mi is azok vagyunk. A mai napon mindenki győztes, a résztvevők és a látogatók is. Példamutató lehet az itteni emberek összefogása – mutatott rá a polgármester.

A községi tanács oktatással megbízott tanácsosa, Zoran Mijić elmondta, a Gyermekolimpiára 50 csapat, azaz pontosan 457 diák nevezett be, akik több kategóriában és versenyszámban mérték össze tudásukat és ügyességüket: − A verseny- és csapatszellem mindvégig kimagaslóan jelen volt a pályákon, de nem mellékes a fair play, azaz a győztes és vesztes tiszteletben tartása sem. Mindezt a diákok közül sokan most ismerték meg és érezték először, és már emiatt is érdemes volt eljönni az olimpiára – mondta a tanácsos. Hangsúlyozta, a szervezők már most elkezdték tervezni a jövő évi rendezvényt, amely még tömegesebb és még érdekesebb lesz, mint az első volt.

Eredmények:

Akadály- és labdajátékok:

1. és 2. osztályos diákok:

1. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola,

2. hely: Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola (Nádalja),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

3. és 4. osztályos diákok:

1. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

2. hely: Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola (Nádalja),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

Kötélhúzás:

1. és 2. osztályos diákok:

1. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola,

2. hely: Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola (Nádalja),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

3. és 4. osztályos diákok:

1. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

2. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

3. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola

Labdarúgás:

1. és 2. osztályos diákok:

1. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola,

2. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

3. és 4. osztályos diákok:

1. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola,

2. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

3. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

5. és 6. osztályos diákok:

1. hely: Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola (Nádalja),

2. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

7. és 8. osztályos diákok:

1. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

2. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola,

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola.

Kosárlabda:

5. és 6. osztályos diákok:

1. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 1. csapata,

2. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola,

3. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 2. csapata

7. és 8. osztály:

1. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola,

2. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 1.csapata,

3. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 2.csapata

Röplabda:

5. és 6. osztályos diákok:

1. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola,

2. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola 1. csapata,

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola 2. csapata

7. és 8. osztályos diákok:

1. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

2. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola,

3. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola

Öttusa: (medicinlabda-dobás, vortex hajítás, távolugrás, staféta futás, zsákban ugrálás)

5. és 6. osztályos diákok:

1. hely: Petar Drapšin Általános Iskola (Turia),

2. hely: Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola (Nádalja),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

7. és 8. osztályos diákok:

1. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola,

2. hely: Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola (Nádalja),

3. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola

40 méteres síkfutás:

Lányok:

5. és 6. oszály:

1. hely: Anastasija Knješko;

2. hely: Jasmina Vasić;

3. hely: Selena Glamočić

7. és 8. osztály:

1. hely: Andrea Gadžić;

2. hely: Jovana Šipoš;

3. hely: Marija Ferand

Fiúk:

5. és 6. osztály:

1. hely: Pavle Popgligorić;

2. hely: Hornyák Edvard;

3. hely: Branislav Preradov

7. és 8. osztály:

1. hely: Željko Jakšić;

2. hely: Lazar Velicki;

3. hely: Dejan Ilić.

Végezetül el kell mondani, hogy az I. Gyermekolimpiát nagyon sok védnök támogatta, aminek köszönhetően a szervezők a diákok számára pólót és uzsonnát, a bírák és vendégek számára pedig kávét biztosítottak.

A résztvevők szállításának költségét az önkormányzat vállalta.











 

Paraczky László

szenttamas.rs