Ahol Isten és ember között átlépés történik
Az elmúlt hétvégén tartották Doroszlón, a legnagyobb délvidéki Mária-kegyhelyen és a legnagyobb vajdasági zarándokhelyen a kisboldogasszonyi búcsút. A zarándokokat szombaton 14 órától fogadták, az eső miatt az esti szertartásokat az Európa-teremben folytatták, majd vasárnap 10 órakor püspöki nagymisén vettek részt a hívek.
Pénteken reggel Moholról gyalogosan, vándorbottal, elemózsiás tarisznyával indult el a Nagyúton két tucat zarándok, férfiak, nők, fiatalabbak és idősebbek, hogy szombat délután három órára megérkezzenek Doroszlóra. Oláh Vendel nyugdíjas földműves elmondta, 12 éve csatlakozott a zarándokokhoz, azóta minden évben együtt teszik meg a 90 kilomért Doroszlóra és ugyanannyit visszafelé: − Vallásos családból származom, a család számára pedig a hit nagyon fontos. Hit nélkül nem élhet az ember. Nem vagyok vakbuzgó, de eljárok a templomba, ünnepeken pedig mindig ott vagyok a misén. Ha jól tudom, akkor a moholi hívek zarándoklata már 26 éve folyamatos, és előfordul, hogy kevesebben jövünk. Sajnos, csaknem mindannyian idősek vagyunk, néhányan elhaltak a csoportból, a fiatalokat pedig nem igazán érdekli ez a hagyomány. Az egész egyébként mindig simán zajlik, van egy állandó útvonal, amelyen jövünk és megyünk haza. A készülődés sem túl nagy, mert már mindenki tudja, mit kell magával hoznia. Előző nap reggel hat órakor indulunk, este hatkor pedig már Kishegyesen vagyunk, ahol megalszunk. Másnap viszont már nem tudunk annyit gyalogolni, mert az aszfaltúton nem szabad gyalog menni. Útközben mindig mondjuk a rózsafűzért, az útmenti kereszteknél is megállunk, virágot teszünk mindenhová, és röviden imádkozunk. Zélity Mihály atya a Gunaras és Kishegyes között álló keresztnél tart tábori misét – sorolta a 72 éves moholi zarándok. A kérdésre, hogy mit jelent számára itt lenni elmondta, nemcsak a szép élmény, és a sok ismerőssel való találkozás a fontos, hanem a lelki feltöltődés a mindennapokhoz. A fiataloknak pedig azt üzente, tartsák meg a hitüket, mert annélkül elvesznek.
Tojzán László, a szabadkai Paulinum nevelője elmondta, 1967-ben msgr. Zvekanović Mátyás pöspök egyházmegyei kegyhellyé nevezte ki a doroszlói szentkutat. Szűz Mária kegyhelyén annak idején, de mostanában is több csoda történt. Közülük az egyik leghíresebbet 1792-ben jegyezték, amikor Záblóczki János a szentkút vizében megmosdva visszanyerte látását: − János édesapja akkor már nem élt, édesanyját szerette volna kiápolni, de vak volt. Álmában felszólítást kapott Szűz Máriától, hogy látogasson el a doroszlói forráshoz, és mosdjon meg a vizében. A vak ember így visszanyerte látását. A történetet követően a hely híressé vált, és azóta rengeteg gyógyulásról számol be az utókor. Az emberek nem csak Kisboldogasszony ünnepén, hanem más napokon is előszeretettel keresik fel a kegyhelyet annak reményében, hogy itt Isten és ember között átlépés történik, a tér és idő átlépése, találkozás, ahol az ember megnyilvánul Isten előtt, és képessé válik arra, hogy befogadja Isten kegyelmét, segítségét, és ezáltal visszanyerje testi épségét – mondta Tojzán László.
Hulala Katalin, a szenttamási Szent Mónika Közösség tagja másodmagával érkezett szombaton délután a doroszlói kegyhelyre. Mint mondta, már akkor sokan voltak, a járművek megáldását követően pedig a 18 órakor kezdődő szentmisén vettek részt: − Sajnos, az időjárás közbeszólt, esni kezdett az eső. De senki sem tágított, előkerültek az esernyők és az esőköpenyek. Viszont szentáldozáskor mindannyian az Európa terembe vonultunk át, addigra már nagyon esett. Ennek ellenére nagyon szép és meghitt volt minden, jó érzés töltött el bennünket, hiszen folyamatosan érezni lehet a közösség lelki erejét. A program annyiban változott, hogy a gyertyás körmenet és a szentségimádás is a teremben bonyolódott le, majd éjfél után átjöttünk a kegytemplomba, ahol a filmvetítés folyt. Utána az autóban aludtunk kb. két órát, majd a hajnali, öt órai harangszót követően a rózsafüzérrel és keresztúti ájtatossággal folytattuk a közös imát. A délelőtt folyamán az otthonmaradottaknak vettünk néhány emléktárgyat, jelenleg pedig az ünnepi nagymisére készülődünk, ami után megyünk haza.
Kifejtette, szerinte ahogyan az életben szemnek és szájnak mindent megadunk, úgy a léleknek is meg kell adni, azaz fel kell töltődnie.
− Mindig várjuk a szeptember 7-ét és 8-át, amikor újra el tudunk jönni Doroszlóra, a Szűzanyához, hogy megköszönjük az elmúlt évet. Nekem egy nagyon szép élményem volt, megszületett a negyedik unokám. Hála a jó Istennek és a Szűzanya közbenjárásának, mindenki jól van. Ezért adok hálát Szűz Máriának, ugyanakkor mindig van miért imádkozni: a gyermekekért, az unokákért, a betegekért, az árvákért, az utazókért. A felajánlott imákkal mindenkinek sok szépet és jót kívánunk, és kérjük a Szűzanyát, hogy senki ne hagyjon el – fogalmazott a szenttamási nagymama.
Paraczky László
