Művelődés

Szenttamas.rs

 

 

Karácsonyi hazalátogatása alkalmával koncerttel üdvözölte földijeit Dosztán Dénes

Három nappal karácsony előtt a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban Dosztán Dénes hegedű- és zongoraművész mintegy másfél órás koncertet adott.

Dosztán Dénes 1999-ben költözött el Szenttamásról. A kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója volt, majd 2008-ban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végzett, hegedűművész és hegedűtanári szakon. A brüsszeli Királyi Zeneakadémián szerzett mesterdiplomát 2011-ben, azóta a brüsszeli székhelyű Irish In Europe Association International rezidens művészeként dolgozik, koncertezik, tanít. Európa számos országában és az Amerikai Egyesült Államokban is fellépett hegedűsként és zongoristaként egyaránt. A művésszel a szenttamási karácsonyi koncert előtt beszélgettünk. A kérdésre, hogy milyen érzés hosszú idő után újra itthon lenni és szülőfalu közönsége előtt fellépni, elmondta, az utóbbi 13 évben brüsszeli elfoglaltsága miatt sajnos keveset látogatott haza.

– Még mielőtt rátérnénk a beszélgetésre, arra kérlek, áruld el, milyen repertoárral készültél a ma esti koncertre?

– Sokat gondolkodtam, hogy milyen művek és dalok szerepeljenek ezen a műsoron. Mivel a karácsony nemzetközi ünnep, így az ünnephez fűződő nemzetközi dalokból és művekből állt össze a válogatás: magyar, angol, német, francia, ír és amerikai karácsonyi dalok mellett karácsonyi hangulatú művek is helyet kaptak, ilyen úton Vivaldi, Telemann és Corelli szerzeményei is.

– Mi adja az ihletet egy művésznek a repertoár összeállításakor, és hogyan lehet bensőségesen felkészülni az ilyen és hasonló koncertre?

– Kéthangszeres zenész vagyok, hegedűs és zongorista. Hegedűn elsősorban klasszikus zenét játszom, zongorán pedig a klasszikus zene mellett jazzt is. A kérdést nem megkerülvén: az ihletet számomra a művek adják. Említetted, hogy két hangszeren is játszol.

– Tervezel esetleg egy harmadikat is?

– Már az is ritka nálam, hogy elvállalok koncertet, ahol hegedűn és zongorán is játszom. Ugyanis számomra már ez a két hangszer is elég nagy feladatot és kihívást jelent. Teljesen különböző technikát igénylő hangszerjáték a kettő. A citera volt az első hangszerem, és amennyiben tényleg kéne választanom harmadik hangszert, az a citera lenne megint, tehát az első.

– Mikor játszottál utoljára Szenttamáson, és milyen alkalommal?

– Hivatalosan 13 évvel ezelőtt, júliusban. Akkor szervezője és koncertmestere voltam a Debreceni Egyetemisták Koncertsorozatának a Délvidéken, és ezek egyik helyszíne volt pont a szenttamási katolikus templom. Jelen pillanatban a zenélés mellett tanítasz is.

– Pontosan hol, és hogyan hozható össze a két dolog?

– A tanítás magánúton történik, viszont teljesen úgy működik, mint egy iskola. Rendszeres órák és órarend van, félévente vannak vizsgahangversenyek, a növendékeket felkészítem a különböző fellépésekre, vetélkedőkre, a tanév végén oklevelet kapnak, amit elfogadnak az iskolákban mint iskolán kívüli aktivitást. Úgy gondolom, összehozható a zenélés és tanítás együtt. 2011 óta a brüsszeli székhelyű Irish In Europe Association International rezidens művészeként dolgozom – saját koncertek előadása, valamint hangfelvételeket és zenei átiratokat készítek hangszerformációikról más hangszerformációkra. Hegedűsként három éven át voltam tagja az antwerpeni Sebastian Strings vonószenekarnak. Ezzel egyidejűleg működött Brüsszelben a magyar hegedűs népi trióm (hegedű-brácsa-nagybőgő) és a jazz trióm is (zongora-basszusgitár, dobok), amely formációkkal klasszikus, jazz, illetve népzenét játszottunk.

– Milyen tervek előtt állsz, jelenleg min dolgozol?

– Ugyanazt szeretném csinálni, mint amit eddig, csak jobban és még többet. Tehát koncertezni és átadni a koncerteken szerzett tapasztalataimat a nálam ifjabb generációknak.

– Végül mit üzennél a szülőfaludban élőknek?

– Sok szeretettel köszöntök mindenkit, és nagyon remélem, hogy mindenkinek örömöt hoz a ma esti koncert. Őszintén remélem, hogy a következő szenttamási koncertemre nem kell majd 13 évet várnunk.



 

Paraczky László