Hírek

Szenttamas.rs

 

Letörték és elvitték a Demokrata Párt zászlaját Szenttamáson

Letörték a Demokrata Párt szenttamási alapszervezetének irodája előtti árbocról (Szent Szávó utca 15.) a párt kifüggesztett zászlaját, majd elvitték. A DP helyi szervezete közleményben ítélte el a vandál cselekedetet. A nyilvánossághoz intézett levélben, amelyet Zoran Sekulić-Segi, a  párt helyi alapszervezetének elnöke írt alá, többek között a következő áll:

Feltegyük-e a kérdést, hogy a hatalomra törekvő haladók miért támadják a DP tagjait és a párt helyiségeit? A vandálok ezúttal a zászlót törték ketté, meglátjuk mi lesz a következő. Az ilyen cselekedetet alapja a hatalmi fölény. Az olyan kijelentések, hogy „ezentúl sokan félnek majd a Haladó Párttól” célja többek között a parancsadó haladók jogi fellépései által a szenttamásiak megfélemlítése, és a politikailag másként gondolkodók elleni vandalizmus támogatása.

A Demokrata Párt régóta követeli a Szerb Haladó Párt gyűlöletbeszédének leállítását, ami után feltétlenül elindul a második fázis, vagyis az ilyen és hasonló cselekedetek, és a demokratákkal való  fizikai leszámolás. A harmadik fázist nem említjük, de figyelmeztetjük a nyilvánosságot, hogy az ilyen események meg nem akadályozása oda fog vezetni áll a közleményben, amelyet Zoran Sekulić, a DP helyi alapszervezetének elnöke juttatott el szerkesztőségünknek.

„A demokratikusan megválasztott tartományi hatalom megdöntésére irányított támadások jól láthatók az egész tartományban. Miután nem sikerült megdönteni a tartományi kormányt, a Szerb Haladó Párt veszteséget, a Demokrata Párt pedig győzelmet könyvelt el, és megindultak az önkormányzatok elleni »hadjáratok«. A 29 vajdasági községből, ahol a DP volt hatalmon, már csak 14-ben maradt demokratikus vezetés. Úgy tűnik azonban, hogy nekik ez még mindig kevés, és jelenleg erővel próbálják megdönteni az antalfalvi (Kovačica) hatalmat, amiről videofelvétel is készült, és ami sajnos senkit sem érdekel. A demokraták ezután egy közleményt adtak ki, amelyben feltárják azokat a lépéseket, amelyeket a haladók az ellenzéki pozícióból a hatalomba kerülésük után tettek Szenttamáson.

A Szerb Haladó Párt tagjai a szenttamási hatalomba való bejutás után új befektetőket ígértek, továbbá, hogy a párt szakemberei majd különböző projektumokat készítenek, közben teljesen más történt. Most értettük meg, hogy ez nem politikai, hanem egy olyan szervezet, amely zsarolásokat, fenyegetéseket, valótlanságokat ígér, »megvásárolja« a képviselőket, szakképzetlen kádereket állít munkába, közben meg elbocsátja azokat, akiknek megvan a szakképzettségük és iskolai végzettségük, továbbá nem tartja tiszteletben a választók akaratát, »átformálja« a párt embereinek sötét múltját és diktatúrát vezet be. Az ilyen cselekedetek egy bizonytalan jövő kialakulását eredményezik, amelyben szó sincs az előrehaladásról, ugyanakkor rossz fényben tünteti fel községünket a vállakozók és az ideinduló befektetők előtt.

Felkérjük a pártok vezetőit, hogy ítéljék el a zászló kettétörését és eltűnését a párt szenttamási helyiségei elől” – olvashtó a Demokrata Párt szenttamási alapszervezetének közleményében.

A DP ilyen nyílt levele minden bizonnyal kiváltja majd a közvélemény reagálását, ugyanakkor azt is jelenti, hogy bár nem hivatalosan, de megkezdődött a választási kampány. Az, hogy a Szerb Haladó Párt reagál-e a fenti közleményre, az elkövetkező napokban kiderül.

 

szenttamas.rs