Hírek

Szenttamas.rs

 

Rosszabbodott a járványügyi helyzet Szenttamáson

Nőtt a fertőzöttek száma, ugyanakkor kevesebben jelentkeznek oltásra

 

Tekintettel arra, hogy jelen pillanatban a lakosság beoltása központi szerepet játszik a járvány megfékezésében, a halálesetek számának csökkentésében, és az egészségügyi rendszer megóvásában, az önkormányzat a következő felhívást intézi a polgárokhoz:

„A járványügyi helyzetet Szenttamás község területén rendkívülinek mondható, ezért ismételten felhívjuk az érdeklődő polgárokat, akik még nem jelentkeztek az oltásra, hogy ezt mielőbb tegyék meg, és ilyen módon járuljanak hozzá a járvány elleni küzdelemhez. Az érdeklődő polgárok nyilvántartásba vételéhez, valamint az oltáshoz szükséges adatlapok kitöltéséhez az önkormányzat önkénteseket biztosított, akik az egészségházban minden munkanapon 7 és 13 óra között az érdeklődők rendelkezésére állnak.

Szenttamás község területén a mai nappal bezárólag 1797 személy oltottak be, közülük 1132 polgár mindkét vakcinát felvette.

Ezúton mondunk köszönetet a felelősség iránti kötelezettségért, és ismételten felkérjük a polgárokat, hogy használják ki az ingyenes oltási lehetőséget, amely Európa sokkal gazdagabb országaiban még mindig nem áll rendelkezésre”, olvasható a felhívásban.

 

szenttamas.rs