Hírek

Szenttamás.rs

 

Ünnep a szenttamási egészségházban

 

Szent Kozma és Damján ikertestvérek, orvosok voltak. Szíriában éltek a II. században, ahol ingyen gyógyították a betegeket, hitükért megkínozták, majd lefejezték őket. A Szerb Orvosi Kamara 2007-ben hivatalosan november 14-ét jelölte ki Szent Kozma és Damján védőszentjének.

A védőszentek tiszteletére a szenttamási Dr. Djordje Bastić Egészségház már évek óta hagyományos ünnepséget szervez, ahol egyházi szertartással megszentelik az ünnepi kalácsot, és amelyből a jelenlévő vendégek kapnak egy darabkát.

Az ünnepségre az egészségház dolgozói mellett a szenttamási önkormányzat, továbbá az intézmények képviselőit is meghívták. Az eseményt követően az egészségház nemrégiben kinevezett igazgatóját dr. Svetlana Rajakot az intézmény jelenlegi helyzetéről és a tervekről faggattuk.

A közeljövőben mire helyezik a fő hangsúlyt az egészségházban?

– Intézményünknek nagyon nagy a felelőssége a polgárok iránt, és törekszünk, hogy minden pillanatban mindenkinek a rendelkezésére álljunk. Nálunk a páciens áll első helyen, ezért már a közeljövőben bizonyos változások várhatók az egészségházban. Cserélődik a szakkáder is, egyesek elmennek, helyükbe mások jönnek, ami szerintem teljesen normális folyamat. Nagyon sokat tervezünk dolgozni a megelőzésen, mert úgy érzem, a mi feladatunk nem csak az, hogy gyógyítsunk, hanem megelőzzük a betegségek kialakulását. Ezen a területen az év végéig lesz néhány konkrét akciónk. Továbbra is dolgozunk a mellrák és a hererák korai felfedezésén, ingyenes szűréseket biztosítunk, de növelni fogjuk a betegségek kialakulásának és terjedésének megelőzésén dolgozó szakembereink számát.

Mire számíthatnak a páciensek az egészségház káderállományának bővítését illetően?

– A jövő héten érkezik az új tüdőgyógyász, ugyanis az eddigi orvos személyes okokra hivatkozva felmondott. A tűdőgyógyász hetente két alkalommal fogadja majd a pácienseket, de őt is szeretnénk bevonni a megelőzési projektumba. Ez alatt elsősorban a krónikus obstruktív tüdőbetegség megelőzését értem. Ez ugyancsak nagyon fontos, különösen a 40 év feletti páciensek számára, hiszen az asztma, a légút szűkülésével járó betegségek és a tüdőtágulás kialakulása is megelőzhető. Ugyancsak a jövő hét folyamán várhatóak tárgyalások arról, hogy a sürgősségi és az általános osztályon egy-egy magyar nemzetiségű orvost kapjon az egészségház.

Említette a megelőző szűréseket és vizsgálatokat. Ezek a szolgáltatások ingyenesek lesznek?

– Igen, természetesen. Nem csak a szűrések és vizsgálatok, hanem az ezekhez fűződő ismeretterjesztő előadások, melyekből minél többet szeretnénk szervezni. Ugyancsak fontosnak tarjuk a különböző ismeretterjesztő, szaktanácsokat tartalmazó szórólapok nyomtatását, és bízunk a helyi médiumokkal való jó együttműködésben, hiszen az ő segítségükkel tudunk minél több polgártársunkat bekapcsolni a különböző programokba és projektumokba. Bízom benne, hogy az év végéig ezekket sikerül megvalósítanunk – mondta a szenttamási egészségház igazgatója.



 

P. L. (Fotó: A. Š.)