Felhívás

Szenttamas.rs

Megjelent Szenttamáson az ösztöndíj pályázat

A szenttamási önkormányzat egy év szünet után 2014. március 25-től közzétette az egyetemi ösztöndíjak odaítélésére vonatkozó pályázatát a 2013/2014-es tanévre. Mivel a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a községben jelenleg nincs kereslet meghatározott felsőoktatási szakirányokon végzett munkaerőre, a pályázaton ezúttal nem preferálnak hiányszakmákat.

A jelöltek olyan, a szerbiai felsőoktatási intézményben tanuló rendes hallgatók lehetnek, akik először iratkoztak be a folyó tanévben az elsőfokú vagy másodfokú tanulmányok megfelelő évére vagy az abszolvensi évre, nem ismételtek évet és legalább nyolcas tanulmányi átlaggal rendelkeznek. További elvárás, hogy a pályázók az alapfokú akadémiai tanulmányok harmadéves vagy negyedéves, illetve mester tanulmányok elsőéves vagy másodéves hallgatói, vagy először van abszolvensi státusuk az alapfokú akadémiai, illetve a mestertanulmányokon. Nem lehet ösztöndíjas olyan hallgató, akinek abszolvensi státusa van, de lejárt az abszolvensi ideje, aki munkaviszonyban van, aki betöltötte a 26. életévét, és az sem, aki közpénzből valamilyen más ösztöndíjat kap.

A jelentkezési határidő 2014. április 15-e. A pályázat további feltételeiről, a benyújtandó dokumentumokról a www.srbobran.rs honlapon lehet tájékozódni, ahol a szükséges űrlapok is megtalálhatóak.

 

Paraczky László