Hogy valami megmaradjon a jövő nemzedékében
Eleméren október 6-án Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál, a felújított Szent Ágoston templomban tartottak gyászünnepet az aradi kivégzés 167. évfordulóján, a vajdasági magyarság központi megemlékezésén. A megemlékezésen felszentelték Kiss Ernőnek a templom kertjében felállított szobrát, amelyet a Nagybecskerek főterén 1906 és 1918 között állott szobor maradványáról mintáztak meg.
A nemzeti gyásznapon az anyaország képviselői, a politikai pártok küldöttségei, az önkormányzatok, a civil szervezetek képviselői, továbbá a bácsfeketehegyi, a kishegyesi, a szenttamási diákok küldöttsége, valamint a szentmihályi és nagybecskereki társaik koszorúztak a vértanú mellszobránál.
Pintér Attila Magyarország belgrádi nagykövete felszólalásában hangsúlyozta, október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk, és az idén ezen a napon kivégzett Batthyány Lajosra Magyarország első miniszterelnökére, az első magyar kormányfőre és a magyar honvédsereg azon tábornokaira, akik életüket adták Magyarország függetlenségéért és szabadságáért. Emlékeztetett arra, hogy 2001-ben fogadta el a magyar kormány a nemzeti gyászról szóló kormányrendeletet, melynek értelmében október 6-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. Mint mondta, 1849. október 6-án alig egy óra leforgása alatt lezajlott a győztesek bosszúja. Azoknak a győzteseknek, akiket néhány hónappal előbb a magyar honvédség csaknem Bécsig üldözött, és akik csak komoly külső segítséggel voltak képesek legyőzni a szabadságért küzdő magyar nemzetet. A 13 tábornok közül négyet golyó által, kilencet pedig kötél általi halálra ítéltek. De a Habsburgok bosszúja itt nem ért véget, a tömeges megtorlással a császár és az egész udvar egyetértett. Az első kivégzések után felháborodásának hangot adva éppen az osztrákoknak segítséget nyújtó orosz cár volt az, aki önmérsékletre intette a Habsburgokat, és megtorlás helyett a magyarok megbékítését tanácsolta: ‒ Nem túlzás azt állítani, hogy az aradi vértanúknak nagyon komoly kultusza van Magyarországon, de az anyaország határain kívül is. Szinte nincs olyan magyarországi vagy a külhoni magyarok által lakott település, ahol ne lenne legalább egy utca elnevezve a 13 honvédtábornok egyikéről – emlékeztette a jelenlévőket a belgrádi nagykövet. Mint mondta, a kivégzéseket követően megemlékezni csaknem két évtizedig nem volt szabad: ‒ 1870-ben a Kerepesi temetőben felavatták a Kilencek síremlékét, a kevésbé ismert, és Pesten 1849 és 1853 között kivégzett személyek közös emlékművét, és innentől emlékezünk.
‒ Az aradi vértanúkra emlékezünk, a magyar nemzet mártírjaira, akik fiatalságukat, jövőjüket és életüket áldozták a nemzet szabadságáért és függetlenségéért. Azokra gondolunk, akiknek hála azért, hogy a magyar nemzet nemcsak talpra tudott állni, hanem talpon is tudott maradni. Sőt, a kiegyezés után az egész ország hihetetlen fejlődésnek indulhatott. Céltudatosan haladhatott a Mohács után megszűnt független magyar állam újraalkotása felé, hogy nemzet születhessen. Ebben pedig sem Világos sem pedig Arad nem tudta meggátolni – fejtette ki gondolatait a szoboravatáson Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Mint mondta, a vértanúkra való emlékezés csak akkor lehet méltóságteljes, ha halálukban a szabadság eszméjét ünnepeljük. Annak a szabadságnak a felemelő érzését, amely arra ösztönöz bennünket is, hogy azt tegyük, amit nemzetünk, szülőföldünk és honfitársaink elvárnak tőlünk: ‒ Védjük meg nemzeti és keresztény érdekeinket. A pillanat ezúttal is, mint mindig, az összefogást és a cselekvést követeli meg tőlünk. Ez pedig az értékőrzésről és értékteremtésről, az alkotómunkáról, a hitről és a hűségről kell, hogy szóljon.
Sziveri Géza szenttamási nyugalmazott tanár portálunknak elmondta több, mint 20 éve szervezi a bácsfeketehegyi, a kishegyesi és a szenttamási diákok 15‒15 fős csoporjának eleméri látogatását. Hozzátette, hogy a busznyi diák nem csak Kiss Ernő sírját keresi fel, hanem minden évben egy egész napos programot szervez számukra október 6-án, ezek pedig a magyar jelentőségű történelmi, kulturális, egyházi helyek megtekintése, hozzájuk illő beszámolókkal, helytörténetekkel együtt.
‒ Nagyon szépen felújították az eleméri templomot, még csak egy kis rész maradt az oltár felett, amit restaurálni kell. Remélem, jövőre, mire megyünk, az is kész lesz. Egyébként az idei látogatásunk alkalmával megtekintettük a nagybecskereki Nepomuki Szent János római katolikus székesegyházat, amely 1864–1868 között épült, és amely a legszebb vajdasági épületek közé tartozik. Ezt követően a közeli református templomot néztük meg a gyerekekkel, majd uzsonnaszünet után indultunk az eleméri megemlékezésre. Nagyon megható volt a rendezvény, amit a nagybecskerei vegyeskórus énekei még emlékezetesebbé tettek. Úgy érzem, hogy az ott eltöltött másfél órából csak megmarad valamennyi a gyerekekben, és ha most nem is, de később megértik az egész gyászünnep súlyát. És nemcsak ennek, hanem nemzetünk múltjának is, ugyanis a szertartás után busszal kimentünk az aracsi pusztatemplomhoz, amely a Délvidék egyik legértékesebb és legkorábbi építészeti emléke. Itt Lajkó Mária bácsfekehegyi tanárnő tartott egy nagyon szép összefoglalót a restaurálás alatt lévő templomról, amely így romosan is nagyon szép, és remélem, hogy a gyerekek ebből az ezeréves múltból sok mindent megjegyeztek. Megtanulták, hogy mindennek ellenére áll a hitünk, kereszténységünk, és ha majd mi már nem leszünk, ők fogják továbbvinni amit láttak, hallottak – mutatott rá a nyugalmazott pedagógus. Mint mondta, minden évben más-más diákokból állítják össze a csoportokat, hogy minél többen elsajátíthassák nemzetünk történelmének itteni jelentős mozzanatait. Talán ezek a kirándulások is hozzájárulnak ahhoz, hogy némileg csökkentsük az elvándorlást és az asszililációt, és valahogyan újra talpraálljunk ‒ fogalmazott.
Paraczky László (Fotó: D. A.)
