Hírek

Szenttamas.rs


Elhunyt Rencsár Tivadar

(19402016)

Hosszú, súlyos betegség után szombat délelőtt Újvidéken 76 éves korában elhunyt Rencsár Tivadar, a vajdasági magyar elektronikus sajtó kiemelkedő személyisége.

Rencsár Tivadar 1940. augusztus 11-én született Szenttamáson. Az újvidéki Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait és itt kötelezte el magát az újságírás iránt. Éveken át volt az Újvidéki Rádió munkatársa, itt tanulta meg a hivatás feltétlen tiszteletét és szeretetét. 1975-ben a Képes Ifjúság fő- és felelős szerkesztőjévé nevezték ki, de továbbra is minden vasárnap ő vezette a rádió élőműsorát. 1991-ben került az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségéhez, 2000 októberében felelős szerkesztővé választják meg. Számára a műsor volt a legfontosabb, de megértő főnök is volt.

2005 augusztusáig, nyugdíjba vonulásáig állt a szerkesztőség élén. Temetéséről a család később intézkedik.

Rencsár Tivadar

Forrás: RTV