Pénz és másfajta hozzállás kell(ene)
Március 22-én a víz világnapja alkalmából A DTD-csatona szennyezetsége elnevezéssel a szenttamási Kultúrotthon vetítéssel egybekötött lakossági fórumot szervezett. Mint elhangzott, a csatorna több mint 100 éve folyó folyamatos szennyezésének leállítására rengeteg pénz és másfajta társadalmi hozzáállás kellene.
A jelenlévőket először Marija Ćorić községi környezetvédelmi mérnök köszöntötte, aki a DTD-csatorna rövid történetét ismertetve kiemelte, a Dunát és a Tiszát összekötő, hajózható csatorna megálmodója Kiss József volt, a csatornát pedig 1802-ben adták át rendeltetésének. Nevét I. Ferenc királyról kapta, később Duna‒Tisza‒Duna-csatona lett. A csatorna ténylegesen Bajánál, Magyaroszágon kezdődik, majd Szerbiában Bezdán, Zombor, Sztapár, Verbászon halad át, Szenttamáson keresztül Bácsfölvár előtt ágazik szét, és Óbecsénél torkollik a Tiszába. Hossza 108 kilométer (összesen 670 km), fenékszélessége 17, mélysége 1,7‒2 méter, vízfelszíni szélessége 23‒25 méter között ingadozik. Kilenc év alatt készült el, mintegy 130 millió köbméter földet ástak ki, az ezt megelőző tervdokumentáció 135 ezer gépelt oldalon elkészült tudományos munkát és több mint 35 ezer grafikus ábrázolást ölel fel, a tervek 10 évig készültek. Az ásatási munkálatokat 400 mérnök vezette, félmillió tonna beton került beépítésre, a munkálatok kivitelezése pedig a mai számítások szerint mintegy 900 millió euróba került. A csatornának köszönhetően 227 kilométerrel rövidült le a vízi út, ami jelentősen megkönnyítette az erdélyi só és a bánsági gabona nyugati piacokra való eljuttatását. Az évi forgalom 350‒650 ezer tonna körül volt, ami később a vasúti, majd később közúti hálózat fejlődésével jelentősen lecsökkent.
Az est vendége Marina Šćiban egyetemi tanár volt, a vetítéssel egybekötött téma a Duna‒Tisza‒Duna-csatona szennyezettsége, a csatorna vizének tisztítása és védelme, továbbá a part menti övezet védelme volt. A téma inkább az ökológiához tartozik, de tekintettel arra, hogy a szenttamásiak több mint 100 éve folyamatosan közvetlenül is szembesülnek a településen áthaladó csatorna szennyezésével és az ezzel járó problémákkal, a hosszabb ideje és több forrásból begyűjtött anyag világosan felvázolja az okokat, okozókat és a puszta tényeket.
Az újvidéki Technológiai Kar tanára elmondta, régóta foglalkozik a vizek szennyezettségével és a környezetvédelemmel, és sajnos leszögezhető, hogy a DTD-csatorna, amely 960 kilométer hosszú, Európa egyik legszennyezettebb csatornája. Ráfogható, hogy az egésznek az oka a pénzhiány, de a helyzet ennél sokkal összetettebb. Mert ha holnap vagy holnapután előkerülne egy csomó pénz a csatorna tisztítására, a magasfokú szennyezettséget, a lerakodott nehézfémeket, vegyi anyagokat máról holnapra nem tudnánk eltüntetni. Legfeljebb kikotorni az iszapot, de arra még távlati terv sincs, hogy ezt hova szállítanák, később ugyanis ebből a mérgező anyagok a csapadék által visszamosódnának a földbe: ‒ Ahhoz semmi kétség sem fér, hogy a csatorna legnagyobb szennyezői a verbászi és a cservenkai cukorgyár, azonban a vízhez közel álló gyárak kapacitásának növelése, továbbá az új gyárak építése következtében a szennyezettség az elmúlt évtizedekben a sokszorosára emelkedett. Az egy évszázada folyó folyamatos szennyeződés tulajdonképpen az iszapban tárolódott, amely ma már tele van az egészségre, állat- és növényvilágra veszélyes nehézfémekkel – emelte ki a szakember. Mint mondta, 13‒14 évvel ezelőtt egy norvég vízvédelmi ügynökség kivizsgálta a víz minőségét a Cservenka és a Verbász utáni torkolat között, és a hivatalos közlemény szerint ez Európa legszennyezettebb vízfolyama. A csatorna ezen szakaszán a 25–30 méter széles kanálisból mindössze 3–4 méter széles folyás maradt, a többi eliszaposodott és benőtte a nád. A felmérések szerint a verbászi szakaszon mintegy félmillió köbméter lehet a felgyülemlett iszap mennyisége. A víz itt teljesen szürke színű, a szennyezettségi fokot tekintve ez a rész a legveszélyesebb, a nehézfémek és olajszármazékok mellett nagy az ammonium mennyisége, és a termőföldekről az eső által kimosódó vegyszerek is kimutathatók.
A szerdai előadás külön kitért a csatorna széleskörű jelentőségére, hiszen az itt közlekedő hajók és uszályok hatalmas mennyiségű anyagot, árut szállítottak, vizét pedig öntözésre használták. A részletes kimutatásokat a víz szennyeződésének története, annak folyamata és következményei, továbbá a part menti övezet és élővilág veszélyezettsége követte. Az egyetemi tanár a prezentáció folyamán rámutatott a pontos szennyezettségi körre és mennyiségre, de a lehetséges megoldásokra is. Felvetődött a tisztítóberendezések felszerelése (is), továbbá az, hogy a már felszereltek többségének nincs semmilyen jelentősége, hiszen pl. a verbászi tisztítóberendezés már teljes egészében kiépült, de még ma sem működik. A kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy a csatorna a közeljövőben újra hajózható lesz, illetve a vizét öntözésre használják, Marina Šćiban elmondta, erre belátható időn belül a szükséges anyagiak híján biztosan nem kerül sor. A változásokhoz a pénz mellett azonban az állam, de elsősorban a part mentén lévő gyáraknak a csatornához való hozzáállása kell, hogy megváltozzon. A civilek és környezetvédők csak felhívják a figyelmet a problémára, szakembereket alkalmaznak a megoldáskeresésre, de a százéves probléma megoldása egyelőre még várat magára.
P. L.
