Művelődés

Szenttamas.rs

 

Óriási volt az érdeklődés a Női beszélgetések iránt

 

A szenttamási Zsebszínházban vasárnap, január 28-án teltház előtt mutatták be Duško Radović Női beszélgetések (Ženski razgovori) című darabját. Az előadás, amely iróniával és humorral jellemzi a férfi és női kapcsolatot, immár 34 éve folyamatosan szerepel a belgrádi Impresario Színház műsorán. A három szereplő Vesna Čipčić, Svetlana Bojković és Milan Caci Mihailović nevét az egykori Jugoszláviában a színházi szerepek mellett az olyan legendás televízós sorozatokból ismerte meg a hazai és a külföldi közönség is, mint a Bolji život, Žikina dinastija, Vruć vetar stb.

A vidám történet egy kávézóban játszódik, ahol három nő beszélget a férfiakról és a férfiakkal való viszonyról. A másik asztalnál férfiak ülnek, akik bekapcsolódnak a beszélgetésbe, és az ő történeteiket, tapasztalataikat mesélik el, amelyeket a nőkkel éltek át.

Az óriási érdeklődésre való tekintettel a szenttamási Kultúrotthon szervezésében vasárnap, február 4-én az előadást újra bemutatják. Jegyek elővételben 250 dináros áron a Kultúrotthonban vásárolhatók.



 

P. L.