Művelődés

Szenttamas.rs

 

A Nyolc nő óriási sikere Szenttamáson

Teltház fogadta kedden este a szenttamási Zsebszínházban a Szabadkai Népszínház magyar társulatának Nyolc nő című előadását. A magyar előadásokra igencsak kiéhezett szenttamási közönség többször is visszatapsolta a színészeket, akik másfél órán át tartották irányításuk alatt a bűnügyi vígjáték minden pillanatát. Az Olja Đorđević rendezésében színre vitt darab szereplői Baráth Attila és Pámer Csilla mellett Vicei Natália, G. Erdélyi Hermina, Körmöci Petronella, Pesitz Mónika, Czumbil Orsolya és Sziráczky Katalin.

Brestyánszki Boross Rozália, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának dramaturgja a darabot illetően hírportálunknak nyilatkozva elmondta, a Nyolc nő a Magyar Nemzeti Tanács által támogatott tájolási programnak az egyik legkedveltebb előadása, és Szabadka mellett többször bemutatták vidéken is. A díszletet kissé át kellett alakítani, hiszen Szabadkán a közönség két oldalról nézi, vidéken viszont klasszikus a nézőtér, a közönség a színpaddal szemben ül, de ezen kívül nem voltak egyéb nehézségeik a bemutatókon. 

− Robert Thomas művéről van szó, amelyben keverednek a krimi és a vígjáték szálai. Nyolc nőről szól, akik tél közepén egy vidéki kastélyban rekednek, a család kilencedik tagját, az egyetlen férfit megölik. A nők nem tudnak szabadulni a házból, nem tudnak rendőrséget sem hívni, így saját maguk kezdenek nyomozni a gyilkos kiléte után. Közben viccesebbnél viccesebb helyzetek állnak elő, nagyon mulatságos az egymás közti viszony, pedig mindennek a hátterében egy gyilkosság áll. A történet vége a nyilvánosság előtt egyelőre titok, mi pedig arra biztatunk mindenkit, aki csak teheti, nézze meg az előadást. Nagyon érdekes az egész, hiszen az egyik oldalon szurkolnak, hogy kiderüljön, ki a gyilkos, a másik oldalról viszont a vígjáték elemeire is nagy hangsúlyt fektetünk, tehát a közönség ezen is jót tud mulatni – mutatott rá a dramaturg. Kiemelte, az előadásban van még egy jellegzetes csavar, ami még a darab elején kiderül, ez pedig az, hogy a nyolc nő közül az egyik színész férfi: − Ez is arra utal, hogy elég hangsúlyos a vígjátéki vonal benne.

A kérdésre, hogy a színészek milyen visszhangot tapasztaltak eddig a közönség részéről, beszélgetőtársunk elmondta, minden előadás más és más, hiszen az egész attól függ, mennyire tud a darab együtt lélegezni a közönséggel: − Vannak olyan előadások, amelyeken a közönség inkább a krimi vonalnak szurkol, és feszült figyelemmel követi azt, hogyan fejlődnek az események, mások viszont inkább a vígjátéki vonalra fogékonyak, ahol többet lehet nevetni. Ez mindig változó, és minden egyes előadásban különbözik, hogyan találkozik a néző és az előadás – mondta Rozália.

 Ami a forgatókönyvet illeti, nem újkeletű, hiszen eredetileg egy színpadra íródott szövegről van szó, ugyanakkor a múlt század 90-es éveiben a Nyolc nőről készült egy francia film is: − Az előadást Szabadkán másfél hónap alatt gyakoroltuk be, nagyon kevés időnk volt felkészülni. A társulat általában napi két próbával szokott készülni az előadásra, pontosabban délelőtti és esti próbákkal, viszont abban az időszakban, amikor ezt az előadást állítottuk színre, párhuzamosan játszottunk is. Miután nem túl nagy a társulatunk, és az összes nő benne van, plusz egy férfi, amikor előadásaink voltak, aznap este nem tudtunk próbálni, így a próbák igazából megfeszített tempóban folytak. Érdekességként mindenképpen ide tartozik az is, hogy a Szabadkai Népszínházban magyar és szerb társulat is működik, ezt a darabot pedig a szerb társulat igazgatója, vezetője Olivera Djordjević rendezte. Ezt volt az első olyan alkalom, amikor együtt tudtunk dolgozni. A másik érdekesség az, hogy az előadásnak amellett, hogy nyolc nőről szól, nő a rendezője, a dramaturgja, sőt a súgója is, tehát az egy szál fiú, aki játszik az előadásban, igencsak körül van véve a másik nem képviselőivel − tette hozzá mosolyogva Rozália. Mint mondta, mindennek ellenére is nagy volt az összhang, nagyon kellemes volt a próbafolyamat, sokat nevettek amíg próbáltak, és Baráth Attila is jól beilleszkedett a szerepbe.

− Nem túl nehéz a darab, nem egy lélektani drámáról van szó, nem mélyvíz, és nem búvárkodás. Ez egy könnyed vígjáték, ahol adottak a vígjátéki elemek, nem volt igazán nehéz a felkészülés, inkább élvezetes folyamat. Ha minden igaz, akkor a közönség is kedveli, és kellemes, érdemes volt csinálni az egészet – mutatott rá a dramaturg.

Brestyánszki Boross Rozália elmondta, az MNT támogatásának köszönhetően a szabadkai társulat csaknem 40 előadás bemutatását tervezi vidéken, ennek nagy része a Nyolc nő c. előadás színrevitele lesz. Ha minden jól megy, az évad végéig még három előadás maradt, és ezzel együtt 16 vidéki előadás már megvalósult. Az őszi idénytől kezdve, ha a támogatás fennmaradó részét is megkapják, folytatni fogják az előadásokat.

A szenttamási bemutatót a helyi önkormányzat is támogatta.

Képek előadás Nyoc nő 2ö15. május 26.

 

Paraczky László