Hírek

Szenttamás.rs

 

 

A szabadság betegei a temerini színházban

 

A temerini színházteremben 2016. november 27-én (vasárnap) 19 órai kezdettel bemutatják Csorba Béla A szabadság betegei című népi játékát.

A darabot Csorba Béla költő, néprajzkutató írta, és elsősorban a lelkes amatőrök szorgalmas munkájával sikerült színpadra vinni. A munka nagyobb része Nagy Sándornak köszönhető, aki 8 évig volt a Szirmay Károly MME elnöke, az utóbbi időkben pedig egy-két rendezésben jeleskedett. Ő volt az, aki kiválasztotta a szereplőket, a díszlet és a műszaki megoldások pedig közös munka eredményeként jöttek létre – mondta portálunknak Varga Flórián, az egyesület elnöke. Hozzátette, a szereplők többsége játszott már néhányszor, sőt egyesek tapasztalt amatőr színészek, de akad olyan is, aki eddig főleg csak néptáncos, énekes és népzenészként mutatkozott be a közönségnek. Sziveri Béla iskolaigazgató szerepvállalása nem újdonság, viszont kuriózumnak számít, hogy a tanítót alakító Laskai Benyamin 85 éves korában lép először életében színpadi deszkákra.

Beszélgetőtársunk elmondta még, hogy a darab elsősorban a temerini születésű Sörös Imre tiszteletére íródott, akit az 1956-os forradalom mártírjaként végeztek ki, de egy kis ízelítőt ad a budapesti események és az akkori jugoszláv politika értelmezéséről is, az egyszerű polgár és az államhatalom képviselői szemszögéből is.

Az '56-os témájú népi játékot kétszer is volt alkalmunk bemutatni Magyarországon, mégpedig Csanádpalotán és Szeged-Szentmihályon a forradalom 60. évfordulójára rendezett amatőr színjátszó szemléken – mondta Varga Flórián.

A vasárnapi előadásra a belépődíj 200 dinár.

Szereplők


Plakát

 

szenttamas.rs