Elsősegély

Szenttamas.rs

Jól szerepelt a szenttamási csapat

A szerémségi Ruma község volt a házigazdája az idén a tartományi szintű elsősegély-nyújtási versenynek, amelyet mintegy 800 résztvevővel 2013.május 25-én tartottak. Az esemény szervezője a Tartományi Vöröskereszt volt, az általános iskolák diákjai mellett pedig a haladó ifjúsági korosztály-, továbbá az egészségügyi önkéntesek tagjai versenyeztek egymással.

A szenttamási fiatalok, akik hosszú heteken keresztül igyekeztek elsajátítani a sérülések ellátásának szabályait és gyakorlatát, szombaton délelőtt nyilvánosan is számot adhattak képességeikről. Az öt főből álló csapat összesítésben a 9. helyen végzett, ami igen szép eredménynek számít.

P.L.2013-06-05