Bejelentő

Szenttamas.rs

 

AZ ÉNEKELT VERSEK XXIV. ZENTAI FESZTIVÁLJA

RÉSZLETES PROGRAM

Május 7., kedd, 16.00 óra. Adorján, Sarlós Boldogasszony-templom

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának tájoló műsora

„ÉN IS EGY SUGÁR VAGYOK”

A zentai Mécsvirág együttes Petőfi Sándor-műsora

A zentai Mécsvirág együttes tizennégy évvel ezelőtt jött létre. Tagjai Verebes Krnács Erika előadóművész, valamint Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin verséneklő. Ahogyan az együttes a nevében a rét, a mező jó illatú virágának, a mécsvirágnak a csodáját őrzi, amikor az estefelé kinyílik, fehéren vagy vörösen virít az estébe hajló világban, mint az éjszakában pis-lákoló mécses lángja, úgy szeretnék a csoport tagjai hallgatóságukkal felfedeztetni és megsze-rettetni a népdal, a zene, a vers, egyszóval az énekelt vers legapróbb csodáit és szépségeit.

Május 8., szerda, 10.00 óra. Zenta, Művelődési Ház

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának gyermekprogramja

VARRÓ DÁNIEL ÉS MOLNÁR GYÖRGY VERSES-ZENÉS MŰSORA GYEREKEKNEK

Május 8., szerda, 18.00 óra. Verbász, Református templom nagyterme

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának tájoló műsora

„ÉN IS EGY SUGÁR VAGYOK” A zentai Mécsvirág együttes Petőfi Sándor-műsora

Május 9., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Beszélgetések a vulkán alatt…

A zEtna Kiadónak és az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának közös műsora

BEVÁNDORLÓ A BOLDOGOK KÖZT Celler Kiss Tamás, Kovács Smit Edit, L. Móger Tímea és Beszédes István műhelybeszél-getése

Május 10., péntek, 10.00 óra. Zenta, Sportcsarnok

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának gyermekprogramja

TAVASZKÖSZÖNTŐ MULATSÁG

A budapesti Kolompos együttes fergeteges gyermekkoncertje A rendezvény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program jegyében.

Május 10., péntek, 15.00 óra. Csantavér, Színházterem

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának gyermekprogramja

TAVASZKÖSZÖNTŐ MULATSÁG

A budapesti Kolompos együttes fergeteges gyermekkoncertje

A rendezvény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program jegyében.

Május 10., péntek, 18.00 óra. Zenta, Művelődési Ház

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának versenyprogramja

„ÉS TÁPLÁLNI”

A II. Rákóczi Ferenc-emlékév, a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program, valamint Bori Imre akadémikus születésének 90., Ady Endre és Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ a Zentai Önkormányzata közreműködésével XXIV. alkalommal rendezi meg az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját, amelynek idei díszvendége Celler Kiss Tamás Sinkó-díjas költő.



A zsűri tagjai: Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Bu-dapest), dr. Stifner Gábor rádiós szerkesztő, műsorvezető (Budapest), Brenner János szer-kesztő (Szabadka), Verebes Ernő zeneszerző, költő (Zenta–Budapest), Szögi Csaba író, köl-tő (Zenta) és Celler Kiss Tamás költő (Szenttamás).

A verseny fődíjai: 1. díj: 15 000 dinár; 2. díj: 12 000 dinár; 3. díj: 10 000 dinár.

Május 11., szombat, 19.30 óra. Zenta, Művelődési Ház

Az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiváljának gálaműsora

KALÁKA 50

„Az idei kiemelt év a Kaláka történetében: az idén lesz 50 éves az együttes. Elhatároztuk, turnét szervezünk Kaláka 50 hét határon át címmel. Magyarországnak hét határa van, és a Kaláka az 50 év alatt számtalan koncertet adott a határ mindkét oldalán magyar közönségnek. Úgy gondoltuk, az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja is legyen az ünnepi eseménysorozat ré-sze, hisz ez a fesztivál mindig nagyon fontos volt számunkra, minden évben más műsorral, más vendéggel készültünk. Költők, muzsikusok, színészek után ezúttal egy kiváló zenekar lesz a Kaláka vendége a fesztiválon: Ferenczi György és az Első Pesti Rackák. Régi barát-ság fűz ehhez a zenekarhoz, és több közös koncert, stúdiófelvétel is. Volt már, hogy így hir-dettük egy alkalommal: RACKALÁKA.” (Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője)



szenttamas.rs