Hírek

Szenttamas.rs

 

Megkezdődött a szerb nyelvi képzés

Az újvidéki Európa Kollégiumban hétfőn kezdetét vette a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett ingyenes szerb nyelvi felzárkóztató képzés. A kéthetes intenzív tanfolyam 80 órát ölel fel, és elsősorban azon elsőéves egyetemi hallgatók részére kerül megszervezésre, akik 2016 októberében kezdik meg felsőoktatási tanulmányaikat a tartomány legnagyobb városában, és szükségét érzik, hogy még az egyetem előtt elsajátítsák a tanulmányaik folytatásához szükséges nyelvtudást.

A kollégium közösségi termében a szerb nyelvi képzéseken résztvevőket először Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte, aki elmondta, örül annak, hogy ilyen nagy számban jelentkeztek az elsőévesek, hogy a szerb nyelvet minél jobban elsajátítsák. Kiemelte, erre nemcsak a továbbtanulás, hanem az itthon maradás és az érvényesülés terén is szükség lesz.

Azok, akik magas szinten beszélik a szerb nyelvet, még egy kicsit csiszolhatnak rajta, hogy még magabiztosabbak legyenek, azok pedig, akik egy kicsit gyengébben beszélnek szerbül, vagy bizonytalanok a szerb nyelv terén, azok számára biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló két hét olyan önbizalmat és motivációt fog adni, amely a későbbiek során segítségükre lesz abban, hogy még jobban, bátrabban tudjanak érvényesülni ezen a téren – pontosította az MNT képviselője.

Jerasz Anikó a jelenlévőknek elmondta még, a tavaly októberben megnyílt Európa Kollégium az idén augusztus 1-je és szeptember 1-je között meghirdetett pályázatára idáig 100 fiatal jelentkezett bentlakásra, de lesz még egy pályázati kör, október 10-e és 20-a között azok számára, akik a második körben felvételiznek. Ugyancsak felhívta az elsőéves hallgatók figyelmét, hogy mielőbb jelentkezzenek az MNT ösztöndíjpályázatára, hiszen ez havi 90150 eurós támogatást jelent a továbbtanulóknak.

Az MNT nemcsak most, hanem folyamatosan szeretne az önök partnere lenni. Nemcsak az elsőéves egyetemi képzés esetében, hanem a teljes tanulmányuk során. Úgy éljék meg a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy mindenben számíthatnak rá. Az ittlakás és az ösztöndíj mellett  demonstrátorokat is biztosítuk Önöknek, akik segíteni fogják az első lépéseiket, az első évben való beilleszkedésüket az egyetemen. Mindenképpen fontos tehát számunkra, hogy segítsünk, anyagi biztonságot érezzenek, és csupán és kizárólagosan a tanulásra összpontosíthassanak – mondta.

A képzésen való részvétel ingyenes, az érdeklődők szállást is igényelhetnek, ellenben az utazási és az étkezési költségek a jelentkezőket terhelik. Mint azt a helyszínen hallottuk, a képzésre 47 fiatal jelentkezett a tartomány egész területéről, akik az előttünk álló két hétben napi 8 (4 óra délelőtt és 4 óra délután) sajátíthassák el a szerb nyelvet. Az előadókat az idén is a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködő niši LC Business Academy intézmény biztosította.

Szerb nyelvi képzés

Szerb nyelvi képzés

Paraczky László (Fotó: N. R.)