Hírek

Szenttamas.rs

 

Európai Mobilitási Hét lesz Szenttamáson

A szenttamási Gazdaságfejlesztési Iroda idén első ízben szervezei meg az Európai Mobilitási Hét elnevezésű akciót, amelyet 2002 óta minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg Európa több országában, és hazánk több városában is.

A rendezvény egyik célkitűzése az, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe. Ilyen módon hozzá kíván járulni a polgárok egészségének és életminőségének javításához és a mozgás, sportolás népszerűsítéséhez.

Az említett időszakra az iroda több aktivitást szervez, amelyekbe az iskoláskor előtti gyerekek, továbbá a diákok mellett a felnőttek is bekapcsolódhatnak.

Az egyhetes program szeptember 16-án 10 órakor a községháza előtti parkban kezdődik, itt az érdeklődőknek kihirdetik az akció részleteit, majd azt követően sétát tesznek a városban.

Szombaton, szeptember 17-én a Köztársaság téren nagyszabású röplabdatorna kezdődik.

Vasárnap, szeptember 18-án 16 órától kerékpáros túraprogramot szerveznek. Az indulás a központban lévő parkból lesz, ahonnan rendőri kísérettel a biciklisták a Beljanska bara-i Egészségösvényig karikázhatnak (kb. 6 kilométert). Ezt követően a résztvevők gyalogosan körbejárják a Beljanska-bara első medencéjét (kb. 4 kilométer). A helyszínen a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete ingyenes orvosi ellenőrzéseket végez.

Az akció hétfőn, szeptember 19-én folytatódik, amikor a község minden általános iskolájában az ötödik és hatodik osztályos diákok számára kerékpárügyességi versenyt rendeznek.

Kedden a Köztársaság téren délelőtt 11 órától kerül megrendezésre az Izadji mi na teglu, azaz az Ajvár-bajvívó verseny. A rendezvényt az egészséges élelmiszer népszerűsítésének árusítással egybekötött bemutatója kíséri.

Szerdán, szeptember 21-én a tér a legkisebbeké lesz, ugyanis délelőtt 10 órától nyilvános tornagyakorlatokat tartanak, majd Az én városom személygépkocsi nélkül elnevezéssel az összes iskoláskor előtti intézmény számára aszfaltrajzolást szerveznek.

Az Európai Mobilitási Hét szeptember 22-én a kerékpárverseny döntőjével, rajzkiállítással és a díjak kiosztásával zárul. A szervezők igérik, hogy a rendezvény folyamatosan bővülni fog, amiről időben tájékoztatják az érdeklődőket, ugyanakkor remélik, hogy minél többen bekapcsolódnak a különböző programokba.

Kép

P. L. (Fotó: Facebook)