Hírek

Szenttamas.rs

 

A Pitypang Néptáncegyesület évzáró koncertje

Teltházas közönség előtt tartotta évzáró műsorát június 5-én a szenttamási Pitypang Néptáncegyesület, amely az elmúlt öt év alatt maga köré tömörítette azokat a fiatalokat, akik szeretnék megismerni a néptánc és a népdal szépségét. Az ingyenes oktatásokat 2014 októbere óta szerdánként tartják a Zsebszínházban, ahol a legkisebbek és a haladók az idei tanévben újra bebizonyították, kemény munkával, lelkesedéssel és elhivatottsággal minden akadály legyőzhető, hiszen egymás után hozzák haza az elismeréseket, díjakat.

A műsor elején elhangzott, az elmúlt iskolaévben ugyanúgy nagy szeretettel tanították a kicsiket és nagyokat, kötetlenül, szórakozással egybekötve, az első komolyabb tánclépések megtételén pedig már régen túl vannak mindannyian. „Idén októberben ünnepli a Pitypang Néptáncegyesület az ötödik születésnapját. Öt év! Ilyenkor az ember akarva-akaratlanul megáll, elmereng, számot vet. Rengeteg minden eszébe jut, kavarognak az érzések, eszébe jutnak események, öröm, kacagás, sírás, célok, megoldhatatlan problémák, töprengések, de mindig minden gondolat középpontjában a gyermek áll. A közösségépítés iránti elkötelezettség végett fogtunk bele annak idején a munkába, mert meggyőződésünk szerint a közösségépítés a legfontosabb célkitűzés. A jó közösség örömet okoz a gyermeknek, gazdagítja annak lelkivilágát, ahogyan a tánc, az ének, a muzsika is. És ez nagyon fontos, mert manapság nagyon kevés olyan dolgot teszünk, ami jólesik, ami lelkiekben gazdagít bennünket. Többszörösen igaz ez a gyermekek esetében. Higgyék el, a jó közösség életreszóló nyomot hagy a gyermek lelkében. Észrevétlenül is pozitívan hat a gyermek feljődésére. És ugyanilyen jelentőséggel bír a gyermek lelkivilágára saját kultúránk, hagyományaink megismerése és művelése is”, hangzott el a műsor bevezetőjében.

Elsőként a Suttyó néptánccsoport kamaraegyüttese lépett fel, szatmási táncokkal. A középiskolás korú fiatalokból verbuválódott csapat az idén alakult, első megmérettetésüre pedig a KMV-n került sor, ahonnan bronzérmet hoztak haza. A táncosokat a Bimballó citeracsoport követte, repertoárjuk dél-alföldi dalcsokorból állt, majd az idei Szólj, síp, szólj! vetékedőn bronzérmet nyert Szilke énekcsoport összeállítását hallhatta, láthatta a közönség. Varjú Kristóf hegedűjátékát a Sziporka gyermekcsoport vajdasági gyermekdalokból összeállított műsorszáma követte, ők a Kőketánc rendezvényről bronzérmet hoztak. Molnár Zsolt és Salamon Ákos citerán és prímtamburán katonadalokat játszott, majd a Bódorka leánykórus lépett fel, akik Zsolt és Ákos mellett ugyancsak jogot szereztek a Tiszán innen, Dunán túl vetélkedő miskolci döntőjére. Hatalmas taps kísérte továbbá az újabb hegedűsök, Barna Levente és Varnyú Levente produkcióját, a Csípicsóka néptánccsoport pedig mezőföldi táncokat mutatott be. Az utolsó előtti műsorszámot Szabó Robertina és Lázár Violetta citerakettős adta elő, akik a legutóbbi Szólj, síp, szólj! vetélkedőről szintén ezüstéremmel tértek haza, az évzáró ünnepséget pedig az egyesület legnépesebb csoportja a Suttyó táncprodukciója zárta.

Valmennyi fellépő számára a talpalávalót a Fokos zenekar biztosította. Paraczky László













Paraczky László