Közérdekű

Szenttamas.rs

Falunap és Meggynapok Bácsfeketehegyen

 

 Bácsfeketegyen az idén  június 6 és 8-a között kerül megrendezésre a X. Falunap és a XI.Meggynapok. A rendezvénysorozat pénteken délelőtt 10 órakor a helyi iskoláskor előtti intézmény karneváli sétájával indul, majd este 19 órától a színházteremben a kruščići ME szerb nyelvű gyermek előadása kerül bemutatásra. A rendevény ünnepélyes megnyitójára szombaton 10 órától kerül sor  a Kultúrotthonban, ezt követően pedig aláírják a testvértelepülési szerződést Golubincivel. 11 órától Szakácsné Kozári Piroska (Pécs) tárlatának megnyitója van soron, majd a Sárközi Ferenc Tájház, a Vinum Lódi borospince és a Horkai család meggyesének megtekintése következik. A bácsfeketehegyi nők egyesülete a Hestia szervezésében  a Kultúrotthon teraszán egész nap meggy és méz termékbemutató,valamint kézimunka-kiállítás lesz. Közben a helyi Gazdakör szervezésében a Kultúrotthon emeleti kistermében 16 órától tanácsadást tartanak a meggytermesztésről (Előadók: Dr. Apostol János és Prof. Dr. Vladislav Ognjanov ), 11 órától a vállakozók és sportbarátok barátkozása, 15 órától pedig a zentai Pálinkabírálók Társasága és Bede Róbertszervezésében pálinkabíráló bemutatót tartanak. Este 21 órától kerül sor a már hagyományos utcabálra, 22 órától pedig tűzijáték lesz. Szombaton a  helyi strandon is egész napos program várja a látogatókat. Kirakodóvásár, bagulyás főzőverseny, civil szervezetek, vállalkozók és a községi idegenforgalmi szervezet bemutatkozása, körhinta, ugrálóvár, falunapi ingyenes lángos, meggymaglövő verseny, kötélhúzás és zsákban ugrálás és íjászbemutató is lesz. Este 21 órától a medencében a fiataloknak Balkán Partyt tartanak.

 Ezen a napon a bácsfeketehegyi színházeteremben egész nap megtekinthetők  a képzőművészeti és fogalmazási versenypályázatok díjazott munkái, este 19 órától pedig művelődési műsort láthatnak melyben fellépnek a bácsfeketehegyi Feketics ME tagjai, az általános iskola diákjai és az óvodások.

Vasárnap a református templomban 9.30-tól ünnepi istentisztelet lesz, a  helyi közösség tanácstermében  pedig 10 órától megemlékeznek az önkéntes véradók napjáról.

15 órakor a sportcsarnokban Falunap elnevezéssel kézilabdatornát tartanak, majd pedig 19 órától közös művelődési műsorra kerül sor, melyben fellépnek a Rúzsai Művelődési Egyesület (Magyarország), a Feketics Művelődési Egyesület és az „Izida” egyesület tagjai.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Paraczky László